Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)

Tanulmányok - Bárth Dániel: Jelenetek egy rossz házasságból (Erzsébetváros, 1742.) Az erdélyi örmények minennapi életének forrásvidéke

közte és az első tanúként, szomszédi minőségben kihallgatott Csíki Tódor között. A történet negatív főszereplője, Keresztes Sándor neve 1735-ben még a gyergyószentmiklósi örmény kolónia összeírásában tűnik föl.9 Ekkoriban csizmadiaként tevékenykedett. Minden bizonnyal ezt követően költözött Erzsébetvárosba, ahol elvette Csíki Dávid lányát feleségül. Halvány utalásokból sejthető, hogy a házasfelek konfliktusainak hátterében anyagi problémák álltak. Úgy tűnik, Keresztes Sándor nem találta meg a szerencséjét a Küküllő-menti városban.10 Elvágyódott onnan az erdélyi örmények másik központjába, Szamosújvárra. A velük egy háztartás alatt lakó Manuság Potoczki vallomása szerint, „az előtt is gyakorta volt veszekedés közőttök, melly igen ebből származott, hogy az asyláns hitta feleségét Szamusujvárra, felesége pedig azt mondotta, soha mig él, nem mégyen.” A vőnek álló Keresztes valószínűleg anyagi értelemben is többet remélt a házasságától, amellyel kapcsolatban csalódnia kellett. Apósával kapcsolatban fennálló konfliktusaira utal az idézett megjegyzés: „férje Szebenből haraggal jött volna haza, hogy felesége Attya pénzt ígérvén néki, nem adott.” A férj pénzügyi nehézségei, gazdasági kudarcai a házasfelek tettlegességig fajuló veszekedései során gyújtóbombának számítottak. „Az utolso verekedes előtt való vasamap, hétfőn, kedden, mindenkor veszekedtek az asylans feleségével. Vasárnap a gyermetskéjek ingét baraczkal bé kevervén az annya meg akarván verni, az asyláns meg nem engedé, monda ezért felesége: koldus, haszontalan ember, azt nem kérdezesz, mivel szerzek ingnek való vásznat.” A „koldus, haszontalan ember” emlegetése, szidalmazása a végletekig fokozta a férj agresszióját. Ennek verbális megnyilvánulásairól a tanúk többsége egyöntetűen be tudott számolni. „Hallottam a praefatus Asylanstol sokszor, hogy sokszor mondotta feleségének: ha nyelvét meg nem fogja, holtig veri.” „Hallottam Uramtol, hogy mondotta kétszer aszszonyomnak, veréssel, meg öli ötét.” A szóbeli agresszióból, fenyegetőzésből többszöri alkalommal alakult ki tettlegesség. Fent idéztük a második tanú, Kötő Katalin vallomását, amely az apától kért pénzen vásárolt gyerekcsizma elveszítése és a gyermek anyai megfenyítése kapcsán kirobbant verésről szólt. A férj és a feleség vitája arról, hogy „kié” a gyermek, valójában dominanciaharcnak tűnik. Mivel az asszony nem hagyta magát, visszafeleselt, végül ő kapta meg a fiúnak szánt veszszőzést. Ugyanakkor a legkeményebb összecsapás jellemző módon közvetlenül a férj csendes, visszafojtott feszültségekkel teli alkoholfogyasztása után történt meg. Itt is elég volt egy aprócska fenyegetőzés a nő részéről ahhoz („ne kiálcs annyit rám, mert azt cselekeszem, hogy itt hadiak, hogy ülhess fiaddal három hétig, a mint ültél a télben is”), hogy a férfi teljesen elveszítse a kontrollt. A családi konfliktusok belső mechanizmusának, logikájának megértéséhez kulcsfontosságú vallomásrészlet szerint „a veszekedések kezdetin ugyan mindaketten szolottak egymás ellen, de mihellyt látta aszszonyom, hogy Uram erőssen meg haragutt, mindgyárt halgatot, mert erőssen félt Uramtól, de Uram harmadnapig is el morgott.” Talán az asszony szükségszerűen visszakozó attitűdjére utal a férj egyik indulatos félmondata: „Úgy meg verem, hogy meg hal, had alázza meg magát.” Jellemző, hogy csupán az egyetlen férfitanú vallomása bizonytalankodott a konfliktusok kialakulásával kapcsolatban: „Azt tudom, hogy az Asylánsnak feleségével csendes élete nem igen volt, de mellyik volt az oka, nem tudom. Hallottam az Asylánsnétol, hogy mondotta Urának szemébe: Vagy néked kell élned vagy nékem, de együtt nem élhetünk. Azt is hallottam, az Asyláns felesége maga zsebében

9 Ávedik 1896, 128; Gazdovits 2006, 229. Feltűnő, hogy a Gyergyószentmiklóson összeírt 77 örmény családfő közül tízen viselték a Keresztes vezetéknevet. Alapos történeti-néprajzi képet ad a gyergyószentmiklósi örményekről (Tarisznyás 1994, 213-233).

10 Nem tudjuk, hogy Erzsébetvárosban mivel foglalkozott. Amennyiben itt is csizmadiaként tevékenykedett, meglehetősen furcsa, hogy a feleségének vásárolnia kellett egy csizmát a kisfia számára.

204