Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Filkó Veronika: Indentitás, nyelvhasználat és vallási élet Zemplén megye szlovákságának egyéni imádságrepertoárja, imaalkalmai
Acta Ethnologica Danubiana 12 (2010), Komárom-Komárno Identitás, nyelvhasználat és vallási élet Zemplén megye szlovákságának egyéni imádságrepertoárja, imaalkalmai Filkó Veronika A mai Magyarország területének a török háborúk okán elnéptelenedett vidékeire a 17. század végétől mintegy két évszázadon át több hullámban, leszivárgás vagy szervezett telepítés révén érkeztek a szlovákok, több nyelvszigetet, tömböt kialakítva. Borsod-Abaúj- Zemplén megye területén a szlovákok három kisebb tömböt alkotnak; egy csoportjuk a Bükkben, egy további a Hegyközben, a harmadik a Zempléni-hegyvidék belsejében, az erdővidéken él.1 Ha a Zempléni-hegység területét vizsgáljuk, három kultúrföldrajzi és néprajzi övezet különböztethető meg. Délen a Bodrogköz sík, magyar lakosságú területe fekszik. A Hegyalja lakossága már vegyes, a lakosság összetétele azonban alapvetően magyar maradt (Filep 1975a). A szőlőkultúrával bíró övezet mögött szlovák és részben ukrán eredetű települések foglalnak helyet. Ilyen a ma is ukrán nyelvi sajátosságot felmutató Komlóska, Rudabányácska, korábban Mogyoróska. A harmadik kistáj a Hegyköz, pontosabban abaúji Hegyköz. Ez tulajdonképp a Bózsva patak vízgyűjtő területe Abaúj megyében, Sátoraljaújhelytől északra. Az Árpád-korban szűkebb szomszédságával együtt a sárospataki központtal az erdőispánságok közé tartozott, majd további középkori történetében a fúzéri vár és uradalom játszott szerepet. Újkori fejlődésének meghatározója a füzérradványi Károlyi uradalom volt. Jó részben kontinuus református magyar lakosságát magyar, szlovák, ukrán (ruszin) telepítések egészítették ki. Az uradalmi területek miatt is korlátozott paraszti gazdálkodása nehezen fejlődött. Mind anyagi, mind társadalmi és szellemi kultúrájában számos archaikus vonást őrzött meg (Filep 1975b). Az elnevezést eredetileg a Pálházától északra, Hollóháza, Füzér, Pusztafalu vonaláig, tehát nagyjából a mai országhatárig húzódó hegyközi dombsági területre használták, de az I. világháborút követően fokozatosan a Pálházától keletre fekvő területekre is kiterjesztették az elnevezés érvényességét. Ezért mára elterjedt a szűkebb értelemben vett Hegyköz területére a Felső-Hegyköz, az utóbb hozzáértett részre pedig az Alsó-Hegyköz elnevezés. A néprajzi irodalom is megkülönbözteti a szűkebb és a tágabb értelemben vett kistáji elhatárolást. Petercsák Tivadar összefoglalása szerint a szűkén vett Hegyközhöz tartozó 15 község (Hollóháza, Füzérkomlós, Füzér, Pusztafalu, Nyíri, Filkeháza, Füzérkajata, Kisbózsva, Nagybózsva, Pálháza, Kishuta, Nagyhuta, Füzérradvány, Kovácsvágás, Vágáshu-1 Az 1980-as népszámlálás adatai alapján szlovákok élnek Alsórcgmec, Bükkszentkereszt, Füzér, Háromhuta, Kishuta, Komlóska, Nagyhuta, Répáshuta, Rudabányácska, Vágáshuta, valamint Pálháza (csekély számban) településeken. 69
