Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Tanulmányok - Pusko Gábor: Bolgár kertészek Bejében
Ilieff Leovoff előjöttek a présház fedezékéből, amikor is akna robbant a közelükben, s mindketten életüket vesztették. A bejei halotti anyakönyvbe az adatokat december 27-én vezették be. A két fiatalt, mint görög keleti vallású bolgárkertészt tüntették fel születési, illetve lakhelyük megjelölése nélkül (Beje halotti anyakönyve). A háborút követően a többiek Bejébe már soha nem tértek vissza, s a helyiekkel sem tartották a kapcsolatot. Mindenesetre amikor Illés bácsi az 1950-es évek elején Bulgáriában elhunyt, a halálhírről a helyiek értesültek. Adatközlőnk nem tudta megmondani, hogy milyen úton - módon jutott el hozzájuk az információ, feltételezhetjük, hogy a Tornaiján letelepedett bolgárok tájékoztatták őket. Amit hátrahagytak... Amint ártól szó volt, a Bejében vállalkozó bolgárok jó kapcsolatok kiépítésére törekedtek a helybéliekkel, ez azonban megmaradt bizonyos keretek között. Nem házasodtak a helyiekkel és nem is telepedtek itt le. „Tudományuk” iránt a tehetősebb gazdák nem érdeklődtek — legalább is nem nyíltan — amit maguk a bolgárok, már amennyire a helybéli napszámosok előtt ez lehetséges volt, igyekeztek többé — kevésbé titokban tartani. Szorosabb emberi és szakmai kapcsolatot elsősorban a többi, ebben a térségben dolgozó bolgárral tartottak. S mivel az általuk létrehozott kertészetnek mintegy húsz éve már nyoma sincs, joggal felmerül a kérdés, hogy mit hagytak maguk mögött, mi az, amit a bejei magyarok a kulturális javak cseréje során elsajátítottak, a magukévá tettek? Szűk két évtized akár kevés is lehet ahhoz, hogy a bolgárok bejei jelenléte bármi nyomot is hagyjon a helybéliek kultúráján, ám esetünkben mégis felsorolhatunk néhány elemet, ami szervesen beépült abba, még ha annak eredetét az érintettek nem is tudatosították, nem is tudatosítják. A bolgárok több nemesített, a bejeiek által addig termesztett zöldségeknél nagyobb és ízletesebb terméshozammal kecsegtető fajtákat honosítottak meg. A parasztgazdák családjaiban, különösen az idősebbek a paradicsomot nem ették meg, hanem paradicsomlét főztek belőle, s ezt használták fel főzésnél. Adatközlőim határozottan állították, hogy a paradicsom fogyasztására - amire eleinte különösen a nagy mezőgazdasági munkák idején volt példa - a bolgárok hatására kaptak rá. Az államosított egyházi földeken állami gazdaságot hoztak létre, ahol a bolgároktól tanult technológiával folyt a termelés és sok esetben elsősorban azok dolgoztak itt, akiket korábban napszámosként a bolgárok alkalmaztak. Ennek a kertészetnek a vezetője, Laboda József továbbfejlesztette a bolgároktól ellesett munkamenetét. Egy vizesgödröt ásatott, amiben összegyűjtötte a területre folyó talaj- és esővizet, az öntözéshez pedig az árokrendszer mellett öntözőcsöveket is lefektetett. A kertészetet évtizedeken keresztül sikeresen vezette, ezt tanúsítja a tucatnyi elismerő oklevél is. Mindezek mellett ő és testvére, István is prosperáló kertészetet hoztak létre saját portájukon, amiből igen jelentős bevételre tettek szert. A munkamenet elsajátítása mellett a zöldségtermesztés által igényelt hozzáállást, munkamorált is magukévá tették. Laboda József, túl a nyolcvanadik évén, halála napján is a melegágyak körül dolgozott. További kutatási feladatok A jövőben - a bejei vizsgálódáson túl - érdemes lenne egy egész Dél-Szlovákiára kiterjedő felmérést lefolytatni az imént leírtak mellett azért is, mert a bolgár-, s részben a német kertészetekre mint a fóliázás előképének tekinthetjük, ami pedig igen jelentősen be160
