Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
Tanulmányok - Bausingr, Hermann: Hamupipőke. A mesei jelképek problematikájához
feltárásával kirajzolódhat „a regény diszparát formája”, amely egyúttal „a specializált társadalom diszparát szerkezetére” is rávilágít33. A mese viszont semmiképp sem egy diszparát alakzat, a benne előforduló szimbólumok pedig általában véve nem tartoznak egymástól jelentős módon különböző szférákba. Mindemellett a meseértelmezéstől is elvárható, hogy az értelmezés terét az egyes számban elgondolt, konkrét mesében jelölje ki34. Ez a követelés Walter Arthur Berendsohnnál ugyan egy helyütt konkrétan is megfogalmazódik35, ettől eltekintve viszont sehol sem jelenik meg nyomatékosabban. Az említett célkitűzéshez viszont akkor is tartanunk kell magunkat, ha az értelmezés mozgástere ezáltal minimálisra szűkül. Biztos pozíciójú szimbólumértékeket aligha lehet így egy-egy meséből feltárni; egy ilyen megközelítés inkább az egyes szimbólumok közti összefüggésekre és kapcsolódási pontokra világíthat rá. Meglepő, hogy a népmesét milyen ritkán vizsgálták irodalmi-esztétikai szempontoknak alávetve. Amennyire inadekvát lehet egy ilyen megközelítés, már amennyiben a keletkezés körülményeit stb. vizsgáljuk, olyannyira termékenynek bizonyulhat ugyanez a rálátás egy a jelentésre kifűtatott értelmezés során. Max Lüthi André Jolles morfológiai szemléletmódját továbbvíve a meseformát mint alakzatot közelebbről is meghatározta36. Egy tübingeni diszszertációs dolgozat szerzője, Hugo Moser tanítványa a romantika korának legfontosabb műmeséit vizsgálva sikerrel alkalmazta Lüthi eredményeit37. Egy-egy önmagában szemlélt népmese értelmezéséhez viszont ugyanez a módszer kevésbé alkalmas, hiszen megállapításai az összességében tekintett népmesekincsre vonatkozhatnak. Egydimenzionalitás és sikszerűség, a stílus absztrakt jellege, izoláció és a belső kapcsolódási pontok sokasága, szublimáció és világiasság - mindezek, akárcsak más népmeséknél, a Hamupipőke esetében is kimutathatóak. Éppen ezért a fenti vonások a Hamupipőkét mint önálló mesét vizsgálva, alig árulnak el valami közelebbit. Csupán néhány „domináns kép”38 fordul elő, amely a mese egészére rányomja bélyegét. Ezek közül is alighanem a cipő képe a legfeltűnőbb. Hedwig von Beit az értelmezéséhez fogódzópontok sorát kinálja, noha mindenekelőtt az Aigremont-féle „láberotika” fogalmából és a német babonaszótárból39 merít. A cipő ennek értelmében elsősorban „erotikus jelentéssel” bír, ugyanakkor a „birtoklás és hatalom” jelképeként is működik.40 33 Uo. 352. p. 34 „Az, hogy miről árulkodnak ezek a képek, nem tárgyi jelentésükből következik, hanem csakis a szépirodalmi szövegen belül elfoglalt helyükből. így például ahhoz, hogy megértsük, mit képvisel a május Goethe Mayfest c. művében, nem elég, ha a május mint naptári hónap ismerős számunkra.” (Rupprecht, Erich: Die Symbolik der neueren deutschen Dichtung. Studium Generale 6 (1953), 348-355. p. Idézett hely: 349. p.). 35 „A mese elbeszélői technikája szempontjából mindegy, hogy hol és mikor keletkeztek az egyes túlvilági motívumok, valamint hogy hisz-e azokban bárki is, hiszen pusztán művészi elemekként nyernek alkalmazást: egy olyan világot teremtő elemei, amely a mindennapi valóság történéseitől teljesen független” (Walter Arthur Berendsohn: Grundformen volkstümlicher Erzählerkunst in den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm. Ein stilkritischer Versuch. Hambrug: gente 1921, 35. p.). 36 Lüthi, Max: Das europäische Volksmärchen. Form und Wesen. Bern 1947. - Lüthi, Max: Märchen und Sage. Deutsche Vierteljahrsschrift für Literaturwissenschaft und Geistgeschichte 25 (1951), 159-183. p. Lásd a szerzőtől és a témához magyarul: Lüthi, Max: Megjegyzések a meséről. Folcloristica I. Fordítások szöveggyűjteménye. Szerk. Ortutay Gyula. Budapest: ELTE Bölcsészettudományi Kar Folklore Tanszék, 105-164. p. [a szerk. megj.] 37 Bieringer-Eyssen, Jürgen: Das romantische Kunstmärchen in seinem Verhältnis zum Volksmärchen. Mschr. Diss. Tüb. 1953, 11. p. 38 Reiss, H. S.: Bild und Symbol in „Wilhelm Meisters Wanderjahren”. Studium Generale 6 (1953), 340-348. p. 39 Bächtold-Stäubli, Hanns-Hoffmann-Krayer, Eduard Hg.: Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens 1-10. Berlin-Leipzig: Verband deutscher Vereine für Volkskunde 1927-1942. 40 Vő. Beit, H. von, i. h. 731-733. p. 17
