Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
Tanulmányok - Bausingr, Hermann: Hamupipőke. A mesei jelképek problematikájához
Mindennek a következménye (amely azok számára, akik ismerik a Szimbolikus lényegét, aligha meglepő) az egyes szimbólumok teljes feloldódása, illetve semlegesülése lesz. A szimbólum totális pszichologizálása egyet jelent annak negációjával, tehát az aszimbolizmussal - jegyzi meg Igor A. Caruso.20 Hedwig von Beit pedig ismételten is éppen ezen pszichologizáló szemlélet csapdájába esik. Hamupipőke tudniillik ajándékként azt kéri apjától, hogy adja neki az első ágat, amely a kalapjához ütődik. Mindez „Hamupipőke részéről a tudattalan felé való irányulás, mégpedig az Animus (az apa) révén, melyet az intuíció működtet: általa érkezik ugyanis az ötlet [és/vagy a beesés: „Einfall”, a ford, megj.] - az első ág, amely az apa kalapjához ütődik. Hamupipőke kívánságának egy tudattalan sejtés lehetett az alapja, miszerint az ág formájában egy jelet kaphat - ugyanakkor ez a kívánság egy felmerülő emlék is lehet, amely saját tudattalan lényének (amely az anya képében mutatkozik meg) feleltethető meg” (726. p.). Vagy: „a hamu az alkímiában gyakran a megvetendő kezdeti anyagot jelképezi. A hamu égéstermék, a lángok által elpusztult test maradványa, és ez a fajta anyagiság az anyai jelleghez teszi hasonlóvá. A magok formájában megjelenő lencse ebben az összefüggésben a termékenység szimbólumaként értelmezhető. Hamupipőke feladata tehát egy, a tudattalan káoszában végbemenő szétválasztási (és kiválasztási) folyamat, amely által a hagyomány, illetve a múlt szövetéből ki lehet válogatni az eljövendő sors csíráit. A tudattalannal való foglalkozás valóban egy mostoha »Hamupipőke-feladat«, egy hosszadalmas, látszólag értelmetlen munka, az értékes és értéktelen finom szétválasztása, egy nagy türelmet igénylő kísérlet arra, hogy a káoszon belül határokat lehessen húzni. Az, hogy Hamupipőke a konyhában - az átváltozások terében - el tudja végezni a munkát, csakis a két galamb kíséretében érkező madárrajnak köszönhetően sikerülhet...” (729. p.). Sokáig folytathatnánk a felhozott példák sorát, amelyekben a lelki szféra különböző rétegeihez hozzárendelt szimbólumok (pl. a mogyoróbokor) amplifikációjával21 találkozhatunk. Az „objektum szintjén végbemenő magyarázat” és a „szubjektum felőli magyarázat”22 egyaránt következetesen végig van vezetve; ugyanakkor éppen ezáltal kerül a két magyarázat egymással éles ellentétbe. A mogyoróbokor az életet is jelképezheti, hiszen „a település védelmét” szolgálja - segít a démonokkal, viharokkal, férgekkel szemben, láthatóvá teszi a boszorkányokat, kívánságokat teljesít, emellett Máriához, a mennyek királynőjéhez hasonlatos, ezenkívül sírokba is helyezték és a kincskeresők segítségéül is szolgált23; a teljesség kedvéért hozzátehetjük, hogy rontó varázslatok során is használták24. Hamupipőke esetében viszont nincsenek adva ezek a jelentésrétegek, így hát más motívumok esetében is értelmetlen a mesében efféle kapcsolódási pontokat keresni. E tekintetben Hedwig von Beit túlságosan is olyan patológiás létállapotokból látszik kiindulni, melyekben a szimbólumok megélése kifejezetten összetett és mélyreható, és amelyekben „szimbólumok és szimbolizált háttértartomány egybeesik”.25 Mindazonáltal sem Hamupipőkére, sem pedig a mese hallgatójára - akit Beit a hősnő alakjával igyekszik azonosítani - nem szabad pszichopataként tekintenünk. 20 Caruso, Igor A.: Das Symbol in der Tiefenpsychologie. Studium Generale 6 (1953), 296-303. p. Idézett hely: 297. p. 21 Az amplifikáció fogalmához vö. Caruso, i. h. 299. p. 22 Jung, Carl Gustav: Über die Psychologie des Unbewußten. 6. Ausgabe. Zürich: Rascher 1948, 152. p. Magyarul: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába. Budapest: Európa Könyvkiadó 2003. 23 Beit, i ,h. 726. p; Ninck és a Handwörterbuch des Aberglaubens után. 24 Vö. Peuckert, Will-Erich: Schäferlicher Stockzauber. Zeitschrift für deutsche Philologie 72 (1953), 182-194. p. 25 Caruso, i. h. 300. p.: vö. Müller-Suur, Henno: Über die Wirksamkeit allgemeiner Sinnhorizonte im schizophrenen Symbolerleben. Studium Generale 6 (1953), 322—324. p. 15
