Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
A közép-európai folklorisztika időszerű kérdései c. nemzetközi konferencia előadásaiból - Liszka József: Színpadtól a múzeumig. Egy szlovákiai magyar népi kultúra megkonstruálására tett kísérletek
Acta Ethnologica Danubiana 15 (2013), Komárom-Komärno Színpadtól a múzeumig Egy szlovákiai magyar népi kultúra megkonstruálására tett kísérletek Liszka József Bevezetésként az alcímet kell magyarázni. Azt tudniillik, hogy nem nyelvi slendriánságból, hanem tudatosan használom a határozatlan névelőt a szlovákiai magyar népi kultúra előtt, hiszen szilárd meggyőződésem, hogy azzal a módszerrel, ami alább (részben) bemutatásra kerül, akár több, egymással egyenértékű, közben egymástól nagyon is távolálló szlovákiai magyar népi kultúra is konstruálható akár. A dolog pikantériájához tartozik persze, hogy azok, akik e konstrukciókon dolgoznak, szilárd meggyőződéssel vallják (de legalábbis tudni vélik), hogy a szlovákiai magyar népi kultúrát rekonstruálják... Petr Lozoviuk egy nemrég megjelent munkájában (Lozoviuk 2008) meggyőzően bizonyította, hogy a népi kultúra bizonyos jelenségeit miként használták fel a 19-20. században a nemzeti kultúra, a nemzeti identitás megkonstruálása terén. Példáit Csehországból hozza, s rendkívül tanulságos az olyan eseteket olvasnunk, amikor gyakorlatilag ugyanazt a jelenséget hol a cseh, hol a német nemzeti identitás megerősítése érdekében kamatoztatták. Nem árulok el azzal titkot, ha kijelentem, ez a törekvés nem a múlté. Napjainkban is számos jelét látjuk annak, hogy a népi kultúra, népi kultúrák, szűkebb értelemben a folklór bizonyos reprezentatív jelenségei miként válnak a politika eszközeivé, miként instrumentalizálódnak a nemzeti identitás/identitások megerősítése terén kifejtett törekvésekben (Vö. L. Juhász 2009; L. Juhász 2010; L. Juhász 2011). Az alábbiakban az egységes szlovákiai magyar népi kultúra megkonstmálására való törekvés megnyilvánulási formáira mutatok be két példát, s azok elemzésére teszek kísérletet. Mindkettő magánvállalkozás, és mindkettő valamilyen módon a muzeológiához kapcsolódik. Barsváradon egy házaspár 2006-ban saját telkén, saját ingatlanán egy Felvidéki Házat (Hornozemský dom) hozott létre. Első pillantásra klasszikus tájházról, vidéki néprajzi gyűjteményről van szó, ám, ha jobban megfigyeljük, figyelmesen elolvassuk a megnyitóhoz kiadott kísérőfüzetet, illetve a korabeli sajtóvisszhangot, akkor kiderül: a gyűjtemény darabjai (több ezernyi tárgy!) gyakorlatilag az egész szlovákiai magyar nyelvterületről, Dél-Szlovákia több mint hatvan településéről származnak. A tulajdonos saját elmondása szerint „Kassától Párkányig 50 községből vannak kiállított tárgyaink, ezért neveztük el a múzeumunkat Felvidéki Háznak”1. A továbbiakban részletezi is egyes tárgyak eredetét: hoztunk „Tornaijáról 1 A. Szabad Újság cikkét felhasználó híradásból: http://www.bumm.sk/869/cikk.html (letöltve: 2013. 6. 1.). A tájházról kiadott kis prospektusban, aminek a Skanzen címet adták (1), a szervezők már 60 településről beszélnek (vö. L. Juhász 2011, 19). 193
