Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
Tanulmányok - Vajda László: A mi csoportunk és az idegen csoportok
dóját látogatta meg, a főváros előtt (valószínűleg Khotscho mellett Sinkiang-ban) egy sámánokból álló csoport fogadta — olyan személyek tehát, akik a saját népük szemében kifejezetten varázserejüek és ellenállóképesek voltak. „Ok a bizánciak minden poggyászát elvették és középre állították. Ezt követően tömjénágakkal tüzet gyújtottak, saját nyelvükön néhány barbár szót mormoltak, egy csengővel és dobbal a csomagok felett nagy zajt csapva, a még izzó és sistergő tömjénágakat körbehordozták, miközben őrjöngésbe látszottak esni és gesztikulálva a gonosz szellemeket kísérelték meg elűzni (...). Miután úgy gondolták, hogy a gonoszt ártalmatlanná tették, magát Zemarchost (a küldöttség vezetőjét) vezették át a lángokon; amivel őt magát is megtisztítani hitték.” (Menandros protiktor) Ahogy ebben az esetben nemcsak a küldöttet, hanem javait is „megtisztították“, úgy más híradások is arra engednek következtetni, hogy általában minden, ami idegen, félelemteljes bizalmatlanságot válthat ki. Ezért, nemcsak az idegen látogatókat, hanem a saját csoport tagjait is, ha hosszabb útról térnek haza, „megtisztítják”, mert ők, anélkül, hogy tudnának róla, maguk is veszélyes erők hordozóivá válhattak. A naváhó indiánok körében korábban mindenkinek, aki hosszabb „külföldi útról” tért haza, a falu megpillantásakor meg kellett állnia és ott egy rituális tisztításnak alávetnie magát. Ennek során egy javasember tetőtől talpig lemosta őt, majd varázserejű kukoricaliszttel bekente, hogy megszabadítsa az idegen behatásoktól, amelyek a csoport számára ártalmasak lehetnek Gyümölcsöző kapcsolatok Hasonlóan nagy a száma azoknak az adatokanak, amelyek a csoportok nyitottságát bizonyítják. Az idegeneket ezekben az esetekben is idegenként ismerik el, de nem vetik meg őket és nem is félnek tőlük. Az idegen csoportok léte a világkép részét képezi és - exogám házassági kapcsolatok, cserekereskedelem, közös ünnepek formájában realizálódó - kapcsolatokat ápolnak velük. A csoportok közti távolság csökken, nem utolsó sorban a különféle technológiák, művészeti fogások, vallási szokások utánzásával. Vándor mesteremberek, gyógyítók, zenészek - személyek, akik jószerével mindenütt idegenek - minden időben különösebb nehézségek nélkül tudják az egyik országot a másik után fölkeresni. Az is előfordul, hogy idealizálják az idegenek: Homérosz számára például a szkíta ahioszok „az emberek legbecsületesebbjei“, Rousseau a venezuelai indiánokban, Diderot Tahiti lakóiban az ideális ember megtestesítőit látja. Az idegenség vonzereje azonban nemcsak a költőket, filozófuskat és a Kari May-olvasókat ragadja el: karizmatikus vezéregyéniségek, akik bizonyos vallási vagy politikai mozgalmakban kulcsszerepet játszanak, gyakran jönnek „kívülről" (a nem-idegennek akár nehézségei is támadhatnak; gondoljunk csak Jézus rezignált sóhajára: Bizony mondom nektek: Egy próféta sem kedves az ö hazájába" - Lk 4.24.) Idegen kultúrák csodált példa- és vágyképekké válhatnak. A 19. században a keletafrikai metszetik rablócsapatai félelmetesek és gyűlöltek voltak a térség letelepedett életmódot folytató törzsei körében, ám ennek ellenére harcművészetük olyannyira imponált nekik, hogy ruházatuk, díszítményeik, fegyvereik, szerveződési formájuk stb. utánzásával az általuk félelemben tartott népek némelyike valóságos „maszai majmokká" vált. A pozitív és negatív tendenciák, amelyeket itt a jobb áttekinthetőség kedvéért elkülönítve tárgyaltunk, a valóságban korántsem zárják ki, hanem inkább kiegészítik egymást. Az idegen-18
