Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Krónika
néprajz szakos egyetemi hallgatóként - éppen a József Attila Gimnáziumban volt gyakorló tanár. S mit ad Isten? Levelem éppen az ő osztályába került. A diákok tudván, hogy fiatal tanáijelöltjük néprajzot is végez, természetes, hogy megmutatták neki a kérésemet. Lukács László azonnal írt egy barátságos, biztató hangú levelet, megtoldva fejér megyei vonatkozású néprajzi publikációkkal... Ily módon ő lett az első eleven néprajzkutató, akivel kapcsolatba kerültem, noha személyes találkozásra csak évek múltán került sor. Megismerkedésünk körülményeit azért írtam le viszonylag részletesen, mert pontosan jellemzi Lukács László egész habitusát. Ahogy akkor a számára ismeretlen kisdiáknak hosszú levelet írt, és segítette csetlő-botló tájékozódását, ugyanebben a szellemben tevékenykedett egész életében. Nem hinném, hogy maradna fiókjában megválaszolatlan levél! Az egyetem elvégzése után a székesfehérvári Szent István Király Múzeum etnográfusa lett. 1978-1979-ben Gunda Béla Herder-ösztöndíjasaként töltött egy tanévet a Bécsi Egyetemen. Terepmunkát nemcsak szőkébb pátriájában, hanem Magyarország határain kívül, elsősorban Szlovákiában, Romániában és a korabeli Jugoszláviában is végzett. 1990- 1991-ben Humboldt-ösztöndíjasként töltött két esztendőt a müncheni egyetemen. Közben a tudományos ranglétrán is szépen haladt felfelé, jelenleg az MTA doktora, egyetemi tanár, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola oktatója. Szikár tömörséggel ennyi Lukács László tudományos pályájának vázlata. S most megint vissza kell térni részben személyes, egyszersmind tájainkat érintő tényekre. Amikor az 1980-as évek elején az érsekújvári Csemadok Járási Bizottság égisze alatt létrehoztunk egy Néprajzi Szakcsoportot, s rendszeres, továbbképző összejöveteleket, majd szintén rendszeres terepkutatásokat, nyári néprajzi kutatótáborokat szerveztünk, Lukács László szinte tiszteletbeli tagja lett (vagy később, ha nem szűnünk meg, lehetett volna) szakcsoportunknak. Előadásokat tartott, részt vett a terepmunkában, könyvekkel, szakirodalommal, saját gépkocsival (!) segítette a munkánkat. Később, amikor megalakult a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, majd még később a Fómm Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja, azok összejöveteleinek, tudományos tanácskozásainak szintén elmaradhatatlan résztvevője, segítője lett. Sorolhatnám azt a végtelenül sok tudományos eredményt, amit csak a mi rendezvényeink nyomán produkált: egyrészt saját tanulmányai révén (személyes tudományos produkciójának ezek a dolgozatok, tanulmányok természetesen csak egy kis töredékét alkotják!), de ha lehet, még ennél is fontosabbak azok az eredmények, amelyek ösztönzéseire, szakmai útmutatásai nyomán hazai kutatóink tollából születtek a mi műhelyeinkben. A közelmúltban jelent meg a székesfehérvári Szent István Király Múzeum gondozásában a Sárfőtől MezöJŐldig. Táj- és népkutatás Fejér megyében című tanulmánykötete, amely egyrészt eddigi munkássága esszenciáját adja még azokkal a témákkal, tanulmányokkal is, amelyek hiányoznak a kötetből.1 Hiszen a kötetben is szereplő, földrajzilag viszonylag szűkén behatárolt témakörök (népi teherhordás, árucsere, szentek tisztelete, szöveges folklór stb.) mellett sok mással is foglalkozott az ünnepelt. További tanulmánykötetet/köteteket tölthetnének meg azok a dolgozatai, amelyek kifejezetten a népi építészet vagy a népi teherhordás, az árucsere-kapcsolatok stb. részletekbe menő, elemző tárgyalására vállalkoztak. Akadémiai doktori disszertációjában foglalkozott behatóan a karácsonyfa magyarországi (ha úgy tetszik kárpát-medencei) kultúrtörténetével. Ebből előbb-utóbb biztosan vaskos, könyv alakban is hozzáférhető monográfia lesz, de már eddig is tán tucatnyi tanulmányban, konferencia-előadásban (idehaza és külföldön) számolt be bizonyos 1 A könyv ismertetését lásd évkönyvünk recenzió rovatában! 200
