Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2012 - Acta Ethnologica Danubiana 14. (Dunaszerdahely-Komárno, 2012)

Tanulmányok - Bendíkné Szabó Márta: Emlékjelek és szakrális kisemlékek Szetén

„1922. június 27-én a kéméndi vásárra igyekvő Prokos Imre százdi lakost az őt kísérő deméndi Gavcsik Jano Lontó és Szete kataszteri határának közelében agyonütötte.” A bejegyzés hitelességét családi visszaemlékezéssel erősíti meg: „Édesapámági nagymamám (aki 1889- ben született), gyermekkoromban gyakran mesélt ezen gaztettről”. Budai Lipták György feljegyzései alapján részletes leírást ad az esetről: az eltűnt Prokos Imrét öt napon keresztül keresték, míg végül a százdi Morávek Pál vadászkutyája az „árpában” megtalálta a holttestét. Gavcsik kezdetben tagadott, később azonban beismerte a gyilkosságot. Prokos Imre özvegye összeroppant a férje elvesztése felett érzett fájdalomtól, csak hosszabb idő múltán érezte annyira erősnek magát, hogy rokonai kíséretében felkeresse a tett helyszínét és a közeli fára egy Fájdalmas Szűz Mária-képet szegezzen. A krónikaíró azt is feljegyezte, hogy az asszony „megháborodott, s az eperjesi elmegyógyintézetben hunyt el.”

Egy ismeretlen népi versfaragó az eseményt balladában énekelte meg, amit Budai Ernőnek sokszor elmondott a nagymamája, így szövegét meg is tanulta:

Az 1922-es esztendőben Baromvásár volt Kéménd községében,

Gavcsik is elment volna a vásárba,

Ha lett volna pár ezer koronája.

És Gavcsíknak mi jutott az eszébe,

Van Prokosnak, majd kölcsönözök tőle.

Ha nem adna, agyonütöm az úton,

S ha időm lesz az árpába behúzom.

Mi történt a lontói nagy határban,

Prokos Imrét találták az árpában.

Gavcsik Jano volt annak a gyilkosa,

Köllött neki az ötezer korona.

Kedves párom bocsásd meg a bűnömet,

Ne bontasd fel az én fájós testemet.

Tetesd be a sötét sír fenekébe,

Szenvedtem én már a gyilkos kezében.

(Budai 2008)

A ballada valószínűleg közvetlenül a gyilkosság felderítése után keletkezett, mert a nyilvánvaló tények mellett olyan háttéradatokat tartalmaz, melyekkel csupán az eseményekről közvetlenül (akár szóbeszéd formájában) értesülő kortárs ismerhetett: az elkövető vásárlási szándéka, az áldozatnál levő pénzösszeg nagysága, az esetleges kölcsönkérés elutasítása. Érdekes módon az egyszerű embereknek a holttest felboncolásától való idegenkedése is megjelenik a versike végén, kidomborítva, hogy a sértett már eleget „szenvedett” gyilkosától, testét ne érje több méltánytalanság.

A képesfa keletkezésének hiteles legendájaként tehát minden bizonnyal a Százdon ismert változatot kell elfogadnunk. Lontón szintén a Lipták György által feljegyzett változattal találkoztam.11

11 Adatközlő: Szabó István.

145