Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Filkó Veronika: Indentitás, nyelvhasználat és vallási élet Zemplén megye szlovákságának egyéni imádságrepertoárja, imaalkalmai
Dolgozatomban a magyarországi szlovákság egy kisebb csoportjában, a Zemplénihegység környékének szlovák falvaiban vizsgálom vallási életük jellemzőit. Jelen írás szakdolgozatom (Filkó 2009) tanulságainak egy részét foglalja össze; főként az egyéni vallásgyakorlat és imarepertoár kérdésköréből kiindulva elemzem az identitás, a nyelvhasználat és vallási élet kapcsolódási pontjait. A térségben néprajzi gyűjtésen három alkalommal jártam: 2007 novemberében, 2008 augusztusában és 2008 novemberében. A három gyűjtőút során Háromhutát, Kishutát, Nagyhutát, Vágáshutát, Alsóregmecet, Mikóházát és Rudabányácskát kerestem fel. Az általam kutatott vidéket egy, Pálházánál húzott képzeletbeli vonaltól délre elhelyezkedő, nagyjából Sátoraljaújhely vonaláig elhelyezkedő terület települései alkotják. Köztük kettő a történeti Zemplén vármegyéhez tartozott (Háromhuta, Rudabányácska), a többi eredetileg abaúji kötődésű. Rudabányácskát a szakirodalom egy része a Hegyaljához sorolja, Petercsák Tivadar azonban már a Hegyközhöz tartozónak véli. Magam is úgy vélem, a kistelepülést, mely 1981-től Sátoraljaújhely közigazgatási területéhez tartozik, kiépült kapcsolatrendszere - kiragadott példával élve, csupán csak templombúcsús hagyományait említve -, a hegyközi falvakhoz köti. Hasonlóan kettős a Háromhuta megítélése is. Földrajzilag kétség sem fér hegyaljai voltához, de mivel akadnak eltérő vélemények, így indokoltnak érzem, hogy a többi huta-településsel hasonló eredete, természeti viszonyai, lakosai életkörülményei okán ne húzzunk erőteljes határt, a kis falut leválasztva. Véleményem szerint, csatlakozva Gyivicsán Anna megállapításához, a hagyományos kultúra táji tagoltságának a szubjektív tényezők, a közösség kulturális identitása, illetve etnikai- és származástudata is hordozója lehet (Gyivicsán 2001, 226). A térség szlovákságának története és főbb néprajzi jellemzői A szlovákok és a ruszinok legkorábbi zempléni megjelenése a 17. századra tehető. A vidék 17-18. századi elnéptelenedése - melynek okát elsősorban a különféle hadi eseményekben (török elleni harc, Rákóczi-szabadságharc), a pestisjárványokban és az elszegényedésben láthatjuk - következtében tömegessé vált az említett két népcsoport bevándorlása. Bizonyos kulmináció látható 1711 és az 1740-as évek közt, de az ezt követő évtizedekben is folyamatosnak tekinthető. A 18-19. század összeírásai és statisztikái viszonylag pontos képet nyújtanak a levándorlás folyamatáról,3 azonban az egyes települések összetételével kapcsolatban több esetben ellentmondásos adatokkal szolgálnak, főként a szlovák és a ruszin elemek elkülönítésében.4 A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény a térség életét rendkívül erősen befolyásolta, hiszen következtében az itteni szlovákság lélekszáma jelentősen megcsappant. Szinte mindegyik adatközlőm kiemelte, ez volt az az esemény, mely a legjobban megroppantotta faluja életét, s akkor kezdődött azok népességének csökkenése. Az 1946. február 27-én aláírt szerződés értelmében amennyi magyarországi szlovák jelentkezik önként áttelepülésre, a csehszlovák hatóságok annyi magyart távolíthatnak el. A csehszlovák kormánynak jogában állt különbizottságot küldeni Magyarországra az áttele-3 A teljes tiszáninneni régió, így Zemplén bencpcsedésénck is rövid összefoglalását adja: Csorba 1984. 4 A tárgykör kiváló összefoglalása: Krupa 1984, 185-186. 71
