Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
Könyvismertetések
korlatban rendre megfeledkezünk róla. Arról van szó. hogy bizonyos jelenségeket csak megfelelő distanciával, távolságtartással szemlélve tudunk általánosítani, rendszerezni. Gerndt munkája erre is felhívja a figyelmet. A következőkben a kötet lényegében két nagyobb egységre tagolódik. Először néhány olyan, számunkra első pillantásra meglepőnek tűnő problematikát vet fel a szerző, amelyek szerinte a modern (német) néprajzi kutatás fontos feladatai lehetnek (napjaink mondaképződésének problematikája; az Alpok, mint kultúrjelenség; a természet, mint mítosz; a nagyváros, mint kutatási terep; Csernobil kulturális hatásai; az erőszak a kultúrában). Ezekről amolyan esettanulmányokat közöl (némelyikük alaptételeit ismerhettük mára fentebb emlegetett könyvei valamelyikéből, illetve tudományos konferenciákon elhangzott előadások formájában is megfogalmazta őket). A nagyváros, mint kutatási terep elemzése kapcsán Gerndt például a néprajztudomány általában is fontos módszertani kérdéseit veti fel. Arról van szó tudniillik, hogy a néprajz az általa vizsgált kultúra képét két fontos megismerési folyamat eredményeként rajzolja meg. Egyrészt (és alapvetően) az objektív, kézzel fogható konkrét jelenségek (gazdálkodás, építészet, szokások, népköltészet stb.) leírásával, másrészt az adott kultúráról a fejekben létező elképzelések számbavételével. Minden néprajzi leírás a megtapasztalt és az elképzelt világ közti íven helyezkedik el. A német néprajzban az utóbbi évtizedekben szinte megszokottnak mondható, hogy egyegy professzor megfogalmazza a maga. többé-kevésbé önálló és eredeti néprajz- és kultúraelméletét. Ezt teszi Helge Gerndt is a kötet második részében, ahol a néprajz néhány elméleti-módszertani kérdésével foglalkozik (paradigmaváltás a néprajzban, a kultúra fogalmának a problematikája, a tudomány szerepe a globalizációs folyamatokban, az iskola szerepe a néprajzi eredmények továbbadásában stb.). Egy recenzió kereteit szétfeszítené, ha bármelyik fejezettel is részletesebben foglalkoznék, néhány jellegzetes gerndti sor idézését mégis szükségesnek látom: „A kutató kutya kötelessége, hogy konkrét, napi munkája közepette időnként megálljon egy pillanatra, és feltegyen magának néhány kérdést: Mit is csinálok én éppen? Miért is teszem ezt? Es miért éppen úgy csinálom, ahogy csinálom...?” (160. o.). Amennyiben komolyan akarjuk venni önmagunkat, szakmánkat, bizony-bizony fel kell tenni olykor ezeket (és nemcsak ezeket!) a kérdéseket... A magabiztos, kérdéstelen (szak)embernél nem ismerek veszélyesebbet. Az igazán jó könyvek nem egyszer s mindenkorra érvényes válaszokat adnak, hanem kérdéseket fogalmaznak meg, illetve hozzásegítik, rávezetik az olvasót azok megfogalmazására. Helge Gernd könyve ilyen mű, miközben egy életút összegzése, ha úgy tetszik egy tudományos pálya esszenciája, s egyúttal kitűnő, jól használható tankönyv is. Utóbbi szerepét a kötet végén összesített irodalomjegyzék, továbbá személy- és tárgymutató is segíti. Ginzburg, Carlo: Éjszakai történd. A hoszorkányszomhat megfejtése. Budapest: Európa Könyvkiadó 2003, 451 p„ ill. —1_JI— Carlo Ginzburg a bolognai egyetem történész-professzora, az elmúlt évtizedek olasz (és nem csak olasz) történetírásának meghatározó alakja. Az ún. Annales iskola irányzatának egyik képviselője, azaz a történettudományt megújító új kísérletezés híve, az ún. mikrotörténelem kutatója, vagy más kifejezéssel élve, történeti antropológia képviselője. A magyar olvasóközönséghez ez ideig csupán egyetlen, az 1991-ben a budapesti Gondolat kiadónál megjelent A sajt és a kukacok. Egy XVI. századi molnár világképe c. kötete jutott el, amelyet rövid idő alatt elkapkodtak. (Kár, hogy egyetlen kutatónak sem jut eszébe újrakiadása!). 173
