Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Tanulmányok - Lukács László: Egy vándorló templom útja Vágmagyarádtól Ráckevéig
kisded Jézust, mindkettő koronás fővel lévén. Mellettük áll két koronás sz. szűz martyr, sz. Ágota és sz. Dorottya. A Boldogasszony felett olvastatik: Regina Angelorum, azaz: angyalok királynéja. Sokan régi hagyomány után most is azt tartják, hogy angyalok által hozatott ide ezen templom kápolnája e szent képpel együtt, mint ama názárethi ház, messze földről. Az a régi kápolna mintegy szanktuariuma a templomnak „ (Kaltenbaeck 1845, 66; Jordánszky 1863, 173-175. 3. kép). A legendát az 1930-as években így beszélte el a kalocsai Lüdvérc Julis: „A kalocsaji templomban a törökök Márjáhó kötötték a lovukat. Egyik kargyáva mög is vágta a Márja arcát, most is láccik a fóradás rajta. Éccaka főkereködött a Márja, Paksná mönt át a Dunán, két derék angyal vite rúdon; nagyok, óriások. Gyapány (Gyapa), Kél (Németkér), Uzora (Ozora), Simontomya, Szakái (Szakály), Nagynémeti (Tolnanémedi) felé möntek. Ahun leütek a fa alá pihenni, az ágak összeborutak oszt fórás fakat. A kápolnáhó mög híjába akartak templomot építeni, de nem ragad hozzá „ (Bangó 1987, 57; Bálint- Barna 1994, 100; Eckert 1937. 4. kép). Az andocsi kápolna legendáját a Mezőföldön is jól ismerik. Érthető, mivel területe Kalocsához és Andocshoz is közel van, s katolikus népe buzgó búcsújárónak számított (Gelencsér-Lukács 1991, 57-62). Az andocsi búcsújárások a legendát tovább erősítették. Pál Lajosné Szűcs Farkas Veronika 1906-ban Ozorán született, említette, hogy együtt bérmálkozott Illyés Gyulával (1902- 1983). Kérésemre levelében ezt írta Andocs legendájáról: „Én, özvegy Pál Lajosné Ozorán laktam, az 1920-as években hallottam az apósomtól: Kint voltunk az erdőszélen aratni, elküldték a Kereszt völgybe vízért. Mikor jöttem visszafelé, feltűnt, hogy a búzában két sorban a búzafejek meg voltak hajolva erősen. Kérdeztem, miért van az úgy meghajolva, és azt mondta az apósom, hogy az angyalcsapás. Kalocsáról erre hozták az angyalok a kápolnát, és vitték Andocsra, az ozorai faluvégen letették pihenni. Volt ott egy kút is, melyet szentkútnak hívtak, és szombaton este odajártak imádkozni és énekelni. A másik dűlőben rozsot arattunk, és ott is úgy le volt dűlve a rozs, és az apósom azt mondta: Látod, ez is angyalcsapás, erre haladtak tovább. Csicsói pusztában megint megpihentek, nagy fényesség támadt, a pásztorok megijedtek, és mondták nekik, ne féljetek. Onnan tovább vitték Andocsra. Mikor én Andocson jártam, a szerzetesek kertjében a két végét láttam a vasrudaknak a kápolna alatt“. Hajdú István az enyingi népszokásokról 1987-ben készített néprajzi pályamunkájában a legendáról ezt írta: „A búcsújáró ájtatosság közé abban az időben különböző hiedelmek, babonák is keveredtek. A jámbor legenda szerint az andocsi kegykápolnát angyalok hozták Kalocsáról Andocsra. A templom mögötti völgyben volt egy érdekes növésű fa. Ahogy a földből kinőtt, kb. 1 méter magasban, több méter hosszan vízszintes irányban húzódott a törzse, majd úgy tört a magasba. Az angyalok erre tették a kápolnát, akkor hajlott meg. A fa kérgéből némelyek fogvájót csináltak, ezt fogfájás ellen tartották jónak... A csodás fát később eltávolították” (A Szent István Király Múzeum Néprajzi Adattára, Székesfehérvár, lelt.sz.: 87.14; Adriányi 4. Az andocsi kegytemplom (Lantos Miklós felvétele) 1986, 67). 26
