Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Könyvismertetések, annotációk
A cigányok Európában című fejezetben rövid történeti áttekintést ad a cigányság származásától, egészen európai letelepedéséig, valamint az európai cigánysággal foglalkozó nemzetközi szakirodalom válogatását közli. Feltüntet néhány jelentés bibliográfiát, összefoglaló művet, tanulmánykötetet az egyes európai országok cigányságáról, szótárakat, illetve magyarországi cigány nyelvkönyveket. A következő egységben a magyarországi cigánysággal foglalkozik. Elsőként a cigányság hagyományos mesterségeit mutatja be a fémművesektől kezdve, a zenészeken át, egész a faárukészítőkig, illetve a foglalkozásváltás lehetőségeit vizsgálja a 18. századtól a 20. század végéig. Majd a cigányság településviszonyait kutatja történelmi korszakonként. A táplálkozási szokások változását is közzéteszi, sajnos pontos receptet nem közöl sem a bokolyiról, sem az egyéb étkekről, mindemellett ínycsiklandó illusztrációkat hoz. Ezután a cigányság viselettörténetét írja le egy rövid tanulmányban a korai viseletábrázolásoktól (15. század) a 20. századdal bezárólag, majd még egy válogatott bibliográfiát is közzétesz a magyarországi cigánysággal kapcsolatban. A kötetet igényes fotók, metszetek, festmények, rajzok és térképek teszik még élvezetesebbé. Bódi Zsuzsanna a kötetet oktatási és tudománynépszerüsítő szándékkal állította össze, és éppen ezért az érdeklődőknek jól használható bibliográfiákkal is kiegészítette. Egy újabb, értékes kötettel igyekezett tehát hatni az előítéletes gondolkodás változására, amire ma égető szüksége lenne nemcsak a gyakorló pedagógusoknak, hanem a magyar társadalom egészének is. Braham, Randolph L. (szerk.) Tibori Szabó Zoltán közreműködésével: A magyarországi Holokauszt földrajzi enciklopédiája 1-111. kötet. Budapest: Park Könyvkiadó 2007, 1590 p. ISBN 978-963-530-738-8-Ö L. Juhász Ilona A tudományos kutatók és érdeklődők számára egy bizonyos témakör kutatásakor nagy segítséget jelentenek a lexikonok, enciklopédiák. Egy-egy ilyen kiadvány megjelenése egyben azt is jelzi, hogy az adott tudományszak egy-egy területe mennyire kutatott. A magyarországi Holokauszt-kutatás jelentős eredményeket mondhat magáénak, különösen nagy érdeme van ebben romániai születésű Randolph L. Braham politológusnak, nyugalmazott egyetemi tanárnak, a Holokauszt-kutatás világszerte elismert szaktekintélyének. Az 1922- ben Bukarestben született Randolph L. Braham számos alapvető mű szerzője, a magyar és román Holokausztról több mint hetven könyvet írt, illetve szerkesztett. O maga munkaszolgálatosként élte túl a második világháborút, majd sikerült megszöknie a szovjet hadifogságból is. Tizenöt közvetlen hozzátartozója közül csak ketten élték túl a Holokausztot. Az 1997-ben magyarul is megjelent, eredetileg a Columbila University Press által 1981-ben kiadott A népirtás politikája. A Holokauszt Magyarországon címmel megjelent kétkötetes munkáját világszerte alapműként tartják számon. Érdemei elismeréséül Braham professzort 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntették ki. Az ő kiváló szervezői tehetségének, valamint a kötetben szereplő 23 társszerzőknek köszönhető, hogy a közelmúltban megjelenhetett a három kötetből álló „A magyarországi Holokauszt földrajzi enciklopédiája. A népes szerzőgárdában a magyarországiakon túl ott találhatjuk az Izraelben, Romániában és az Amerikai Egyesült Államokban élő szakembereket is. Az eddig megjelent Holokauszt-enciklopédiák a náci uralom alá került európai országok fontosabb gettóközpontjait mutatták be. E szóban forgó munka azonban 207