Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Tanulmányok - Lozoviuk, Petr: A reálszocializmus mint a néprajzkutatás tárgya
mer néhány többé-kevésbé hatásos megelőző stratégiát. Az ilyen források értékelésénél azonban mindig szem előtt kell tartanunk, hogy esetükben nem objektív információk felhalmozásáról van szó, hanem úgy tükröznek különféle múltbeli eseményeket, hogy azok közben újabb és újabb kontextusokba ágyazódva jelennek meg. Ennek révén egy adott történelmi eseményről mindig több, egymástól eltérő személyes interpretáció születik, s ezek majd a néprajzkutató összegző és elemző tevékenysége során állhatnak össze tudományos igényű helyzetképpé. Az etnológiai elemzések egyik fő célja éppen az ilyen megnyilvánulásokban rejlő belső logikai összefüggések feltárása lehet, még akkor is, ha azok sok esetben homályosnak vagy ellentmondásosnak tűnhetnek. Az etnológus munkájának magyarázatokat, értelmezési vagy megoldási lehetőségeket kell kínálnia. Egy-egy társadalmi probléma alaposabb megismerése, valamint azokon túlvezető megoldási, leküzdési stratégiák keresése is munkájának fontos része lehet. Az etnológiai kutatás nem kevésbé lényeges eleme a különféle „natív” helyzetek és álláspontok alaposabb megvilágitása, illetve ezek másokkal való megosztása, vagyis „non-nativ” kulturális kóddá való transzformációja is. E szempontok mentén haladva a következőképpen öszszegezhetnénk a reálszocializmus etnológiai kutatásának alapvetéseit: egy olyan területről van szó, amely a reálszocializmusban kialakult cselekvési, viselkedési és gondolkodási formákat és mintákat vizsgálja, ugyanakkor a korszakra jellemző túlélési stratégiákkal is foglalkozik, amelyek gyakran elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy az emberek el tudják viselni a deficites gazdaság, a totalitárius rendszer beavatkozásai, valamint a kényszerű modernizáció által okozott terheket. Az európai etnológia kontextusából vizsgálva a reálszocializmusra mint olyan rendszerre kellene reflektálnunk, amely saját kulturális világot, valóságos új életteret alakított ki maga köré, saját szabályrendszerrel és előírt magatartásmintákkal. A hétköznapi emberek döntő többségének nem maradt más választása, mint elfogadni a fennálló rendszert. Arra ugyanis senki sem képes, hogy egy adott társadalom mindennapjaiban mozogva — hosszú távon - teljesen izolálni tudná magát a rendszer társadalmi és kulturális normáitól (Roth 2000). A reálszocializmusra mindamellett nem lenne szabad kizárólag mint totalitárius diktatúrára tekintenünk, még akkor sem, ha a benne fennálló politikai hatalom kétségkívül totalitárius jellegű volt. A rendszerben élő egyének élettörténetét, valamint a korabeli kulturális gépezethez való kötődésüket ugyanis nem lehet egyenlővé tenni magának a diktatúrának a történelmével. Ezt a problémakört sokkal inkább érdemes más tudományágak hatáskörében meghagyni, még akkor is, ha a reálszocializmus mindennapjainak etnológiai vizsgálata sok tekintetben hozzásegíthet a diktatórikus rendszer belső összefüggéseinek megértéséhez is. E folyamatok alatt a rendszer különféle kulturális praktikáit értjük, amelyek gyakran arra kényszerítették a szocialista társadalom tagjait, hogy mindenképpen részt vállaljanak bennük: a magán- és közélet szigorú kettéválasztását, a társadalom specifikus (újra)hierarchizálását, a mindenkire kiterjedő kollegialitás és szolidaritás modelljét, ugyanakkor az egymás iránti kölcsönös gyanakvás és a besúgóhálózat fokozatos kiépítését is. A reálszocializmus etnológiai vizsgálatának további tárgyai az ún. „szocialista életvitel” interszubjektív kontextusban értelmezett kulturális jelenségei lehetnek, beleértve minden gondolkodásbeli vagy ideológiai sémát, szociális praktikát és ünnepkultuszt. Az előbbi szempontok alapján, mintegy összegzésként a következő kérdéseket tehetjük fel: hogyan formálta az embereket a reálszocializmus, illetve milyen mentális nyomokat hagyott 128
