Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)
In memoriam
reigazítását. Nagy szó volt ez akkor, csak a tudománynak igazán elkötelezettek meríthettek ekkora bátorságot. Amikor néhány éve a Néprajzi Múzeumban bemutatták életrajzi filmjét, csak egyetlen volt egyetemi hallgatóját, növendékét vonták be, a pomázi születésű Simon Ferencet, aki szintén még 1956-ban friss diplomásán (az ugyancsak néprajzi végzettségű feleségével együtt) külföldre távozott, és a Német Szövetségi Köztársaságban települt le. Nagyon sajnáltuk, hogy a film készítői a volt hazai hallgatókról megfeledkeztek. A felvétel idején sokan és szívesen megosztottuk volna Vajda Lászlóval kapcsolatos emlékeinket, ösztönző élményeinket. Az egykori hallgatók háláját kötelességünk lett volna leróni. Ugyan életrajzi visszaemlékező filmjében Simon Ferenc mellett Boglár Lajos, a kiváló amerikanista is nyilatkozott, de ő inkább oktatótársának számított, mintsem egyszerű hajdani hallgatójaként idézhette emlékeit. Vajda László klasszikusnak mondható müveit, polgári családból származott. A budapesti Piarista Gimnázium készítette fel az egyetemi tanulmányokra. Már a felsőbb osztályok önképzőköri életéből tevékenyen és eredményesen vette ki részét. Az egyetemet az Eötvös Kollégium tagjaként kezdte. Sajátos módon „dögészként,” azaz természetrajz szakosként igyekezett a tudomány világát meghódítani. Takács Lajos, aki kollégiumi társa volt, többször emlegette, hogy valóságos közéleti eseménnyé vált, amikor Vajda László valamilyen állatot nyilvánosan felboncolt a kíváncsiskodó kollégisták gyűrűjében, és a tőle telhető pedagógiai lendülettel kommentálta a látható sajátosságokat. Különös fordulattal mégis szakot váltott. A néprajzi, etnológiai kutatást választotta élethivatásául. Különös elkötelezettségre volt szüksége, hiszen egyetemi éveire esett, hogy az 1934-ben alapított Néprajzi Intézet Györffy István halála után gazdátlan maradt, érdemes, ám oktatói gyakorlattal nem rendelkező ideiglenesen megbízott kutatók igyekeztek helyettesíteni a váratlanul elvesztett mester. A válságossá váló helyzet addig tartott, míg nem a Kolozsvárra kinevezett professzort, Viski Károlyt a Bölcsészettudományi Kar meg nem hívta a tanszék vezetőjének. Vajda László és Viski Károly között bizalmi kapcsolat alakult ki. Vajda László az előadásokon és a szemináriumokon túl személyes beszélgetésekben kapott elgondolkodtató, iránymutató tanácsokat Viskitől. Egyetemi éveiről, Viski Károllyal való kapcsolatáról a már említett életrajzi visszatekintést tartalmazó videofilmjében bensőségen és részletesen maga Vajda László is nyilatkozott. Nem igazán köztudott, hogy Vajda László nagy elánnal jelentős időtartamú magyar néprajzi terepmunkákat vállalt. A Székely Nemzeti Múzeum gyűjtőterületén kutatott rendszeresen. Munkájáról előttem az egykori principálisa, Herepei János az 1960-as években nagy szeretettel és megbecsüléssel nyilatkozott. Gazdag gyűjtési anyaga publikálatlan maradt, mivel az ötvenes évek elején nem fogadtak el a folyóiratok, és a kiadók olyan közleményeket, amelyek az 1947-ben megállapított határokon kívülről származtak. Fia megjelent egy-egy ilyen munka az „ideológia” éber őrei kákán is csomót keresve mindenbe belekötöttek. Jó példa erre Bakos Józsefnek a mátyusföldi gyermekjátékokkal kapcsolatos könyvének betiltása, bezúzása. A szerzőt is és a lektorokat súlyos pénzbüntetéssel is sújtották. A könyv magyarországi készletét meg is semmisítették. Az ideológiai túlreagálásra jellemző, hogy a könyv körül kirobbantott botrány előtt az előzetes államközi egyezmény alapján néhány száz példányt átadtak Szlovákia számára. Utóbb megkísérelték a szlovákiai szerveket is hasonló intézkedésre sarkallni, ám ettől mind Pozsonyban, mind Prágában elzárkóztak. Ján Mjartan, a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének tudós egyénisége, amikor vendégem volt a hatvanas években Sárospatakon, erről az ügyről úgy beszélt, hogy a szlovák tudományosság értetlenül vette tudomásul, és határozottan el is ítélte a magyarországi intézkedéseket. Utóbb Vajda László a hazai terepen gyűjtött néprajzi ismeretanyagából alig publikált. Mégis nyilvánvaló volt, hogy folyamatosan figyelte a hazai és az európai etnográfiai szakirodalmat. Olykor tollat ragadott, ha úgy érezte érdemes felszólalnia, helyesebb irányba kell 289
