Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Könyvismertetések, annotációk
kellett várni. Arra pedig, hogy a központi és vidéki, magyar jellegű gyűjteményekkel is rendelkező múzeumok között érdemi együttműködés is kialakuljon, még többet. Azt, hogy ez mára mégis megvalósult, Danter Izabellának köszönhető, aki a Mátyusfoldi Muzeológiai Társaság fedőszervezet árnyékában egész Szlovákiára kiterjedő koordinációs tevékenységet fejt ki. A módszertani problémákat, kutatási és dokumentációs eredményeket a 2003 óta évente megrendezésre kerülő konferenciákon vitatják meg az érintett szakemberek (ezeknek a Fórum Kisebbségkutató Intézet somorjai székháza ad rendszeresen otthont). Létrehozták a Szlovákiai Magyar Múzeumi Kollégiumot is, amely minden bizonnyal hathatósan hozzájárul az olajozott együttműködés megvalósulásához. Az első három tanácskozás anyaga mára egy kötetben hozzáférhető. Végigböngészésükkel az olvasó képet kaphat arról a munkáról, ami a dél-szlovákiai múzeumokban a régészet, a történettudomány, a néprajz, a művészettörténet stb. területén zajlik. Elméleti kérdésekkel kevéssé foglalkoztak ezek a konferenciák. Gaucsík István elméleti problémákat is felvető eszmefuttatása az egyetlen kivétel (Adalékok a szlovákiai magyar történeti muzeológia kérdéseinek vizsgálatához). Sokszor sommásan leegyszerűsítő kijelentései (lásd például a Patočka-idézetet, a szlovákiai magyar múzeumügy előzményeinek kurtán-fürcsán történő „elintézését”) úgy tűnik, nem mozgósítottak ellenérveket, nem generáltak a valóságot jobban árnyaló hozzászólásokat (legalábbis ezeknek a most szóban forgó kötetben nyoma nincs). Úgy gondolom pedig, hogy többek között ez is, tehát az élénk vita is feladata lenne/lehetne egy ilyen, éves rendszerességgel összejövő társaságnak. Mint ahogy azt is tisztázni kellene (főleg néprajzi összefüggésekben), hogy mit is értsünk a „magyarság tárgyi emlékei” bűvszó alatt. Amolyan hályogkovácsként mindenki „érzi” ugyan, hogy miről van szó, de mégiscsak definiálni kellene, melyik tárgyi anyagról beszélünk. Arról, amit egy adott magyar közösség, egy adott időben, függetlenül előállitási helyétől használt? Arról, amit egy adott, a mai Szlovákia terültén élt magyar mester, vagy műhely előállított, s azt bárhol a világban használtak? Mindkettő? Egy Julius Meinl-féle 20. század eleji kávésdoboz vajon tekintető-e ilyennek? Egy dereski fazekas által készített, majd valamelyik szlovák faluban értékesített lakodalmas fazék tekinthető-e ilyennek? Szabó Kinga érinti a kérdést a képzőművészet kapcsán, érzésem szerint leegyszerűsítve, de legalább rámutat a problémára. A jövőben, ha folytatódnak ezek a tanácskozások (s már miért ne folytatódnának?!), úgy gondolom, mindenképpen sort kellene keríteni ilyen és hasonló kérdések megvitatására. De folytassuk még a sort! Hogyan értékeljük azt az emlékanyagot, amit a Szlovákiából a második világháború után Magyarországra telepitettek vittek magukkal? Tekinthető-e az még a „miénknek”? Szemérmesen el szoktuk hallgatni, de fel kell tenni a kérdést: hogyan viszonyuljunk ahhoz a tendenciához, aminek nyomán magyarországi kollégák egyre rendszeresebben és intenzívebben Magyarországra „mentik át” a szlovákiai magyarok tárgyi hagyatékát? Ezt nem kellene legalább számba venni? Ugyanez elmondható a „szlovák” múzeumok gyűjteményeiben nyilvánvalóan fellelhető magyar anyag vonatkozásában is (itt persze ismét felvetődik a kérdés: mit tekintsünk magyar anyagnak). És persze a kérdéseket tovább is szaporíthatnánk... Az említett három konferencián elhangzott anyag most két, ízléses kötetben látott napvilágot. Az egyik magyarul (angol rezümékkel), a másik szlovákul (szintén, ugyanazokkal az angol rezümékkel) adja közre tárgyát. Ez rendben is lenne, s számomra legfeljebb az okoz némi gondot, hogy mindkét kötet, bármiféle megkülönböztető jelzés nélkül a Musaeum Hungaricum l. sorozatcímet viseli. A bibliográfiai feldolgozás, számontartás szempontjából talán szerencsésebb lett volna, ha a kiadó valamilyen módon megkülönbözteti egymástól a két mutációt, vagy legalább az előszóban történik arra utalás, hogy ugyanilyen címen létezik egy másik, másnyelvű kiadvány is. 243
