Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
In memoriam
Megdöbbenéssel értesültünk a szomorú hírről, hogy a szlovákiai magyar amatőr néprajzkutatás nagy öregje, az Ung-vidék szerelmese és fáradhatatlan kutatója, a 82 éves Géczi tanár úr 2008. augusztus 15-én a debreceni kórházban elhunyt. Magyarországi üdülésén került kórházba agyvérzéssel, ahol már sajnos nem tudtak segíteni rajta. Géczi Lajos 1926-ban született az Ung-vidéki Mokcsakerészen. A második világháború befejezése után fiatalon, 18 éves korában került az ún. „málenkij robotra”, a szovjetunióbeli kényszermunkatábor poklába. Majdnem öt évig volt részese a sok ezer más sorstársát is érintő embernyomorító szenvedésnek, a fogságból csupán 1949-ben szabadult. Ezt az 1989-ig tabu-témaként kezelt eseményt dolgozta fel saját sorsán keresztül az 1992-ben, a Madách Kiadó gondozásában megjelent Civilek hadifogságban című megrendítő munkájában. Középiskolába eredetileg Ungvárott járt, de végül az eperjesi közgazdasági szakközépiskolában érettségizett 1952-ben. Közben levelező tagozaton 1956-ban magyar-orosz szakos tanítói képesítést szerzett. Középiskolai tanári oklevelét 1959-ben kapta meg. Nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig Nagykaposon tanított. Géczi Lajos egyik leghűségesebb ápolója és népszerűsítője volt az 1814-ben Kiskaposon (ma Nagykapos része) született Erdélyi János szellemi hagyatékénak, s nagy része volt abban, hogy a magyar folklórkutatás egyik elindítójának a helyi lokálpatrióták 1968-ban szobrot állítottak. Ebben az évben jelent meg Erdélyi Jánosról írott kis kötete is. Többedmagával Nagykaposon Erdélyi János-emlékszobát is létrehozott. Szellemi atyja és aktív szervezője volt az 1989-ben - Erdélyi születésének 175. évfordulóján - megrendezett országos Erdélyi János Irodalmi és Kulturális Napoknak. E nagyszabású rendezvényen részt vettek az unokák — Erdélyi Zsuzsanna és Ilona is. Az ebből az alkalomból megjelent Erdélyi János emlékezete című kötetet Géczi Lajos szerkesztette, amely a Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége) Központi Bizottsága által elindított Közművelődési Kiskönyvtár sorozat 2. kötete volt. Intenzívebben nyugdíjba vonulása óta 1987-től foglalkozott néprajzi gyűjtéssel. Elsősorban a szöveges folklór, ezen belül is népmese, -monda és -költészet kutatásában jeleskedett. Néprajzi gyűjtéséinek első eredménye az 1989-ben Ung-vidéki népmesék és mondák c kötet lett, amely az Akadémiai Kiadó és a pozsonyi Madách Könyvkiadó gondozásában jelent meg az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény XXIII. köteteként. Ezt 1994-ben egy újabb követte, amelyet Ondava menti népmesék és mondák címmel szintén a pozsonyi Madách-Posonium Kiadónál jelent meg. Az Ondava-mentén végzett kutatások további eredményeként négy év múlva látott napvilágot, az Ondava menti népköltészet (Pozsony: Madách-Posonium 1998). Ungi népmesék címmel gyűjtéseiből a már említett pozsonyi kiadó egy válogatást is megjelentett gyerekek részére 2001-ben. A folklóralkotások gyűjtése közben - különösen az Ondava menti falvakban - felfigyelt az anyanyelv nagyfokú romlására. Az anyanyelvért és annak sorsáért aggódó Géczi Lajos ezeket a tapasztalatokat, a gyűjtés során készült beszélgetéseket adta közre Az otthonokba szorult anyanyelv nyomában. Ondava menti tűnődések és beszélgetések címmel a Püski Kiadó gondozásában 1996-ban megjelent kötetében. Géczi Lajost mindig foglalkoztatta pedagógiai pályafutása színhelye, az Ung-vidék 10 ezer lakosú szellemi központjának története is. Helytörténészi munkásságának összegzése Nagykapos a 2. évezred alkonyán címmel jelent meg 2006-ban. Ebben a legutolsó köte-Géczi Lajos 1926-2008 285
