Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Tanulmányok - Pusko Gábor: Bolgár kertészek Bejében
bámészkodókat. Ugyanakkor abban valamennyi adatközlő megegyezett, hogy barátságos, jószívű emberről volt szó, aki a fiatalabbaknak nem egyszer cukorkát vásárolt, ha jól dolgoztak. Arra sem volt soha panasz, hogy ne fizették volna ki a teljes bért. Szombatonként egy szekérnyi zöldséggel Jolsva, Nagyrőce piacára indultak, amit mindig sikerült eladniuk. Mindezek mellett a tornaijai, rimaszombati, rozsnyói piacokon is rendszeresen árusították terményeiket, valamint a tornaijai laktanyát is ők látták el friss zöldséggel. A fizetés napja a szombat volt. Miután kifizették a napszámosokat, mindenkit hazaküldtek, s bezárkóztak a kertészházba. Ilyenkor osztották el az a heti bevételt, arról azonban nincsenek információink, hogy az osztozkodás milyen kulcs szerint történt. A pénzből keveset költöttek, csak a legszükségesebbeket vásárolták meg. A bejeiek megfigyelték, hogy bizonyos alkalmakkor a bolgárok kiöltöztek és elmentek valahová, azt azonban nem tudták megmondani, hogy hová. A Tornaiján szerzett információk alapján feltételezhetjük, hogy ilyenkor rokoni, baráti látogatásra indultak. Ugyanis még az 1970-es években is — ebben az időben kezdett széthullni a térségben élő bolgár közösség — együtt ünnepelték a névnapokat. Ekkor a Cselnek, Pelsőc, Tornaija és Feled környékén dolgozó és egymással kapcsolatban álló bolgárok felkeresték az ünnepeltet, s együtt köszöntötték fel. Ezen alkalmakkor hagyományos bolgár ételek kerültek terítékre, a fő fogás mindig a sült bárány volt. Mivel általában nem kedvelték a tejfeles ételeket, azok hiányoztak is az ünnepségekről. Az ünneplés mellett ilyenkor került sor a szakmai, pénzügyi kérdések megbeszélésére és a gyerekek is ilyenkor ismerkedtek egymással, illetve a felnőttekkel. A családi, baráti összejöveteleken - mindaddig, amíg azokat tartották — a társalgás bolgárul folyt, s a gyerekeknek is számot kellett adniuk arról, amit az előző időszakban tanultak: szavaltak, énekeltek, s tették mindezt bolgárul, magyarul és a későbbiek során szlovákul. Itt jegyezzük meg, hogy a sajáttól eltérő kulturális térben élő közösségek számára nagy jelentősséggel bírnak a rokoni, baráti találkozók, s azok nemcsak az általunk vizsgált időszakra illetve nemcsak a bolgárok számára voltak fontosak, hanem napjainkig minden olyan közösségre jellemzőek, amelyek valamiben különböznek a többségi lakosságtól, s ezt az etnikai, vallási, jogi különállást meg is akarják őrizni. Elég csak megemlíteni a kisnemesek atyafi látogatását vagy a cigányok esetében még ma is több tucat, de gyakran több száz embert is megmozgató virrasztóra utalni (Pusko 2005, 103). Adatközlőink visszaemlékezéseiből arra következtethetünk, hogy a bolgárok igyekeztek jó viszonyt ápolni a helyiekkel, főleg a gazdákkal. A Tornaiján élő idős bolgárok mindvégig nagy megbecsüléssel beszéltek a bejei gazdákról, illetve tornaijai adatközlőm idős édesapja ma is név szerint emlegeti őket. Feltételezhetjük, hogy a kölcsönös szakmai megbecsülésen túl valamilyen üzleti kapcsolatban is állhatták egymással, bár ezt a feltételezést a későbbi kutatások során kell még alátámasztani vagy cáfolni. Maguk, a Bejében dolgozó bolgárok ritkán jártak be a faluba, aminek az az oka, hogy az intenzív, árasztásos zöldségtermesztés folyamatos munkavégzést igényel, így sok szabadidejük nem is igen maradt. Bejében a bolgárok 1944-ig tartották fenn a kertészetet, ami - mint arról már szó volt - az 1970-es évekig üzemelt. Az említett évben - 1944-ben - nem tudni, hogy miért, de csak a hat felnőtt férfi utazott haza, a két fiatal fiú Bejében maradt. 1944 decemberében a front épp a Tornaija és Beje között húzódó Sajó folyónál merevedett meg. A két hétig tartó folyamatos harcok elől a bejeiek, s velük együtt a két bolgár fiú a Bejében birtokos Szent-Iványi család présházában keresett menedéket. December 20-án, délután egy és két óra között a tizennyolc esztendős Kroum Stoiloff Petkoff és a tizenhét esztendős Dimitar 159
