Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)
Tanulmányok - Frolec, Václav: Közép- és Délkelet-Európa, mint kulturális tér: a népi kultúra dimenziói
talitása, mint a 16. és 17., a 18., 19. vagy 20. századi európainak. Ezzel kapcsolatban változott kulturális horizontja is. Közép-európai viszonyokban ez nem csak a gyártás fejlődésében, felfedezésekben, találmányokban, az életmód civilizációs folyamataiban nyilvánult meg, hanem elsősorban a kor szellemi légkörében. A középkorban a kulturális élet a keresztény tanítás szellemében zajlik, amely a társadalom mindennapi életét érinti. Az ünnep- és hétköznapok kultúrájához hozzátartozik a rendszeres templomlátogatás, az istentisztelet, a prédikációkon, egyházi ünnepségeken, körmeneteken, búcsújárásokon való részvétel. A középkori emberek életmódját ezért ezen az értékrenden keresztül kell szemlélni. A. J. Gurevics szovjet tudós a Középkori kultúra kategóriái című könyvében ebben az értelemben írja: „Hogyha ignoráljuk azt az értékrendet, amely a középkori emberek életszemléletének, életfelfogásának alapjait képezi, nem érthetjük meg a kultúrájukat sem. A legelterjedtebb és a legnépszerűbb zsánert abban a korban a legendák (a szentek élete) jelentették, az építészet legtipikusabb példáit a templomok; a festészetben a szentek képe van túlsúlyban, a szobrászatban a bibliai alakok. A középkori mesterek, irodalmárok és képzőművészek megvetik az őket körülvevő földi élet világos körvonalait..." (Gurevics 1978, 10; Gurevics 1981). A régi pogány elképzelések kontaktusba kerülnek a keresztény szellemi kultúrával. Cseh területeken erről meggyőző bizonyítékokkal szolgál a holešovi tanult bencés szerzetes, Jan. A Szentestéről szóló traktátumában feljegyzi a karácsonyi szokásokat IV. Károly cseh király és római császár idejéből. Ez egy európai jelentőségű páratlan emlék, amely megbízható forrásként szolgál a középkori szellemi kultúra, valamint a középkor és újkor közötti szokáshagyomány kontinuitásának megismeréséhez (Frolec 1988, 48-54). A középkorban a közép-európai térség minden országában terjed és egyre népszerűbbé válik a Mária-kultusz és az úrnapi ünnepségek. A keresztény kultúra mellett létezik egy erőteljes népi nevető kultúra, amely egy lényegesen más, a világ, az ember és az emberi kapcsolatok egyértelműen nem hivatalos aspektusát közvetíti. Tulajdonképpen itt két világ valamiféle együttes, párhuzamos létezéséről van szó. Ennek figyelembevétele nélkül lehetetlen megérteni a középkor kulturális öntudatát és a reneszánsz kultúrát is. Ignorálni vagy alábecsülni a nevető középkort, a bolondok, ostobák ünnepeit (festa Stultorum, Fallorum, Fatuorum, fçtes de fons) az akkori európai kultúra fejlődésének elferdítését jelenti (Bachtin 1975, 8; Bachtin 1982, 9; Frolec 1984, 9-17). Ennek a középkori nevetésnek a nyomait megtaláljuk a farsangi alakoskodásokban, de még a szertartásos körmenetekben is (Frolec 1990, 66-74; Frolec szerk. 1990). A virágzó középkor időszaka, a 13. századtól a 15. századig jelentős mérföldkő a közép-európai népi kultúra fejlődésében. Megalapozta az iparosodás előtti népi kultúra hagyományos formáit, úgy ahogy azokat az utóbbi századok újkeletű adataiból ismerjük. A középkori technikai forradalomként jelölt gazdasági változások a közép-európai országokban a nyomásgazdálkodásban nyilvánultak meg, a tökéletesített ekék bevezetésében, a parasztudvar szervezésében, a földművelő települések arculatában. Ebben az időszakban kialakult a falusi házak alaprajzi szerkezete a cseh, a szlovák, a magyar, az osztrák területeken és másutt. A hivatalos nemesi kultúra mellett jelentkezett a polgári kultúra is, a népi paraszti kultúra mellett kialakul a jellegzetes városi népi kultúra - a kisiparosok, kereskedők, a városi szegénység kultúrája. A középkori népi kultúráról sajnos csak keveset tudunk. Már csak azért is, mert a feudalizmus, ahogy ezt J. le Goff kifejezte „a gesztusok világa, nem az írott szóé”. A középkori társadalom népi megnyilvánulásairól a korabeli irodalom hallgat. Sok minden visszafordíthatatlanul elveszett. Az európai etnológia számára kínálkozik az a feladat, hogy történészekkel együtt megvizsgálja a gótikus, reneszánsz, barokk időszak embereinek mentalitását, megkeresse a kor szellemi helyzetét, amely meghatározta az ember sajátos jellegét, hatással volt a törekvéseire, gondolkodására és cselekedeteire. Hiszen az áhítat is minden korban más volt, úgy ahogy változtak a vallásos elképzelések: a gótikus korszak Istene közel van 50
