Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Jakoubek, Marek: A "romabűnözés" okairól
többé-kevésbé előnyös (adaptáció által meghatározott). Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ha mi egy a magunkétól nagymértékben eltérő hagyományban nevelkedtünk volna (pl. egy „hagyományos roma“ kultúrában) vagy egy teljesen más, sajátos közegben éltünk volna (pl. egy szociálisan elszigetelt településen), értékrendünk, cselekvés- és szokásmintáink is mások lennének (mégpedig valószínűleg nagyon hasonlóak azokhoz a jegyekhez, amelyeket a hagyományos roma kultúra és a szegénység kultúrájának vázolásakor ismertettünk). Másszóval: észben kell tartanunk, hogy az egyén csak nagyon ritkán képes egymaga megválasztani és meghatározni általános nonnarendszerét, melyből aztán értékrendje és szokásmintái erednek (a „roma gettók“ esetében ez ráadásul fokozottan érvényes). Az ún. „roma bűnözés“ esetleges okait kutatva tehát - többek között - arra is világosan rámutathatunk, hogy a fent vizsgált jelenségek és sajátosságok egyértelműen egyfajta kulturális vagy szociális szférába tartoznak. Vagyis ez a fajta kriminalitás semmiképpen sem biológiailag meghatározott (a „vérükben van“ minta alapján), hanem csakis összetett szocializációs mechanizmusok és rétegződések függvényeként alakul ki és jelenik meg. (Csanda Máté fordítása) Irodalom Bergson, Henri 1936 Dvojí prameň mravnosti a náboženství. Praha: Jan Laichter. Budilová, Lenka 2007 Cigánská príbuzenská skupina. Antropologická perspektíva. In Sociálni reprodukce a integrace: ideály a meze. Eds. Petr Mareš - Ondrej Hofirek. Brno: Masarykova univerzita a Mezinárodní politologický ústav, 203-221. p. Fraser, Argus 1998 Cikáni. Praha: Nakladatelství lidové noviny. Frištenská, Hana - Víšek, Petr 2002 O Romech (na co jste se chtéli zeptat), manuál pro obce. Praha: VCVS. o.p.s. Horváthová, Jana 1998 Základní informace o dejinách a kultuŕe Romit. Praha: MSMT. Horváthová, Emília 1964 Cigáni na Slovensku. Bratislava: Vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied. Hübschmannová, Milena 1970 Co je tzv. cikánská otázka? Sociologický časopis 2, 105-119. p. 1999 Nékolik poznámek k hodnotám Romú. In Romové v ČR. Praha: Socioklub, 16-66. p. Jakoubek, Marek 2004 Romové - konec (ne)jednoho mýtu. Tractatus Culturo(mo)logicus. Praha: Socioklub. Konopásek, Zdenék 1998 Estetika sociálního štátu. O krizi reprezentace (nejen) sociálního zabezpečení. Praha: G plus G. 66