Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Tanulmányok - Scharfe, Martin: "Árpádházi Szent Erzsébet és lelkiatyja, Marburgi Konrád, 1230." Nyomozások és feltételezések a kép keletkezési körülményei illetően
Bírt ezt követően ismét a fejlődés hátulütőit sorolja: gyilkos konkurencia, zajos, fülsiketítő közlekedés, általános idegesség. Majd újra korának nőalakjáról szól, mégpedig nem a leghízelgőbb hangnemben: színházba járó nagyvárosi dámákról, mindenféle festőkörökbe jelentkező kisasszonyokról, hölgyekről, „akik versekben írnak érzelmeikről!” A rektor szerint a nők az indiszkréció tökéletes megtestesítői: kiváncsiak, ha kedvük tartja, gátlástalanul kutatnak a férfiak legintimebb leveleiben is. „Korunk az indiszkréció kora, ugyanolyan tapintatlan, mint a modem világítás!” Végezetül rövid összegzés: „a betegség évtizedeiben élünk...” (Birt 1900, 6). Egyértelmű tehát, hogy a felszólalás központi témája a fejlődés, a haladás, annak minden ambivalenciájával és veszélyével együtt. Természetesen az is nyilvánvaló, hogy a századforduló nőalakja az egyetem rektoránál a félelmek, negatívumok oldalán jelenik meg, de legalább is egy kérdéses, bizonytalan pozícióban. Ezt támasztja alá Theodor Birt egyik későbbi verse is (Birt 1908, 62). Nem célom, hogy a professzor felett bárminemű ítéletet mondjak. Gondolatai reprezentatív jellegűek, tehát teljességében kell ezeket értelmeznünk, mint a fejlődésről, a nőkről és Erzsébetről alkotott egyfajta korabeli férfi-kommentárt. Erzsébetről is, hiszen Birt munkájában a szentasszony alakja is negatív értelmezésben jelenik meg: minden jó szándéka és tulajdonsága ellenére emocionális, mindig teljességre törő, ugyanakkor kicsapongó, műveletlen, eruptív, gyenge és kaotikus. Egyszóval vezető kézre van szüksége, irányításra, korlátozásra szorul, hogy kitűzött céljait, jótetteit sikerüljön véghezvinnic. Erzsébetnek tehát szüksége volt a józan, bölcs, ugyanakkor keménykezű férfira: szüksége volt Komádra. Legalább is így fest a 19. század második felének általános történészi álláspont, amely egyben azt is érthetővé teszi számunkra, miért nyer Konrád alakja már-már nagyobb hangsúlyt, mint Erzsébeté. A filozófus Christian Wolf megjelenésével szemben - mondja Theodor Birt első hivatalos műelemzésében - „ott áll annak a Marburgi Komádnak az alakja, aki a filozófus szellemi ellenpólusa is egyben” (Drach 1904, 16). Komádban viszont ugyanúgy benne van a modemitás csírája, mint amennyire ő maga ellenpólusa is annak. Vagyis ha Konrád alakja ellentéte a haladó eszméknek, akkor bármilyen halványan is, de biztosan felfedezhető benne a maga a modemitás is. És éppen ez a típusú ellentét az, amelynek feloldása, vagy legalábbis szemléltetése és értelmezése máig izgalmas feladat lehet a történészek számára. Elsőként Ernst Henke (Hermelink-Kaehler 1927, 569, 799), a marburgi egyetemi könyvtár vezetője, helybéli teológus és egyháztörténész mutatott rá a Komádról, mint egyszerűen gonosz és sötét zsarnokról kialakult szemlélet hiányosságaira, sztereotípiáira. 1860 novemberében, a városháza nagytermében tartott nyilvános előadásában precíz érvrendszerrel alátámasztva egy új, a középkor történelmi-kulturális összefüggéseiben értelmezett Konrád-modellt vázolt fel. Henke az egyházférfi szerepének megértéséért, elfogadásáért emelt szót. Rákérdez többek közt arra is, hogy vajon Erzsébet szenvedése utolsó éveiben „elsősorban nem annak volt-e köszönhető, hogy túlságosan fiatalon, túl korán vetették alá a szigorú nevelésnek” (Hcnkc 1861, 1, 16). Hasonlóképpen világosan és tényszerűen, sőt Henke írásához képest valamivel részletesebben ír a kérdésről 1911-ben a történész Braun is, akinek talán a máig legalaposabb Konrád-modellt köszönhetjük. „Teljességgel elképzelhetetlen” - írja Braun - „hogy Konrád, mint ahogyan az elterjedt róla, Erzsébet következetes kínzója lett volna” (Braun 1911, 270). Sokkal valószínűbb, folytatja Braun, hogy Konrád „Erzsébettel teljes egyetértésben cselekedett.”, illetve „az iránta érzett szeretetből” és „csakis az ő javára” (Braun 1911, 280). Annál is inkább, mert Braun szerint a tanítvány „alkalomadtán nőies ravaszságát bevetve próbálta Konrád terveit keresztezni”, egyébként viszont egy „tanácstalan”, „teljességgel érzelmei által befolyásolt nő” (Braun 25
