Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: A háború jelei

A német nemzetből sokan elhitték téziseit, és buzgón bekapcsolódtak azok realizálá­sába. Olyan háborút szított, amelyben mintegy 60 millió ember vesztette életét. Ez volt az embertelen fasiszta ideológia eredménye. Tudatosítanunk kell, hogy ezt az ideológiát nemcsak a Német Birodalom vallotta, de más államok is csatlakoztak hozzá, akik ezekből a fegyveres hadjáratokból kellő nyereséget reméltek. Csatlakoztak (...) a szlovákok , hálából a kialakított vazallust államért, a magya­rok a szlovák, a jugoszláv, a román területekért, a románok Moldávia területéért (...) A szlovákok a fasizmussal szembeni ellenállásukat a Szlovák Nemzeti Felkeléssel bi­zonyították. A németekhez csak a szlovák állam kormánya, élén az elnökkel, és a magya­rok hűek, akik még akkor a fasisztákkal voltak egy vonalban, amikor területüket már fel­szabadította a Vörös Hadsereg. (...) Sajnos, a 21. században olyan problémák kerültek felszínre, amelyek megoldása ér­dekében az egyes vallások nevében is harcolnak. Ázsiában a moszlimok a hindukkal har­colnak, az utóbbi években pedig a moszlimok a keresztényekkel, ami nagyon veszélyessé kezd válni. Mindent meg kell tenni azért, hogy a demokrácia alapjelszava: Szabadság, egyenlőség, testvériség igazán mindenki számára érvényes legyen". (Élet Diószegen 2006/3. sz., 8. p.) Korcsmáros László: Magyar tölgy. Balladás történet egy sírhalomról „...A várhosszúréti templomkert félreeső szegletében, szemben a mezőn túlról ide fehér­lő krasznahorkai Andrássy-mauzóleummal egy frissen faragott kopjafán ez a név olvasha­tó: NAGY FERENC honvéd, 1945. A sirhalom mellett egy ötvenes éveiben járó férfi áll­dogál (...) ifjabb Nagy Ferenccel, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levél­tár igazgatójával állok szemben, aki meghatóan szép történettel ajándékoz meg (...) Édes­apám 1945. február 14-én halt meg (...) Aki a hírt hozta, csak annyit tudott, hogy Rozs­nyó mellett, egy kis falu templomkertjében van eltemetve (...) Mintegy> tíz évvel ezelőtt, amikor a múzeumhoz kerültem, egy közös kiállításon megismerkedtem a rozsnyói Bánya­múzeum dolgozóival, és akkor újra felötlött bennem, hogy meg kellene próbálni a felku­tatását. Megkértem a rozsnyói kollégákat, segítsenek nekem ebben, de nem segítettek. Vi­szont ekkor már erős nyugtalanság vett rajtam erőt és elkezdtem leveleket irkálni a Vö­röskeresztnek, a hadügyminisztériumba, meg a honvédelmi levéltárba. Még a rozsnyói vá­rosi tanácsnak is írtam, de válaszra se méltattak (...) Végül is kizárásos alapon megtud­tam egy Ibos nevezetű tisztelendő úr leveléből, hogy Rozsnyó környékén egyedül Várhosszúrét templomkertjében találhatók sírok (...) így erősödött bennem a bizonyosság, amely Várhosszúrét polgármesterének, Soltész Sándornak a segítségével teljesedett be. Felkutatta azokat, akik annak idején a falu határában elesett magyar katonák elhantolá­­sában segédkeztek, és megtalálta azt az embert, aki emlékezett rá, és meg is tudta mutat­ni, hol állt édesapám fejfája. így szereztem tökéletes bizonyosságot arról, hogy pontosan ezen a helyen van eltemetve édesapám. Halottak napján autóba ültünk, aggódván, miként fogja elviselni 72 esztendős szívbeteg édesanyám (...) Amikor pedig megérkeztünk, újabb meglepetés ért bennünket. A sírhalmon, a régi fejfa helyén egy művészien faragott kopja­fát találtunk. Alkotóját is megismertük Ulman István helybéli fafaragó személyében, aki­nek nem tudom eléggé megköszönni az emberségét. Csak annyit tudok mondani, hogy ezt az embert — aki barátaival ugyanebben a templomkertben csodálatos emlékművet állított a többi, a második világháborúban elhunyt közel száz magyar honvéd tiszteletére — na-131

Next

/
Oldalképek
Tartalom