Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Krónika
Köszönjük Paládi-Kovács Attilának, hogy a közelmúlt évtizedeiben, nehéz helyzetekben is, a számadónk volt. Jól sáfárkodott a kezére bízott jószággal: a magyar néprajztudománnyal. Nem bizonytalanodott el, nem gyengítették el hazai és külföldi szirénhangok, akiktől azt hallottuk, hogy a néprajz más, mint amit az egyetemen tanultunk, amit megbecsült, nagy elődeink hagytak ránk. Megerősítette azt a felfogásunkat, hogy a néprajz a Rajnától keletre a nemzeti-kulturális gondok, sorskérdések megoldásának elősegítésére különült el a tudományok rendszerében, a nemzeti megújulás korában, a XVIII-XIX. század fordulóján. Abban is megerősített minket, hogy Magyarországon, a Káipát-medencében a nemzeti néprajztudomány, a nemzeti kulturális örökség értékeit felmutató néprajz léte a XX. század utolsó harmadában, sőt a harmadik évezred elején még mindig időszerű. Köszönjük, hogy néprajztudományunk szekerének rúdját az európai etnológia irányába állította. Hálásak lehetünk ünnepi kötetének néprajzi hitvallásában irányjelző, útmutató mondataiért: „... az a sziklaszilárd meggyőződésem, hogy bár globalizálódik a világ, jóllehet beléptünk az Európai Unióba, mi akkor sem hagyhatjuk el a nyelvünket, a kultúránkat. Ha tehát valaminek van értelme az évezred fordulóján, az a Magyar Néprajz kézikönyvének a kidolgozása és megjelentetése. Amíg magyarul beszélünk, érzünk, olvasunk, addig a magyar néphagyománynak, a nemzeti művelődésnek és benne a néprajznak mindig lesz értelme.” Mit kívánhatunk ezen a jeles születésnapon Paládi-Kovács Attilának? Kívánjuk, hogy Isten éltesse, továbbra is jó egészségben, az eddigiekhez hasonló fizikai és szellemi kondícióban tartsa meg Ót családja, a magyar és az európai néprajztudomány körében. Újabb könyveivel, előadásaival, útmutatásaival ezután is legyen a számadónk, szószólónk. Lukács László Milan Leščák jubiluje S tohoročným jubilantom, čerstvým sedemdesiatnikom, Milanom Leščákom, ma viažu viaceré celkom osobné vzťahy - ako gymnazistka a súboristka som ho zažila ako člena poroty s brisknými postrehmi, neskôr bol mojím prekáravým školiteľom a vážim si ho aj za jeho postoje, ktoré zaujal v konkrétnych neľahkých životných situáciách. Milan Leščák sa narodil 12. októbra 1940 v Levoči. Po absolvovaní štúdia jazyka slovenského a národopisu na Filozofickej fakulte Univerzity Komenského v Bratislave obhajobou diplomovej práce Humoristické rozprávanie v Spišskom Hrhove, Klčove a Doľanoch nastúpil v roku 1963 na internú ašpirantúru do Národopisného ústavu SAV. Kandidátsku dizertačnú prácu Súčasný stav humoristického rozprávania na Spiši (pokus o výskum frekvencie a výskytu) obhájil v roku 1971. V kontexte jeho jubilea, predovšetkým však aktuálneho neradostného zdravotného stavu, som veľmi rada, že sa nám podarilo vydať túto prácu, ktorá už v jej rukopisnej podobe bola hojne citovaná. V Národopisnom ústave SAV (teraz Ústav etnológie SAV) pracoval do roku 1996 ako vedecký pracovník, vedecký tajomník ústavu (1967-1971), zástupca riaditeľa (1976-1988) a v rokoch 1988-1992 ako riaditeľ ústavu, zároveň bol v rokoch 1989-1998 hlavným redaktorom vedeckého periodika Slovenský národopis. Vo svojej vedeckej práci M. Leščák nadviazal na dielo svojho učiteľa - prof. A. Melicherčíka, nadväzujúceho na odkaz ruského folkloristu P. G. Bogatyrjeva, ktorý v medzivojnovom období pôsobil na bratislavskej univerzite. Milan Leščák sa venoval slovesným žánrom (humoristické rozprávanie, hádanka), teórii folkloristiky (predmet báda-195
