Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)

Közlemények - Csiszár Attila: "Gyermekkori mulatságok". Gyermekvilág Komáromban a 19. század közepén

néha a gyerekseregbe én is elvegyülhettem és megismerhettem azon kornak gyerekjátékait és azokban többször, leginkább az iskola udvaron és vasárnap délután a mi utczánkban részt is vehettem. Mindazon játékokban, a hol csupán az ügyesség döntött, ha vezérszerepet nem játszottam is, de kiváló voltam és sokszor győztem.

Legkedvesebb mulatságunk volt a lapdajáték. Sokféle nemei közül legkiválóbb volt a langet, (longa meta) Két párt játszotta. Először elegáltak,2 3 vagyis mind a két párt megválasztotta a maga embereit, azután a szerencse döntötte el, hogy melyik párt üti a lapdát, a másik párt pedig a lapda fogásra felállította a maga embereit, egyet az első métára (ennek ügyes dobónak kellett lenni) egyet az utolsó métára, a többiek pedig oldalt álltak; egy közülök a lapdát feladta, (ez volt az adogató) Azután kimérték a métát, a melyen végig kellett futni. A játék úgy kezdődött, hogy a bent lévő párt emberei az adogató által feladott lapdát egymásutáni sorban elütötték. Ha a lapda elütése úgy sikerült, hogy a meszsze repült lapdát az oldalt állók nem tudták elég gyorsan felkapni és az első métásnak kezére adni, akkor azok, a kik már ütöttek, gyors iramlással kifutottak a méta végéig; ha pedig már előzőleg itt voltak, az alatt befutottak az ütő helyre. Ha már minden ütő elfogyott, a legutolsóra került a sor. Ez volt a variátor, ennek már háromszori ütés dukált, erre a legjobb lapdaütőt szokták mindig kiszemelni. A három ütés közül egy rendesen szokott úgy sikerülni, hogy a messze ütött lapda megkerülése alatt a méta végén állók befuthattak. Ha azonban az oldalt állók ügyeskedtek és a lapdát gyorsan az első métás kezéhez adták, ez a futó fiuk közül egyet megdobott. Mihelyt ez megtörtént és mindenki elismerte a sikerült dobást, a pártok helyet cseréltek, a kik eddig bent voltak és ütöttek, azok most már kimennek és amazoknak a helyét el foglalják. Persze a kit megdobtak, azt ügyetlenségéért a saját pártja korholta, a miért ez le akarta tagadni, hogy a lapda őt érintette volna. Sokszor heves összeszólalkozás lett belőle, a mi néha - mikor egyik fél sem akart engedni - a játéknak is véget vetett. Ez a játék kiválóan hasznos volt, mert az ügyességet nagyon fejlesztette, a futásban való gyakorlás pedig a mellizmokat és a tüdőt erősítette.

Egy másik fajtája volt a lapdajátéknak a súgás ráta? Ennél a játéknál szintén két párt volt. Meghúztak egy nagy kört és pénzfeldobással (fej-e vagy fül) döntötték el, melyik párt megy be a körbe. A másik párt félre ment és súgva megegyezett abban, kinek adják át a lapdát. Mikor ez megtörtént, a súgó fél emberei megjelentek a kör előtt, ezek tudták, hogy kinél van a lapda, s mialatt a kört körül tánczolták, mindig arra figyeltek, a kinél a lapda volt, mert ez a kedvező pillanatban egyet a körben állók közül megdobott. Ez hirtelen felkapta a lapdát és a futásnak eredt gyerekek felé dobta. Ha sikerült neki valakit eltalálni, akkor az az egy kidült, de kidűlt akkor is ha a kezébe adott lapdával a körben állók közül senkit nem talált. Ennek a játéknak az ingere abban állt, hogy a körben állók soha nem tudhatták kinél van a lapda, és hogy kitől kell óvakodni; némelyek olyan mozdulatokat tettek, mintha a lapda náluk lett volna, ettől tartva, a kör másik felére futottak, talán épen annak a közelébe, a kinél a lapda volt, úgy hogy ez igen kényelmesen vehette czélba azt, a kit akart. Ez igen mulatságos játék volt.

De nem volt kevésbé mulatságos az úgynevezett lukba gurítós sem. Ez úgy ment, hogy annyi kerek lukat vájtak egy vonalba egymásután, a hány játékos volt. Akkor befogták egynek a szemét és kérdezték tőle: „kié mié légyen ez a lik, lik, luk”? Az utolsó szónál

2 A latin eligo (kiválaszt) szóból.

3 A latin rota (kerék, körforgás) szóból.

192