Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2012 - Acta Ethnologica Danubiana 14. (Dunaszerdahely-Komárno, 2012)
Tanulmányok - Szilágyi Zsófia Júlia: A boldogasszonyi kálváriahegy
A kálváriacsoportra vonatkozóan minden forrás az 1759-es dátumot adja meg (Frey 1929, 18; Dehio 1976, 103; Horváth 1926, 32; Schmeller 1968, 107). A domborművekhez senki nem társít évszámot, ám azok mérete és formája nem illeszkedik a félköríves zárású falsík adta felülethez, utólagosan, feltehetően a kálváriacsoporttal egyidejűleg készültek. Az Utolsó vacsora jelenete félköríves zárásával kivételt jelent. A legkorábbi ismert ábrázoláson a kis fülkéken kivehetők a szoboralakok, nagyjából a maival egyező elosztásban. Szilágyi leírásának egy explicit, és egy implicit tartalma érdemel figyelmet, a kálváriahegy formai sajátosságához fűzött megjegyzése: „valószínű a középkori, Jeruzsálemet szimbolizáló spirális vonalvezetést követve” épült, valamint az ágens hiánya. Esterházy Pál mint a boldogasszonyi ferences rend fundátora, a búcsújáró templom építtetője, a kegyszobor adományozója lehetne a kálváriahegy építtetője is, ahogy később Kismartonban. Ez a két nyitott gondolat jelenti dolgozatom tárgyát. Egyrészt azt szeretném a rendelkezésre álló források alapján megtudni, lehet-e a boldogasszonyi kálváriahegy az Esterházy mecenatúra egyik újabb fejezete - akár a kismartoni alapítás előképe -, s ennek tükrében be tudjuk-e határolni az építés dátumát, valamint értelmezhetjük-e a spirális vonalvezetésű, valóban egyedi kálváriámat Jeruzsálem-szimbólumnak. Galavics Géza által 2000-ben publikált, a Borda Antikvárium árverésén feltűnt, a szakirodalomban - ahogy a katalógus is kiemeli - addig nem ismert Martin Lerch által készített rézmetszet7 inkább megerősítette a feltett kérdések relevanciáját, minthogy az előrelépést segítené (2. kép). A látkép hasonló beállításban ábrázolja a korábbi kolostoregyüttest, a még egytomyú templomot, a kálváriahegyet és a kápolnákat, mint a későbbről ismert metszet. Az előtérben látható kálváriahegy egy stációfülkékkel még nem rendelkező, archaikusabb állapotot rögzít. Az ábrázolás tehát a középkori előkép felé mutat, Esterházy Pál medalionba foglalt portréja viszont hangsúlyozza a mecénás személyét. Esterházy Pál mint Boldogasszony mecénása Boldogasszony mint búcsújáróhely korai történetét maga Esterházy Pál írja meg, majd a mariánus ferencesek is átveszik az adatokat, ez képezi a hivatalos krónika alapját. Esterházy vallásos tevékenységének egyik látványos bizonyítéka a Mária Atlaszok mintájára szerkesztett Az egész világon lévő csudálatos boldogságos Szűz képeinek röviden föltett eredeti című Nagyszombatban, 1690-ben kiadott munkája, melyben 118 kegyhely történetét, köztük 11 magyarét ismerteti. Ebben a leltárban írja le a Förtön túl való Boldogasszony kegyképének történetét a kolostorra, alapításra vonatkozó adatokkal. Boldogasszony mint búcsújáróhely népszerűségét jelzi, hogy mirákulumos könyve, a Titkos értelmű rózsa latinul, németül, magyarul végül cseh nyelven is megjelent, egy magát meg nem nevező franciskánus szerzetes összeállításában. A könyv szövege azonban szinte teljességgel megegyezik Esterházy Pál levéltárban fennmaradt, latin nyelvű, 1675-ből való megszerkesztett kéziratával, a mirákulumos könyvben ismertetett provenienciát s a község történetét tehát szintén Esterházy változataként kell értelmeznünk (Tüskés-Knapp 1994, 8-9) Eszerint 1335-ben egy fraknói irat már említi a „Maria an der Heide” települést, története azóta folyamatos. Sepp és Paul Gmasz Chronik Stadtgemeinde Frauenkirchen című monográfiájukban megjegyzik, hogy az 1335-ös, a fraknói levéltárban Esterházy által emlitett forrást nem találták 7 A Borda Antikvárium Pest és Buda régi látképei és egyéb ritkaságok című katalógusában szerepel a kép 155. tételszám alatt. 36. Lásd még Galavics 2000, 190. 101
