Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Schriefer, Andreas: Szlovákok, németek és magyarok - Vita és kiegyezés a forradalom korában. Egy pillantás a Pressburger Zeitungra és mellékletére
fétájává.” Miután Štúr visszatért Pozsonyba, s az ottani evangélikus líceumban szlovák nyelvet tanított, nagy hatást gyakorolt a szlovák ifjúságra is. „Štúr jótékony munkásságának köszönhetően a szlovák iljak szorgalmas, önmagukkal szemben erkölcsileg szigorúak lettek, tisztelik az igazat és szépet, név szerint Németországot, aminek oly sokat köszönhetnek, valamint árnyalt képet kaptak a létező, objektív világról, az egyházról és államról.” Miután tanári tevékenységét betiltották, és diákjai könnyezve (!) hagyták ott az iskolát, írja a szerző, másféle érdemekben vállat részt, így például újságot adott ki. Hurbant elsősorban vallásossága miatt érte számos dicséret, szellemi ereje miatt, mellyel képes volt a tömegek lelkesítésére és megmozgatására. Nevezetesen a magyar papok, és azok „veszélyeket rejtő beszédei” ellen emelt szót, akik szerinte a felvilágosult eszmék zászlaja alatt káros felszínességeket prédikáltak. Ezzel persze mintha darázsfészekbe nyúlt volna, mint Magyarországon mindenki, aki a német szellemiség fényének terjesztésével próbálkozik; hiszen a magyaromániától elhódított értelmiség szemében ez nagy szálka, hiszen azok a német kultúrától ösztönösen félnek, mintha az a magyarság létét fenyegetné.” Ezek után egy Hurban-idézet következik, amellyel azt kívánták ismertetni, milyen volt Húrban álláspontja a magyar nyelvpolitikán tekintve. Mikor a márciusi ifjak azt nyilatkozták, hogy a szlovák nyelv kétségkívül alkalmatlan arra, hogy az iskolák tanítási nyelve legyen, és e célra a magyart javasolták, Húrban ezt felelte: >>Nem a szlovák iskolák létéért küzdünk, ez mellékes ügy; azért harcolunk, hogy műveltségünket ne egy olyan irodalomra alapozzuk, amely Európa szemében végső soron nem is létezik. Ha már mindenképpen idegen nyelven kell tanítanunk, állítsatok nekünk német iskolákat! Csak annyiban vagyunk nemzeti érdekeket követni, amennyiben azok humánusak is.« Vajon mely magyar újító dicsekedhet ennyire elfogulatlan látásmóddal?” Húrban fenti jellemrajzát tekintve nyilvánvaló, mennyire ügyelt a cikkíró arra, hogy a lelkész munkásságát a német kultúrával és a német szellem vívmányaival kapcsolatba hozza. E kapcsolat hangsúlyozása a szlovák nemzet emancipációja kapcsán legalább anynyira fontos szerepet kapott, mint magának a szlovák küldöttek programjának bemutatása. E szempontból viszont mindenesetre tagadhatatlan, hogy éppen a német felvilágosodás játszotta a legfontosabb - ha nem a döntő - szerepet Kelet-Közép-Európa népeinek nemzeti öntudatra ébredésében. Hodža munkássága is sokat van dicsérve a lap cikkeiben, melyek szerint ő is a rögösebb utat választván, elhagyta faluját, lemondott a személyes boldogságról, mivel „szelleme népének megszabadítására szólította fel.” A szerző végezetül Ausztria szerepére tereli a szót: „A császár érdekét szolgálná, ha a kormányzat kezdettől fogva támogatná, kiemelné és kitüntetné e férfiakat, és a szlovák népet ezáltal Ausztria megbízható támaszává tennék. Mert Ausztria népeinek szeretete nélkül a despotikus országok nyomorúságos sorsára van ítélve. / Meg tudja-e nyerni Ausztria ezeket a szíveket? Képes lesz az igaz és hasznos értékek kiemelésére, és ezáltal egy új, megfiatalodott szellemiségben, akár a főnixmadár, hamvaiból újjászületni?” Rendszeres időközönként érkeztek lelkesen dicsérő sorok a Lewartowsky báró vezette szlovák csapatok tevékenységéről. Mindemellett olyan cikkek is napvilágot láttak, amelyekben éppen az lett hangsúlyozva, hogy a szlovák hadtestnek a népesség körében vélhetőleg nincs éppen a legjobb híre. Figyelmeztető írások is megjelentek, melyek azt követelték, hogy a szlovák önkéntes csapatokat is ugyanúgy ellenőrizék, mint a reguláris császári-királyi hadtestet, valamint a harcosok különböző kihágásait igazoló jelentések is. A hadtest felszámolásának alkalmából november 23-án egy rendkívül figyelemre méltó írás, pontosabban egy, a csapatnak címzett költemény jelenik meg a lapban. A dicséret és ünneplés mellett ékes 194
