Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)

Könyvismertetések

A kötet tanulmányai négy alegységre tagolódnak. Az első (A néprajzi tudáskultúrák archeológiája) voltaképpen az itáliai néprajz tudománytörténetébe nyújt bepillantást. Klaus Beitl: Az európai etnológia forrásainál? című tanulmányában a korai néprajzi kutatás három kezdeményezéséből (egy 1805-ös franciaországi, egy 1811 -es itáliai és egy 1810/11-es stá­jerországi lekérdezés tanulságaiból) kísérel meg az európai etnológia korai történetére vonat­kozó következtetéseket levezetni és a kutatás számára elvégzendő feladatokat kijelölni. Stefano Cavazza az itáliai néprajzi kutatás korai időszaka (1861-1918) ideológiai háttereit fejtegeti a Nemzeti identitás, lokálpatriotizmus és néprajz Itáliában című tanulmányában, amelyből kiderül, hogy a nemzeti öntudatosodás és a néprajz mint önálló tudományos disz­ciplína kialakulása, majd megizmosodása kéz a kézben, egymást erősítve bontakozott ki az Appennin-félszigeten is. A következő blokk (Paradigmaváltás - paradigmakorrekciók) dolgozatai közül Franzesco Faeta tanulmányát kell kiemelni, amely a jelenkori európai kultúra népi, populáris „gyökereivel” foglalkozik. Nem véletlenül került a gyökerei kifejezés macskakörmök közé, ugyanis a szerző magának a „népi kultúrának” („cultura popolare”) az újragondolására is vál­lalkozik, majd leszögezi, hogy a regionális és nemzeti különbözőségek, amelyek széliében elterjedtek a népi kultúráról, konstruáltak és túlhangsúlyozottak egészen a rasszista sztereotí­piák kialakulásáig. Európa népi kultúrája (miközben voltak természetesen a fejlődésbeli fázi­seltolódásból vagy a felekezeti hovatartozásból adódó kisebb-nagyobb különbségek) a nép­rajzi érdeklődés kibontakozása előtt alapvetően egységes volt. Ezt a gondolatmenetét követi Fabio Dei: A „cultura popolare” felemelkedése és hanyatlása az itáliai antropológiai tanul­mányokban című írásában, nyomon követve annak a szem a néprajzi kutatás tárgyának A harmadik tematikai egység ( Vallás, kultúra, politika) két tanulmánya a Pio páter sze­mélye körül kialakult kultusz és egy palermói stigmatizáció átpolitizálódásával (Annemarie Gronover), valamint egy nagypénteki passiójáték olasz és német nyelvű közegben való jelen­létével, összehasonlító elemzésével foglalkozik (Diane Dingeldein). Az utolsó blokk (Nemzeteken átnyúló találkozások) három tanulmánya az itáliai turizmus különféle aspektusait, köztük a németek Itália utáni vágyakozását (Burkhart Lauterbach) elemzi. Utóbbi, a maga széleskörű kultúrhistóriai gyökereivel a német kultúrakutatás (szoci­ológia, európai etnológia, pszichológia, kulturális antropológia stb.) kedvelt, gyakorlatilag kimeríthetetlen témái közé tartozik.13 A fentebb bemutatott két összeállítás annak ellenére, hogy (a dolog természetéből adódó­an) nyilván mindkettő magán hordozza a szubjektivitás és esetlegesség bizonyos vonásait, érzékletes körképet nyújtanak a kötetekben szereplő két ország néprajzi életéről, az adott nemzeti néprajztudományokon belül uralkodó domináns szemléletmódokról. Ennek igazi értékét akkor lehet majd kellőképpen felmérni, ha elkészül a többi európai ország hasonló gondossággal szerkesztett néprajzi körképe is. Ezt követően érdemes lenne talán egy összeg­ző kötetben a 21. századi európai néprajzi tendenciákat áttekinteni. De ez még nagyon messze van... 13 Egyik legutóbbi eredménye Doris Wagner: Einmal Rimini und zurück. Die Reisewelle der Deutschen in den 50er-Jahren im Spiegel der Produkt- und Dienstleistungswerbung. Eruditio-Educatio 6, 2011/3, 35-64. p. 312

Next

/
Oldalképek
Tartalom