Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
Krónika
A II. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia (Újvidék 2003. november 14-16.) Újvidéken, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának amfiteátrumában, illetve a TTK Biológiai Intézetének termeiben került megrendezésre a II. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia (VMTDK) a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium (VMFK) szervezésében, valamint a Vajdasági Magyar Diákszövetség társszervezésében. A rendezvény napjára programfüzetet adtak ki a TDK-dolgozatok magyar, illetve angol összefoglalóival (a vajdasági magyar diákok esetében szerb összefoglalóval is). A konferenciajellegét tekintve a sokszínűség uralkodott, tehát valamennyi szakágazatból akadt képviselő, előadó fiatal. November 15-én a délelőtti órákban került sor az ünnepi megnyitóra, az újvidéki Diákszínpad lírai összeállítására is, „Újvidék az olyan város” címmel. A plenáris tudományos ülésszak után, amely hat előadást jelentett, került sor a szekcióülésekre. Az előadások ekkor párhuzamosan négy teremben és négy szekció keretén belül folytak: élő természettudományok, élettelen természettudományok és műszaki tudományok, társadalomtudományok és művészetek. A konferencia elsősorban „a vajdasági tudományos utánpótlás ügyét” hivatott ápolni, de ezen a második megmozduláson már részt vehettek „külföldi” kutatók is, Magyarországról, Romániából, illetve Szlovákiából. A 76 elhangzott TDK-dolgozat közül a szlovákiai magyarok három előadást tartottak. Benkó Péter (Pozsony) az élettelen természettudományok és műszaki tudományok szekcióban tartott előadást, Lantódy Andrea (Nyitra) és Bagin Árpád (Nyitra-Komárom) a társadalomtudományok és művészetek szekcióban. Lantódy Andrea „Törzsnévi eredetű helynevek Szlovákiában”, Bagin Árpád pedig a „Halloween Ogyallán? Egy régi-új szokás térhódításának tanulságai” című előadását hallgathatták az érdeklődök. Miután az egyes szekciókon belül bemutatásra kerültek a dolgozatok, még az esti órában kiértékelést tartottak. Minden egyes előadónak oklevelet, illetve könyvjutalmat nyújtottak át a konferencián „való sikeres részvételért”. Ehhez kaptak még egy oklevelet is, amelyet az egyes témavezetők, felkészítő tanárok részére állítottak ki. A továbbiakban sor került egy önkormányzati fogadásra, TDK-bálra a péterváradi vár szalonjaiban, majd másnap szinte valamennyi résztvevő megtekintette a Fruska gora-i Novo Hopovo kolostort. A VMFK a komáromi Selye János Kollégiumhoz hasonló célkitűzésekkel önálló, non profit civil szervezetként működik. Amennyiben az olvasót bővebben érdekli a fent nevezett intézmény, valamint a VMTDK rendezvény, figyelmébe ajánlanám a következő internetes honlapot: www.felkol.org.yu. Bagin Arpád A Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központjának bemutatkozása (Veszprém, 2004. február 20.) A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának (VEAB) Történettudományi Szakbizottsága 2003 tavaszán konferenciasorozatot indított azzal a céllal, hogy a határon túl működő magyar tudományos műhelyek és intézmények a hazai tudományos közvélemény elé tárhassák szakmai munkájukat, publikációs tevékenységüket. A szervezők reményei szerint ezek a rendszeresen ismétlődő alkalmak lehetőséget teremtenének a bemutatkozáson túl a kutatók személyes kapcsolatainak építésére, a lehetséges együttműködések feltérképezésére és kialakítására. 226