Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
Tanulmányok - Seifert, Manfred: Farsangi perec, húsvéti tojás, bor. A kereszténység hatása a közép-európai táplálkozási kultúrára
szén a jelenkorig teljes mértékben érvényben vannak az ókeresztények szigorú böjtölési szabályai (Arbesmann 1969b, 500). 2.3 A perec A ma is elterjedt perec formájú sütemény böjti ételként kezdte felfelé ívelő útját a mindennapi táplálkozásunkban. A böjti pereceket a mai alakjukban először a 10. századi kolostorokban készítették búzalisztből. Nemcsak a szerzetesek fogyasztották, hanem a szegények között is osztottak szét belőlük olyan böjti ünnepekkor, mint a hamvazószerda. Speciális böjti receptekkel gondoskodtak arról, hogy a sütemény ne legyen túl kiadós, inkább kihagyták az egyik hozzávalót, a tejet. A perec böjti vonatkoztatása főleg azzal indokolható, hogy a karika alakú perec eredetileg kultuszkenyérként szolgált és a szentáldozás során is szerepet kapott. A középkortól kezdődően a perec a városok világi étkezési kultúrájában is bizonyítottan jelen van (13. század: Bázel, Augsburg), a konstanzi zsinaton (1414-1418) már a tömeg élelmezésének a része volt. Ezen népszerűsödési folyamat részeként a perec helyet kapott az élet és az egész év olyan szokásaiban, mint a virágvasárnap, a karácsonyt megelőző időszak, az újév, sőt a farsang. A farsang ideje voltaképpen nem egyezik meg a perechez kapcsolódó eredeti felfogással, hiszen az mindig kegysüteménynek számított, és az eredeti helye egyértelműen a böjti ételek között volt. Ennek ellenére már hosszabb ideje kedvelt étele a sváb-alemann és a tiroli farsangi szokásnak is (Krauss 2003; Eckstein 1927; Horn 1974. 58). 2.4 A hal Az egyszerű és olcsó hal időszámításunk fordulója körül az egész Földközi-tenger térségében rendkívül jelentős táplálék volt. A rómaiaknál fontos szerepet játszott az édesvízi és tengeri hal a lakosság valamennyi rétegének étkezésében. A korai keresztények sem különböztek a táplálkozás terén pogány kortársaiktól. Kétségtelen, hogy a hal jelentős helyet foglalt el az étkezésben, a kereszténység korai szakaszában pedig vallásos jelentéssel is felruházták (Hiister-Plogmann 2000), Legkésőbb a 2. század kezdetétől Máté evangéliuma egyik részletének alapján (Mt 4,19) a hívők szimbólumának nyilvánították. Továbbá Krisztus szimbólumaként is értelmezték. Ezt támasztja alá az az értelmezés is. miszerint akrosztichonként olvasva a hal szó ógörög megfelelője, az 1CHTYS megegyezett a „Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó” szavak kezdőbetűivel (Engemann 1994). Mint böjti étel ennek a szimbolikus keretnek köszönhetően vált érdekessé. Az Otestamentumban olyan magyarázatra bukkantak, amely szerint az állati húsok között elfoglalt különleges helyzetét elfogadhatóvá tette. Az isten a bűnbeeséskor csak a földet sújtotta átkával, a vizet nem. A hal volt az egyedüli állat, amelyet az özönvíz nem pusztított el, ami által nem lehetett tisztátlan. és így - mellékesen megjegyzem - az Otestamentum sem említette az egyes ételek tiltásánál. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy a halaknak kevés és főleg hideg vérük van. A fehér halhús konzervált formában kevés hasonlóságot mutat a véres állathússal (Teuteberg 1988, 371). A többi állati hústól való elválasztása honosíthatta meg a halat az első évezredben a keresztény böjti gyakorlatban. A kolostorok halastavakat létesítettek, és Nagy Károly szintén elrendelte az építésüket (Hiister-Plogmann 2000). Természetesen akadtak különböző keresztény csoportok, amelyek távol tartották magukat a haltól, mint például a korai keresztény .szerzeteskörök és az antiochiai keresztény gyülekezetek, amelyek egészen a 9. századig tartózkodtak böjtkor a haltól. A nyugati területeken, főként az Alpok északi részén viszont a hal egyenesen böjti ételnek számított (Arbesmann 1969b). 28
