Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti haláljeleken

ban elhunyt férj képmása rákerül a síremlékre, a feleségé azonban már nem. Ekkor már a hozzátartozóktól függ, mennyire tartják fontosnak az elhunyt fényképes ábrázolását, de az is oka lehet, hogy ők maguk nem értenek egyet ezzel a szokással. Eddigi kutatásaim alapján arra a megállapításra jutottam, hogy általában abban az esetben készülnek fényképes síremlékek az elhunyt házastárs részére, ha a férj halálozik el először. Úgy tűnik tehát, hogy az özvegyaszszonyok fontosabbnak tartják, hogy fénykép is őrizze az elhunyt férj emlékét, mint fordítva. Valószínűleg ez összefüggésben áll azzal a gyakorlattal, hogy a sírgondozás és az ezzel kapcsolatos teendők inkább a nők feladatkörébe tartoztak.

Fényképek fejfákon és fakereszteken

Kutatásaim során ez ideig nem találkoztam olyan esettel, hogy a protestáns fából faragott fejfára fényképet tettek volna. Az 1989-es rendszerváltást követően a kutatott terület városaiban és falvaiban a reformátusok, evangélikusok, sőt a katolikusok, valamint az ateisták (!) körében egyaránt egyre nagyobb teret hódít az ún. kopjafák sírjelként való állítása, ott is, ahol ennek egyébként nem volt hagyománya, vagy pedig előzőleg egészen más formájú faragott fejfákat állítottak. Ezeken fényképek egyelőre nem találhatók. Arra viszont már volt példa, hogy a közelmúltban (2001-ben) egy katolikus elhunyt halálának első évfordulója alkalmából emlékére állított kopjafán az avatás napján elhelyezték az elhunyt képmását is. A kopjafát a gömöri Baracán Agócs Béla pedagógus sírja mellett állították fel*. Az elhunyt fényképe a kopjafán azonban csupán rövid ideig volt fent. A bodrogközi Perbenyíken olyan betonból készült sírjelet állítottak, amelynek formája a településen hagyományos fejfáéval azonos. Egy ilyen betonból készült „fejfán” porcelán foglalatú fénykép is található. Elképzelhető, hogy más vidékeken is helyeztek korábban fényképet a kevésbé tehetős hozzátartozók az elhunyt fejfájára, de a fa természetéből adódóan (idővel elkorhad) ezekből nagyon kevés maradt fenn. Magyarországon a hajdúböszörményi régi, ma védett temetőrészben is találtam három fényképes fejfát. Erre a vidékre korábban az ún. csónak alakú fejfák állítása volt a jellemző. Két egymás mellett álló fejfa egy házaspár sírját jelöli, az egyiken egy már nagyon rossz állapotban lévő, üveglappal fedett esküvői fénykép található, alatta pedig a következő felirat: „Itt nyug/szik itj. Tóth /Mátyásáé/ Tolnay Ró/za. Élt 22 év/ett Meghalt /1933 April/ 22 én. Béke /nyugvó/poraira.” A fényképes fejfát tehát valószínűleg a férj állíttatta fiatalon elhunyt felesége emlékére. A másik két csónakos fejfán már csak a fénykép számára készített bemélyedések láthatók, a két fénykép és az azokat védő üveglap már teljesen tönkrement. A fentiek és a magyarországi példa azt a feltételezést támasztja alá, hogy a protestáns fejfákon is ugyanúgy voltak fényképek, mint a kőből vagy betonból készült síremlékeken. A szóban forgó haj* Agócs Béla a mátyásföldi Nádszeg nevű településen dolgozott mint pedagógus, s a harmadik Mečiar-kormány idejében ( 1995- 1998) emelte fel a szavát a kétnyelvű (szlovák-magyar) iskolai bizonyítványok betiltása ügyében. Emiatt munkanélkülivé vált, s a Mečiar-kormány bukását kővetően sem kapott elégtételt az őt ért sérelmek miatt. 2001-ben öngyilkos lett, tettének oka máig sem tisztázott. Hosszú éveken keresztül több énekkart is vezetett a környező falvakban. Az énekkar tagjai kezdeményezték a kopjafa felállítását is az elhunyt karnagyuk szülőhelyén, annak ellenére, hogy katolikus vallásit volt. A szlovákiai magyarok körében reneszánszát élő kopjafamítosz hatására nagyon sok általában a szlovákiai magyar közéletben aktívan tevékenykedő személyek számára az egész szlovákiai magyar nyelvterületen Pozsonytól Ágcsernyőig - kopjafát állítottak sírjclként. Hogy az eredetileg protestáns sírjel a katolikus magyarok körében is elterjedt, azt bizonyítja, hogy a vallási hovatartozással szemben a nemzeti hovatartozás kifejezése fontosabb lett számukra (vö. L. Juhász 2002b; L. Juhász 2003b.

114