Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - L. Juhász Ilona: A háború jelei
események emlékére állított objektumokat is, tehát kitérek az első világháború utáni Tanácsköztársaság, a roma és zsidó holocaust, a második világháború végén a szovjetunióbeli kényszermunkatáborokba, az ún. „málenykij robot”-ra elhurcolt civil áldozatok, a szlovák—magyar lakosságcsere emlékműveire, de bemutatom, miképpen őrzik a háború emlékét a privát szférában, azaz a síremlékeken. Szólok továbbá a monumentumokon szereplő feliratokról, s arról, milyen ünnepségek keretében avatták fel ezeket. Az első világháború emlékei A mai Szlovákia területén a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának központi nyilvántartásában 473 első világháborús katonai temetőt tartanak számon. Ezekben a temetőkben, valamint az ország más pontjain nyugvó elhunyt katonák számát 51 696-ra becsülik. Ez a szám területileg a következőképpen oszlik meg: Pozsonyban 841, a nyugat-szlovákiai régióban 34 025, a közép-szlovákiaiban 1549, s a kelet-szlovákiaiban pedig 15 281 személy. Az első világháború idején az általam kutatott Dél-Szlovákiában nem folytak harcok, azok a mai Szlovákia északkeleti részében zajlottak, ahol az utolsó hadicselekmények 1915-ben értek véget. Dél-Szlovákiában a háború idején hadifogolytáborok működtek, amelyekben a belügyminisztérium eddig még nem ellenőrzött adatai alapján feltehetőleg 21 993 személy hunyt el. Ebből 3970 magyar, 3557 román, 3525 orosz, 2595 olasz, 8346 szerb, horvát és szlovén. A legnagyobb szerb katonai temető Nagymegyeren (itt összesen 5464 szerb katona nyugszik), a legnagyobb olasz katonai temető pedig Somorján található.1 Az első világháború áldozatainak már a háború idején elkezdtek Magyarország szerte emlékműveket állítani. A kezdeményező a 1915-ben megalakult HEMOB (Hősök Emlékét Megörökítő Bizottság) volt, s 1917-ben már törvény írta elő az első világháborúban elesettek emlékének kötelező megörökítését (Kovács 1985, 27). A kutatott területen, tehát a mai Szlovákia déli sávjában is számos emlékmű állítására került sor. Az első bécsi döntésig, 1938-ig Magyarországon 1086 első világháborús monumentumot állítottak (Kovács 1985). Arról, hogy az 1920-ban Csehszlovákiához csatolt magyarlakta területeken hány készült, nincsenek adataink, de feltételezhetjük, hogy számuk valamivel alacsonyabb lehetett, mint Magyarországon. A Nagy Ildikó által meghatározott, Magyarországon előforduló első világháborús emléktípusok közül Dél-Szlovákia magyarlakta vidékein a turulos emlékművek a legelterjedtebbek. A harcoló (pl. Nagytárkány), a gyászoló (pl. Zsitvabesenyő), a sebesült (pl. Keszegfalva) katona emlékműtípus ugyancsak megtalálható a térségben (Nagy 1985, 79-85). Több vallási jellegű szoborcsoportot is állítottak, ezeken általában Jézus alakja tűnik fel a sebesült vagy imádkozó katonával (pl. Pered, Vágsellye), de akad köztük Piéta-szobor is (pl. a csallóközi Sárosfán). A magyar nemzeti szimbólumok közül a magyar szent korona (Csécs)1 2 és a szent koronás címer (Pered) is előfordul. Nagymagyaron 1929-ben „hősök kápolnáját” emeltek az áldozatoknak (Somorja és Vidéke 1929. augusztus 17., 4. p.). 1 Az adatok annak a bevezető előadásnak az anyagából származnak, amelyet Jozef Líška, a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának egyik vezető tisztségviselője, a 2006. május 15-16-án, Smolenicében, a Gondoskodás a katonai sírokról Szlovákiában címen megrendezett nemzetközi konferencián terjesztett elő a témáról (http//www.civil.gov.sk/archiv). 2 Figyelemre méltó, hogy a szent korona elhelyezése óta helyén van, egyszer sem távolították cl. A második világháború áldozatainak névsorát tartalmazó tábla is erre az emlékműre került. 80
