Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Közlemények - Beszédes Valéria: Kálváriák a Vajdaságban
zsait emeljük ki. Gyetvai Péter nagyszabású monográfiájából tudjuk, hogy azt 1768-ban a plébános alapította, azoknak a német anyanyelvű tisztviselőknek, akik a telepítés ügyeit intézték. Hét stációból állt, annak ellenére, hogy 1731-ben a stációk számát 14-ben határozták meg. Magyarországon, és Németországban a 17. században kezdik felállítani a barokk keresztutakat, a következő században, az ellenreformáció hatására lesznek egyre népszerűbbek ezek az emlékhelyek. Történt ez abban az időben, amikor újra telepítették Bácskát. II. József türelmi rendeletéig, csak katolikusok jöhettek erre a vidékre: németek, magyarok, szlovákok, azokról a területekről, ahol már ismerték a keresztúti ájtatosságot, ezért érhető, hogy néhány évtizeddel a letelepedés és az első templom felépítése után felállítják ezeket a szakrális köztéri emlékhelyeket. Az első kálváriák a településen kívül álltak, önálló létesítmények voltak, ahova nagypénteken körmenetben vonultak a hívek. A korai kálváriákat többnyire valamilyen természetes vagy mesterséges dombra építették. A 19. század közepéig készülhettek ezek hét, illetve tizennégy stációval. A magyarkanizsai, régi zentai és óbecsei Krisztus szenvedését hét képben ábrázolta. A korai barokk építmények körkálváriák voltak, a domb lábánál helyezkedtek el a kép-, illetve szoborfülkék, a tetőn állították fel a feszületeket az ember nagyságú szoborcsoporttal: Szűz Máriával, Szent János apostollal és Mária Magdolnával. A domb gyomrában volt a szentsír. Napjainkban csak néhány körkálvária, illetve annak maradványa áll még: ilyen a bácsi, a bogyáni, a magyarkanizsai vagy a bajmoki. Ebből a típusból fejlődött ki a patkó, illetve omega elrendezésű keresztút. A barokk térelrendezés maradványai még láthatóak Topolyán, Zentán, Bajsán, Nagykikindán és Becskereken. A 19. század első évtizedében a keresztút állomásait párhuzamosan helyezik el: a képoszlopokat vagy egymással szemben, vagy átlósan állították fel. Ezt a térszervezést nemcsak a temetőkben alkalmazták, hanem néhány különálló kálvária is ilyen elrendezésű (többek között Bácskertesen, Temerinben, Szenttamáson, Hódságon, és Zomborban). A legrégebbi soros keresztutat 1821-ben Temerinben alapították, ahol a stációk közötti távolság harmincöt méter. A 19. század második felében a polgárosodás hatására, egy-egy gazdagabb birtokos, falusi értelmiségi sírkápolnát épített a temetőben. A kápolna szerves része lett a kálváriának, ezért ezek dedikációja néhány esetben Jézus szenvedéstörténetét idézik. Ópalánkán, Kucorán, Szondon Jézus Szíve lett a dedikáció, mert ebben az időben kezdett elterjedni a szent szív kultusza, egyre többen csatlakoztak a csütörtöki ájtatossághoz. Építészeti szempontból a legjelentősebb kálváriakápolna Nemesmiliticsen, Szondon, Kucorán, Rumán és Pancsován áll. A feszületek az épület emeleti részén találhatóak, a szent lépcsőkön lehet odajutni. Vajdaság legrégebbi kápolnája Versecen áll, Szent Kereszt felmagasztalására szentelték fel 1721-ben, ez egyúttal a legdélebbi Mária kegyhely a Kárpát medencében. A búcsújáróknak a hegyoldalban már ebben a korai időben felállították azokat a képoszlopokat, melyekben Krisztus útját mutatták be a Golgotáig. 2. Vajdasági kálvária-építmények néhány típusa A kálváriák alaprajzának a kialakításában többnyire a barokk térelrendezés érvényesült, a képoszlopok, képfülkék kialakításában a neoklasszicizmusnak volt meghatározó szerepe, de több esetben számolnunk kell a neobarokk, neogót, szecesszió és a modernista stílus irányzattal. Különösen érvényes ez a Becskereki Püspökségben találhatóakra (Magyarcsernye, Torda, Töröktopolya). Bácskában a gombosi kálvária épült ilyen stílusban, hisszük 145
