Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Tanulmányok - Simon Attila: Cseh és szlovák telepesek kényszerű migrációja az első bécsi döntés után (Összefoglalás)
Nútená migrácia českých a slovenských kolonistov po viedenskej arbitráži (Zhrnutie) Organickou súčasťou pozemkovej reformy počas prvej ČSR bola kolonizácia južných pohraničných oblastí Slovenska, počas ktorej boli do tohto priestoru osídlení slovenskí, českí a moravskí kolonisti. Budapeštianske vládne kruhy ako i opozičné strany maďarskej menšiny netajili, že kolonizáciu považujú za násilnú zmenu etnickej štruktúry daného priestoru, a preto sa budú usilovať zvrátiť tento proces. Dôsledkom Viedenskej arbitráže územie prevažne maďarským obyvateľstvom bolo vrátené Maďarsku. Hoci slovenská propaganda vyzvala kolonistov, aby zostali na svojich miestach, časť osadníkov - približne 3-400 rodín, hlavne kolonisti z Čiech, a legionári - už pred príchodom maďarských ozbrojených síl opustili arbitrážne územie. V osudoch tých, ktorí zostali, sú veľké rozdiely. Kolonisti, ktorí bývali na kolóniách založených SPU museli zväčša odísť, kým súkromní kolonisti mohli zostať. Takisto musel opustiť svoje pozemky kolonisti zo Žitného ostrova, kým v niektorých regiónoch až do konca vojny mohli zostať. Vyhnanie kolonistov vyvolal za sebou okamžitú protireakciu autonómnej slovenskej vlády, ktorá vyhostila zo Slovenska stovku takých Maďarov, ktorý nemali dokladované domovské právo. Budapešť napokon opustila od plánu vyhostenia všetkých kolonistov, a vo februári 1939 podpísal dohodu s bratislavskou vládou, ktorá upravila situáciu kolonistov. Vyhlásenie samostatného slovenského štátu 14. marca však nastolila novú situáciu, a otázka kolonistov zostala nevyriešená až do konca vojny. Celkovo sa dá povedať, že približne polovica z 2 tisíc rodín, ktorý sa príčinou viedenskej arbitráži dostali do Maďarska zostala na svojom mieste až do konca vojny. Časť tých, ktorý opustili arbitrážne územie sa po skončení vojny sa vrátila na Južné Slovensko, a pokračovala vo svojej práci. (Preklad: Attila Simon) Cseh és szlovák telepesek kényszerű migrációja az első bécsi döntés után (Összefoglalás) Az első Csehszlovák Köztársaság húszas éveiben végrehajtott földreform sajátos elemét képezte, hogy a magyarok által lakott dél-szlovákiai területekre cseh, morva és szlovák telepeseket költöztettek, miközben a helyi lakosság nem jutott földhöz. A budapesti kormányzat illetve a szlovákiai magyarságot képviselő ellenzéki pártok sohasem titkolták, hogy a kolonizációt a térség etnikai struktúrájába való erőszakos beavatkozásként értékelik, s ha lehetőség teremtődik rá, visszafordítják folyamatot. Az 1938. november 2-án kihirdetett első bécsi döntés alapján bekövetkezett határváltozás következtében Szlovákia többségében magyarok által lakott területei visszakerültek Magyarországhoz, amely folyamattal egy időben megkezdődött a kolonizáció eredményeinek felszámolása. Noha a szlovák propaganda maradásra szólította a telepeseket, azok egy része (mintegy 3-400 család, főleg csehek és morvák, a határvédelemben exponált személyek) már a bécsi döntés kihirdetése után, de még a magyar honvédség megérkezése előtt eltávozott. Azok sorsában, akik maradtak meglehetősen nagy eltérések mutathatók ki. Az állami alapítású kolóniákról általában elűzték a telepeseket, míg a magánkolóniákon inkább maradhattak. A csallóközi telepesek nagy része kénytelen volt távozni, míg voltak térségek, ahol a telepesek jó része a helyén maradt. A magyar kormányzat egyértelmű célja a telepesek eltávolítása, s ingóságaik megszerzése volt. Ennek elérésére a különböző eszközöket alkalmaztak, s szélsőséges esetekben fizikai erőszaktól sem riadtak vissza. A telepesek elüldözése a szlovák kormányzat éles ellenreakcióját váltotta ki, a bécsi döntés végrehajtására ala-153
