Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)

Közlemények - Bagin Árpád: Ógyalla és Bagota kataszterének szakrális kisemlékei

1973). Szent Vendel-szobor borjúval ábrázolva a vizsgált településen kívül a Kisalföld szlo­vákiai részén (csak!) Gútán és Kéménden van (Liszka 2000b, 119). Szent Vendel szobrához litánia után asszonyok körmenettel, énekszóval mentek. Ezt a véki búcsúval egy időben tar­tották (az adatközlőnek tudomása volt arról, hogy Szent Vendelre tartottak búcsút Martoson (vö. Liszka 2002, 13) és a közeli pusztákon is. A szobornál imádkoztak, „Szent Vendel éne­ke is ott lett elénekőve (...) akkor mindig úgy kidíszítették”. Bálint Juci nénivel kapcsolatban említődik, hogy „úgy megdicsértík itet, olyan szép hangon végig ínekőte az utcát, hogy min­denki kigyütt”. A településen voltak ugyan állatvásárok, de mire a szóban forgó objektum fel­épült, ezek már elmaradtak, így nem kapcsolódtak a Vendel-szoborhoz (Chalupeczky Józsefné Hulkó Anna, sz. 1923). Napjainkban Szent Vendelhez énekelnek a szentmise kere­tén belül (Szokol Lászlóné Barkóczi Rozália, sz. 1932). Nepomuki Szent János-szobor - 6 (Szent .Jánoska, Jánoska. Szent Alajos, Jézus27). A temp­lomtól déli irányban, a főút mentén található polikróm homokkő szobor (4. kép). Chalu­peczky József feljegyzése szerint a 19. század első harmadában említés van a szoborról, ta­lapzatával kapcsolatban. Az objektum datálása a 18. századra tehető. Talapzatát 2001-ben (?) kijavították, szürke festékkel átfestették. „Az nincs restaurálva (...) a ruhája abszolút nem kö­vette az eredetit, úgyhogy azt újból kellene restaurálni, de egy hozzáértőnek.” Az adatközlő a közelmúltban még virágot tett a talapzatra (ez mára abbamaradt, mivel a szobor mögött egy ideig a vendéglő miatt sok roma tartózkodott), viszont a keresztapja még visz virágot (Vrábel Szilvia, sz. 1973). E sorok írója öt-hat éve az objektum közelében lakik, megfigyelte, hogy egyszer, mindenszentek napján, valószínű, romák több, 10-15 égő mécsest is elhelyeztek a talapza­ton. A szobor környékét gondozzák, a füvet, bok­rokat a városi alkalmazottak tartják rendben (nem jellemző, de volt rá példa, hogy szemetet szedtem fel, vagy megigazítottam a széltől feldőlt virággal teli befőttesüveget). Az adatfelvétel idején a ta­lapzaton faggyúgyertya-maradványok voltak, egy kiálló rozsdás vascsonkon (valószínűleg egy régebbi lámpatartó maradványa) műanyag koszo­rúval. Az objektum mögött (amely ma már a belte­rület része), a Révay gróf földjei voltak, aki az 1700-as évektől lakott a településen (ez az adat talán majd kiindulópont lehet a szobor eredetének további vizsgálata során). Az objektum környéki millenneumifákat 1896-ban a millenniumra ültet­te a három felekezet (katolikus, református, zsi­dó) egyházi képviselője (Feszty Istvánné Scheffer Piroska, sz. 1915). Még két akácfa (?) áll a vizs­gált területen napjainkban, viszont szemmel lát­ható, hogy egy feltehetően ugyanolyan fát már kivágtak. Az adatközlők 1990-es évek eleji fa­kivágásról tesznek említést. 4. kép: Nepomuki Szent János-szobor (fotó: Bagin Árpiul. 2005) 27 A két utóbbi terminus egyedi jelenség, és alulinformáltságként minősíthető. 142

Next

/
Oldalképek
Tartalom