Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Tanulmányok - L. Juhász Ilona: Út menti halálhelyjelek Dél-Szlovákiában. Tipológia, funkció, kultusz
3.1.3.2. Fémből, kőből készült emlékjelek Ebbe az alcsoportba azokat az emlékjeleket soroltam be, amelyek viszonylag időtálló anyagból készülnek. Ilyenek a fémbó'l, illetve köböl, műkőből, márványból, betonból stb. vagy ezek kombinációjával készült jelek. Ebben az alcsoportban a következő típusokat különböztethetjük meg: Fémkeresztek: Legegyszerűbb megoldás, a keresztformára összehegesztett, vagy összekötött két fémrúd. Gyakoriak a kovácsolt vaskeresztek is, amelyek közt igényesen megmunkált, esztétikus elemekkel díszítetteket is találhatunk. Egyedi példánynak számít a Pelsőcröl Rozsnyó irányába kivezető főút mellett látható öntöttvas kereszt, amelynek mérete és formája megegyezik azzal a még a 20. század első évtizedeiben is állított sírkereszt-típussal, amelyek a környéken és más vidékeken is gyakoriak. Feltételezhető, hogy valamelyik temetőből származhat a szóbanforgó példány is, mivel ilyeneket kb. a 20. század második felétől már sehol sem árusítanak. A keresztekre általában egy feliratot tartalmazó fémtábla is kerül. A fémkeresztek többnyire alacsonyabbak, csak ritka esetben érik el az 1 méteres magasságot. Földbe állítva, de néha fára, vagy pedig korláthoz erősítve is láthatjuk ezeket. A földbe állított fémkereszteknek kisebb vagy nagyobb betontalapzatot készítenek. Emlékmű típusú haláljelek: Ezeket nem kerítik körbe, és virágokat sem ültetnek melle, s formájuk az emlékművek különböző típusaira hasonlít. Emléktáblák: Anyagukat tekintve készülhetnek fémből és márványból vagy műkőből egyaránt. Leggyakrabban oszlopra erősítik ezeket, azonban betontalapzatra fektetett ill. állított táblákkal is találkozhatunk. Ez utóbbi típus ugyanazzal a megoldással készül, mint az urnás sírhelyek síremlékei a temetőkben, tehát akár a „kvázi sírok” csoportjába is sorolhatnánk. 3.1.3.3. Kvázi sírok Kovács Ákos a temetői sírt, annak még magas földhantját is imitáló típust nevezi kvázi-sírnak (Kovács 1990, 9-10). Gyakran vaskerítéssel, lánccal kerítik körül. Ebbe a típusba soroljuk a temetői fedett síremlékekhez hasonló halálhelyjeleket is, valamint azokat, amely mellé élővirágokat vagy bokrokat ültetnek, s ugyanúgy gondozzák, mint a sírokat. Sokszor kövekkel vagy falécekkel jelölik ki a gondozott területet, esetleg kavicsot szórnak köré. A virágágyás sok esetben nem emelkedik ki a földből. Kvázi sír Csécs közelében (1998) 74
