Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)

Krónika

években megjelent nyolckötetes Magyar néprajz megfelelő kötetében már több mint száz oldalon foglalkozhattak a kutatók szakrális néprajzzal. Közben azért igaz, hogy a kommunista berendezkedés, főleg első évtizedeiben kifejezetten tiltotta az ilyen jellegű kutatásokat Magyarországon, aztán később már eltűrte, ha különösebben nem is támogatta. Nálunk, az akkori Csehszlovákiában rosszabb volt a helyzet: ott egészen a rendszerváltásig ilyen kérdésekkel hivatalosan, tehát munkaidőben nem lehetett foglalkozni. Más volt persze a helyzet az akkori Jugoszláviában, hiszen Marian Zadnikar teljesen úttörő módon (sem magyarul, sem szlovákul a mai napig nem jelent meg ilyen munka, miközben újabban azért szép eredmények vannak - itt is, ott is!) már 1964-ben megjelentetett egy vaskos munkát, amely Szlovénia szakrális kisemlékeit veszi számba.

A magyarországi néprajzkutatásnak ugyanúgy, mint a határontúli (köztük a vajdasági vagy szlovákiai magyar) néprajzkutatásnak, de a szomszédos népek néprajzkutatásainak is óriásiak tehát az adósságai. Amikor tehát 1997-ben a Fórum Társadalomtudományi Intézet keretei között Komáromban létrehoztuk az Etnológiai Központot (etnológia alatt természetesen európai etnológiát, magyarán európai összehasonlító néprajzot értve), akkor kutatási prioritásaink között előkelő helyet kapott a népi vallásosság vizsgálata, a szakrális néprajz művelése. S mivel a vallásos megnyilvánulások között is rendkívül elhanyagolt területnek látszott a szakrális kisemlékek kutatása és dokumentálása, létrehoztuk a Szakrális Kisemlék Archívumot. Ennek célja a Dél-Szlovákiában található szakrális kisemlékek (tehát képes fák, képoszlopok, út menti keresztek, szentek szobrai, kápolnák, kálváriák, haláljelek stb.) teljességre törekvő dokumentálása. A teljesség alatt azt értve, hogy az egyes objektumokról a helyszínen rajzot és fényképet készítünk, felgyújtjuk hozzá a kapcsolódó szájhagyományt, kultuszt, továbbá a levéltári anyagot és az esetleg a sajtóban megjelent kapcsolatos híreket, beszámolókat. Ezzel egy viszonylag komplex adatbázis állhat rendelkezésünkre ezen objektumokról. Ez már azért is fontos, mivel az elmúlt időben a művészettörténet és műemlékvédelem foglalkozott ugyan érintőlegesen ezekkel az építményekkel, ám csak a számára érdekes, művészeti szempontból értékes objektumokat tartotta számon. Ily módon a ma még meglévő szakrális kisemlékeknek legalább 95 százaléka semmilyen nyilvántartásba nem került. Jelenleg a komáromi Szakrális Kisemlék Archívumban több mint kettőezer objektumot tartunk nyilván, s ha a vizsgált területről teljes képet kívánnánk nyerni, akkor ennek a számnak becsléseim szerint meg kellene legalább tízszereződnie. A legjobban kutatott a Kisalföld szlovákiai része, tehát a szomszédos Csallóköz, illetve Mátyusföld. A munka persze szinte sosem fejezhető be, hiszen ezek az objektumok folyamatosan alakulnak is: felújítják, mással helyettesítik őket stb. Ezeket a változásokat is rögzíteni igyekszünk tehát.

Végezetül meg szeretném említeni, hogy 1998-ban a győri Xantus János Múzeummal közösen rendeztünk mi is egy, a mostanihoz hasonló tárlatot. Szakrális kisemlékek a Kisalföldön címen. Akkor, mintegy hetven fényképnagyítás segítségével a Kisalföld szakrális kisemlékeiről kíséreltünk meg tájékoztatást nyújtani. A kiállítás látható volt Komáromban, Pozsonyban, Kassán és Tőketerebesen, valamint Magyarországon Csornán és Budapesten. 2000-ben az ausztriai Bad Ausseeben megrendezett Nemzetközi Kisemlékkutató Konferencián is bemutattuk az anyag egy részét. Később a kiállítást módosítottuk oly módon, hogy segítségével Szakrális Kisemlék Archívum gyűjtőkörének megfelelően, egész Dél-Szlovákiáról kívántunk keresztmetszetet nyújtani. A nagyjából száz nagyításon láthatóak a Csallóköztől Bodrogközig a szakrális kisemlékek különféle típusai, kezdve a képes fákkal, az út menti kereszteken és a szentek szobrain át, egészen az út menti haláljelekkel bezárólag (kiállításunknak ez a változata időközben megjárta már Tatát, Szombathelyt, Veszprémet és Székesfehérvárt).

Végezetül a jelenlegi kiállításhoz, amelyet természetesen csak most, a megnyitó előtt, sebtében állott módomban megtekinteni, engedjenek meg még néhány szót:

246