Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Könyvismertetések, annotációk
(„Volkskunde Böhmens”) kifejezés lenne a korrekt. Mindkét etnikum néprajzának művelői, voltaképpen egymás mellett elbeszélve, a néprajzot, mint a „saját nép néprajzát” művelték, saját nép alatt az egy nyelvet beszélők csoportját értve. A prágai születésű Georg R. Schroubek ezzel a zsákutcás hagyománnyal szakítva a cseh országrészek néprajzát a maga interetnikus és interkulturális összefüggésrendszerében látta és láttatta, ebbe az interkulturalitásba a cseh és német kultúra mellett beleértve a zsidó hagyományokat is. A kötet tanulmányait a szerkesztő három nagyobb egységbe sorolta. Csehországi német témák képezik az első egységet. Itt olyan alapozó tanulmányokat olvashatunk újra, mint például a Szudétavidék kifejezés, egy művileg megalkotott régió fejlődéstörténetét bemutató, első Ízben 1979-ben megjelent tanulmány. Maga a terület (a mai Cseh- és Morvaország peremvidéke), amelyet ezzel a kifejezéssel illettek/illetnek sosem alkotott egy közigazgatási egységet (sőt, egyes részei időnként más-más adminisztrációs területekbe tartoztak), geográfiailag sokrétű és társadalmilag is inhomogén: ipari, háziipari és mezőgazdasági jellegű térségek váltják egymást, miközben magát a mezőgazdasági népességet is hol a nagygazdák, hol a kisgazdák túlnyomó többsége jellemezte. Több dialektológiai egységből tevődik össze, a néprajzi jelenségek sora pedig egyrészt átnyúlik az országhatáron (a szomszédos osztrák, bajor, sziléziai stb. területekre), másrészt igen gyakran befelé, a német-cseh nyelvhatárt is átlépik. 1918-at követően, miután a Csehszlovák Köztársaság részévé vált ez a terület, egy távolról sem egységes, különböző típusú tájegységekben élő, közös mi-tudattal nem rendelkező német tömeg került kisebbségi sorba. Ez a német tömeg a történelem folyamán ekkor került először egy sorsközösségbe (Schicksalsgemeinschaft), ami nem jelenti egyszersmind azt, hogy egyik napról a másikra egységes népcsoporttá is kovácsolódott volna. A mai Cseh- és Morvaország területén élt németek önmagukat gyakorlatilag még az első világháború után is csehországi németeknek hívták. Pedig magának a szudétanémet kifejezésnek a megszületése azért valamivel korábbi időszakra tehető. A szó már 1866-ban fölbukkan, ám a cseh- és morvaországi németek összefoglaló megnevezéseként, az alpesi (Alpendeutschen) és dunai németek (Donaudeutschen) mintájára 1902-ben használta először Franz Jesser kultúrgeográfus, néprajzkutató és publicista a szudétanémet (Sudetendeutschen) kifejezést (az ő hatására viszont a szlovákiai németek megjelölésére Raimund F. Kaindl 1911-ben a kárpáti németek IKarpathendeutschenl kifejezést alkotta meg). A megnevezés recepciója azonban jóval lassúbb volt, s lényegében csak a harmincas években terjedt el szélesebb körökben. S bár a népművelők, publicisták, tanítók, néprajzkutatók (!) mindent megtettek, hogy a szudétanémeteket egy egységes népcsoporttá kovácsolják, igazi sorsközösséggé a szudétanémet csak az 1945 utáni üldözések, kitelepítések után vált, amikorra viszont mint tájegység, régió veszítette el gyakorlati jelentőségét. További két dolgozat az elbeszélt történelem, tehát emberek visszaemlékezésein, saját sorsán keresztül próbál a térség német lakossága kultúrájához, életmódjához, mentalitásához adalékokat nyújtani. Noha mára ez a módszer (oral history-nak mondjuk) rendkívül népszerűnek mondható, Schroubek, amikor először alkalmazta (1974-ben), még (legalábbis tájaink viszonylatában) szinte teljesen ismeretlen terepre merészkedett. Nem is hívja ő oral history-nak, maga a módszer és az eredmények mégis ezt vetítik előre. A kötet tanulmányainak második blokkját tudománytörténeti tanulmányok alkotják. A csehországi német néprajz kezdeteiről, a prágai német, valamint a págai cseh egyetemen folyó néprajzi teékenységről a többi között. Az egyik tanulmányának címe sokatmondó: Párbeszéd helyett elzárkózás. Alapvetően egészen a második világháború végéig ez volt a jellemző a csehországi német és cseh néprajzra: ha nem is egymás ellenében (sokszor 231
