Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Viga Gyula: A táj hasznosításának változásai a Bodrogközben (Összefoglalás)
A táj változatos felszíni formáihoz a bodrogközi ember egymást váltó generációi többféle módon alkalmazkodtak. A tevékenységi formák komplex életmód stratégiákban szervesültek, amelyek kistájanként, sőt, falvanként is jellemző, de falucsoportonként modellezhető típusokat képeztek. A Bodrogköz népessége életmódjával alkalmazkodott a táj adottságaihoz, kihasználta annak természet adta lehetőségeit, ugyanakkor tevékenységének egy része — elsősorban a termelő gazdálkodás és munkakultúra - ambivalens viszonyban volt az ökológiai környezettel. A termelő gazdálkodás és a táji környezet hasznosításának közvetlen formái komplementerként voltak jelen az egyes települések életében. Ezt a kettős viszonyt a történeti földrajzi és a néprajzi kutatás az ártéri gazdálkodás rendszerében egyesíti, megkülönböztetve annak korai, differenciált (13-15. század) és későbbi, komplex formáját. Frisnyák Sándor szerint a Bodrogköz látszólag homogén felszíne két morfológiai szintre tagolódott: az ártérre és az ármentes homokszigetekre. A táj népe mindkettőt racionális módon igyekezett hasznosítani. A honfoglalás korától a 19. század végéig a tájhasználat sokféle volt, alapvetően azonban lakó- és gazdasági funkcióra különült. A lakófunkció az ármentes mikro-térszínekre, az ún. ősi települési szintekre korlátozódott, míg a gazdasági tevékenység az egész tájra kiterjedt. A természetföldrajzi differenciáltságnak megfelelően, a gazdaságföldrajzi jelenségek is tagolódtak. Bár a rendezés előtt nagy területeket borított víz (időszakosan és állandóan elöntött területek), a gazdálkodás mégis változatos, differenciált volt. A folyókból kiágazó fokok, erek, holtágak, mocsarak mentén differenciált ártéri gazdálkodás (halászat, csíkászat, gyékény- és nádtermelés), erdőgazdálkodás zajlott. A nagy kiterjedésű rét- és legelőterületeken állattartás, a magasabb, ármentes szinteken szántóföldi gazdálkodás, a dombok és a homokbuckák lejtőin szőlő és gyümölcs termesztése jelentette a megélhetés fő formáját. A táj kiélésének különböző formái történeti folyamatok, amelyek az egyes települések és kistájak históriájában értelmezhetők. Mindez lényegesen bonyolultabb struktúra annál, hogy a régiesebb eljárásmódok felől az összetettebb munkakultúra és paraszti életmód modellje felé haladva próbáljuk meg értelmezni őket. A tradíció az alkalmazkodás többféle formáját örökítette, amelyekből a mindenkori közösségek „választhatták ki” az adott településen — akár periodikusan is módosuló - környezeti feltételekhez való alkalmazkodás stratégiáját. Ez utóbbi ráadásul társadalmilag is differenciált volt: a középkortól kezdve, a termelő gazdálkodás volt a jobbágy-parasztok alapvető célja, feudális szolgáltatásuk alapja, a zsákmányoló életmód kisebb csoportok, egyre inkább - a vízrendezés után hangsúlyosan - a marginális helyzetűek életmódjába szorult vissza. (A tanulmány magyarul A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XLV. kötetében. Miskolc, 2006. jelent meg) Changing patterns of land-use in the Bodrogköz region (Abstract) The study focuses on the interaction between land-use and human culture in the historical region known as the Bodrogköz (lying in north-eastern Slovakia and south-west Slovakia), the changing patterns of land-use during succeeding generations, and the impact of historical patterns of land-use on the society and culture of a particular population group. Enclosed by the Tisza, Bodrog and Latorca rivers, the Bodrogköz region and its roughly fifty settlements were part of Hungaiy before the conclusion of the peace treaty after World War 1, after which the region was divided between two countries. The population settling in the region, large portions of which were seasonally flooded (with extensive parts being pennanently covered with water), adapted to the geographic conditions in various manners. Subsistence patterns reveal a unique symbiosis between arable farming in waterfree areas, the use of seasonally flooded areas for extensive pasturing, and hunting, fishing and gathering. (The northerly areas of the regions were less susceptible to damage by flooding.) The areas 161
