Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)

Tanulmányok - Hartinger, Walter: Kisemlékek az idő sodrában

leni háborúknak, esetleg parasztfelkeléseknek állítanak emléket. Számos évforduló kapcsán vált szokássá emlékkő állítása: a határt megtisztító csoportok például emlékkő emelésével fejezik be munkájukat.

Külön fejezetet érdemelnének az állomány szerves részét képező közlekedési jelzések, útmutató táblák, egészen a rómaiak mérföldköveitől kezdve. A múltban az ilyenfajta jelzések nagy része egypár jellegtelen figyelemfelhívó táblára korlátozódott (foként fékezésre figyelmeztető jelzések). Napjaink tömegközlekedésének köszönhetően azonban számuk robbanásszerűen megsokszorozódott, rengeteg új fajta keletkezett, így kiváló kutatási anyagul szolgálnak a mai néprajzos nemzedéknek.

Kitekintés

Szakrális kisemlékeink az idő folyása alatt számos változáson mentek keresztül mind minőségük és funkciójuk, mind pedig anyaghasználatuk tekintetében. A szekularizáció számos emlékjel vallási töltetét halványította el. Újabban általános jelenség lett az Európai Unió tagállamai közti határátkelő helyek, sorompók lebontása! A fennmaradt emlékművek azonban így is hűen tükrözik a múlt és a jelen gondolkodásának súlypontjait. A vallási jellegű emlékművek jelenléte egy olyan szemléletről tanúskodik, mely szerint az emberi élet minden pillanata az Isten áldásától függ. A történelmi emlékjelek feledtetni igyekeznek gondolkodásunk, mindennapjaink anyagközpontúságát, az e világi, kézzelfogható dolgokhoz való ragaszkodásunkat próbálják felülbírálni. A balesetek áldozatainak emelt keresztek, továbbá a játszótereken, kórházakban, iskolabuszokon és más balesetveszélyes helyeken felállított jelek mindennapjaink lehetőségeinek határaira, képességeink végességére emlékeztetnek.

Talán ennek a magatartásnak, vagy az időközben felerősödött haza és történelem iránti szeretetnek köszönhető, hogy véget ért a határbeli emlékművekkel való hanyag bánásmód, sőt szándékos megsemmisítések korszaka (mint Ausztriában II. József vagy Bajorországban Montgelas miniszter ideje alatt). Ma már mindenütt igyekezet tapasztalható az emlékművek dokumentálására és restaurálására, mégpedig nemcsak a rendszeres megtisztítások alkalmával.

Ezek után remélhető, hogy a helyrehozott objektumok eredeti helyükön maradnak, és - mint ahogy ez gyakran megtörténik - nem kerülnek be a falvakba, temetőkbe, templomudvarokba, esetleg másodlagosan kápolnák, templomok falába építve. Hiszen csak így, keletkezésük helyén válhatnak kultúrtörténeti események tanúivá, mérföldköveivé, csupán így párosulhatnak hozzájuk rájuk vonatkozó történetek, csakis így ragadhatnak meg egyegy szeletet otthonuk hagyományából.

15