Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Könyvismertetések, annotációk
A kötet, úgy érzem, jól visszaadja nemcsak a konferencia lényegi részét, hanem hangulatát is. Az elhangzott és írásban leadott előadások szövegein túlmenően az azokat követő kerekasztal-vita szerkesztett változata is olvasható a kötetben. Klamár Sára hangulatfelvételei pedig a tanácskozás kulináris szférái irányába lendítik az olvasó fantáziáját. Kovács Ákos: A kitalált hagyomány. Pozsony: Kalligram 2006. 445 p. ISBN 80-7149- 881-5 L. Juhász Ilona A napjainkban tájainkon megvalósuló különféle kulturális és társadalmi rendezvények (pl. emlékmű- és kopjafaavatások, koszorúzások stb.) ünnepi szónoklatainak szinte minden alkalommal része a dicső múlt, a dicső hagyományok, s a gyökerek emlegetése. A múlt nélkül nincs jelen és nincs jövő közhely kötelező érvényűvé vált, s egy magára valamit adó politikus vagy közéleti személyiség nem nagyon hagyja ki. A népi kultúra, „ősi” hagyományaink ápolásának fontosságára ugyancsak gyakran hívják fel a figyelmet szónokok, különösen azok, akik az Európai Unióba való belépést követően veszélyeztetve látják az ún. nemzeti kultúra megmaradását. Lényegében ugyanabban a szellemiségben fogalmazzák meg mondanivalójukat, mint a nemzeti romantika idején, a 19. században létrejött új diszciplína, a néprajz művelői, akik az ősi múlt, az ősi nemzeti kultúra rekonstruálását, az eredet, a „tiszta forrás” kutatását tűzték ki célul. Számos munka született ebben a szellemben, s a 20. század elején létrejött Gyöngyösbokréta mozgalom tovább erősítette a parasztromantika virágzását. Ez utóbbi napjainkban is virágkorát éli. Egyre növekszik a színes, népművészeti tárgyakkal, viseletekkel stb. kapcsolatos tetszetős kiadványok száma, a 19-20. század fordulóján és a 20. század első felében megjelent kötetek reprint kiadásai (pl. Malonyay Dezső kötetei), tehát elsősorban romantikus szellemben írt néprajzi munkáké, amelyek erősítik a paraszti kultúráról kialakult idealizált, romantikus képet. Erdély és Székelyföld, illetve csángók iránti nagy érdeklődés mozgatórúgója még a romantika időszakában elterjedt nézet, miszerint ez a legősibb magyar vidék, itt élnek a legigazibb magyarok, ott maradt meg a legérintetlenebbül az „ősi” magyar kultúra. Az archaikus vagy annak vélt „ősi” kultúra értékként jelenik meg a köztudatban, minél régebbi, minél ősibb, annál magyarabbnak tartják. Tehát egy település minél elmaradottabb, annál magyarabbnak számít. A határon túli magyarokról általában is kialakult egy hamis kép a magyarországi köztudatban, mely szerint ők az „ősi” magyar kultúra, a gyökerek, s a „tiszta forrás” őrzői. Annak eredményeként is, hogy sok határon túli magyar folklórcsoport vendégszerepei Magyarországon, terjed az a hamis nézet, miszerint a határon túliak zöme még viseletben jár, és népdalokat énekel, „ősi” népszokásait gyakorolja. A televízió és rádió műsorai, valamit a sajtóban megjelenő írások csak erősítik ezt a tévhitet. Amióta a néprajz, mint tudományos diszciplína létrejött, a politika mindig igyekezett céljaira felhasználni (s kutatók is mindig akadtak, akik asszisztáltak ehhez), lehetett bármilyen társadalmi rendszer: szocializmus vagy kapitalizmus. A kommunista párt is hangoztatta a „haladó hagyományok” ápolásának fontosságát! Példaértékűnek tekinthetjük azt a kötetet, amelyet szlovák néprajzkutatók más társadalomtudományi diszciplínák (szociológia, történelem, régészet stb.) jeles képviselőivel 1 1 Az időközben megjelent vaskos konfercnciakötettcl évkönyvünk következő számában foglalkozunk részletesebben. A szerk. megj. 247
