Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)

Krónika

néprajz szakos egyetemi hallgatóként - éppen a József Attila Gimnáziumban volt gyakorló tanár. S mit ad Isten? Levelem éppen az ő osztályába került. A diákok tudván, hogy fiatal tanáijelöltjük néprajzot is végez, természetes, hogy megmutatták neki a kérésemet. Lukács László azonnal írt egy barátságos, biztató hangú levelet, megtoldva fejér megyei vonatkozá­sú néprajzi publikációkkal... Ily módon ő lett az első eleven néprajzkutató, akivel kapcso­latba kerültem, noha személyes találkozásra csak évek múltán került sor. Megismerkedésünk körülményeit azért írtam le viszonylag részletesen, mert pontosan jellemzi Lukács László egész habitusát. Ahogy akkor a számára ismeretlen kisdiáknak hosszú levelet írt, és segítet­te csetlő-botló tájékozódását, ugyanebben a szellemben tevékenykedett egész életében. Nem hinném, hogy maradna fiókjában megválaszolatlan levél! Az egyetem elvégzése után a székesfehérvári Szent István Király Múzeum etnográfu­sa lett. 1978-1979-ben Gunda Béla Herder-ösztöndíjasaként töltött egy tanévet a Bécsi Egyetemen. Terepmunkát nemcsak szőkébb pátriájában, hanem Magyarország határain kí­vül, elsősorban Szlovákiában, Romániában és a korabeli Jugoszláviában is végzett. 1990- 1991-ben Humboldt-ösztöndíjasként töltött két esztendőt a müncheni egyetemen. Közben a tudományos ranglétrán is szépen haladt felfelé, jelenleg az MTA doktora, egyetemi ta­nár, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola oktatója. Szikár tömörséggel ennyi Lu­kács László tudományos pályájának vázlata. S most megint vissza kell térni részben személyes, egyszersmind tájainkat érintő té­nyekre. Amikor az 1980-as évek elején az érsekújvári Csemadok Járási Bizottság égisze alatt létrehoztunk egy Néprajzi Szakcsoportot, s rendszeres, továbbképző összejöveteleket, majd szintén rendszeres terepkutatásokat, nyári néprajzi kutatótáborokat szerveztünk, Luk­ács László szinte tiszteletbeli tagja lett (vagy később, ha nem szűnünk meg, lehetett vol­na) szakcsoportunknak. Előadásokat tartott, részt vett a terepmunkában, könyvekkel, szak­­irodalommal, saját gépkocsival (!) segítette a munkánkat. Később, amikor megalakult a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, majd még később a Fómm Kisebbségkutató In­tézet komáromi Etnológiai Központja, azok összejöveteleinek, tudományos tanácskozásai­nak szintén elmaradhatatlan résztvevője, segítője lett. Sorolhatnám azt a végtelenül sok tu­dományos eredményt, amit csak a mi rendezvényeink nyomán produkált: egyrészt saját ta­nulmányai révén (személyes tudományos produkciójának ezek a dolgozatok, tanulmányok természetesen csak egy kis töredékét alkotják!), de ha lehet, még ennél is fontosabbak azok az eredmények, amelyek ösztönzéseire, szakmai útmutatásai nyomán hazai kutatóink tollából születtek a mi műhelyeinkben. A közelmúltban jelent meg a székesfehérvári Szent István Király Múzeum gondozásá­ban a Sárfőtől MezöJŐldig. Táj- és népkutatás Fejér megyében című tanulmánykötete, amely egyrészt eddigi munkássága esszenciáját adja még azokkal a témákkal, tanulmá­nyokkal is, amelyek hiányoznak a kötetből.1 Hiszen a kötetben is szereplő, földrajzilag viszonylag szűkén behatárolt témakörök (népi teherhordás, árucsere, szentek tisztelete, szö­veges folklór stb.) mellett sok mással is foglalkozott az ünnepelt. További tanulmánykö­­tetet/köteteket tölthetnének meg azok a dolgozatai, amelyek kifejezetten a népi építészet vagy a népi teherhordás, az árucsere-kapcsolatok stb. részletekbe menő, elemző tárgyalá­sára vállalkoztak. Akadémiai doktori disszertációjában foglalkozott behatóan a karácsony­fa magyarországi (ha úgy tetszik kárpát-medencei) kultúrtörténetével. Ebből előbb-utóbb biztosan vaskos, könyv alakban is hozzáférhető monográfia lesz, de már eddig is tán tu­catnyi tanulmányban, konferencia-előadásban (idehaza és külföldön) számolt be bizonyos 1 A könyv ismertetését lásd évkönyvünk recenzió rovatában! 200

Next

/
Oldalképek
Tartalom