Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Szemle
adott mintát arra, „hogy modem népköltési gyűjtésből, vagy éppen régi kéziratok megjelentetéséből egy-egy nép dicső régmúltja méltó módon elővarázsolható“. Ezek után a szerző a német Niebelung-énekkel kezdve, az óizlandi Edda-dalokon át a finn Kalevalával bezárólag mutatja be az egyes népek nemzeti eposzait, demonstrálva ezzel, hogy miért és mióta „számít Európa a népek és kultúrák hazájának“. Andrásfalvy Bertalan: A néphagyomány és a gyermek című előadásában a hagyományos gyermekéletet, gyermekjátékokat állítja szembe a mai, gyerekeket (is) elárasztó tömegkultúrával. Horváth Sándor a Nyugat-Pannon Eurégió néprajzi sajátosságait mutatja be Etnikus sajátosságok, kölcsönhatások és/vagy pannon típus című dolgozatában. Először a térségben élő népek (magyarok, osztrákok, horvátok és szlovének) népi kultúrájának néhány olyan jelenségét tárgyalja, amelyek egyszersmind nemzeti szimbólummá is váltak (a magyar gulyás, az osztrák dirndli vagy a horvát tambura), majd az érintett népek kulturális kölcsönhatásaira tér ki röviden, illetve végezetül kifejti, hogy vélhetően beszélhetünk egy „pannon kultúráról“, ám „ennek vizsgálata a jövendő feladata“. L. Verebélyi Kincső: Korok és stílusok a magyar népművészetben. Budapest: Osiris Kiadó 2002, 152 p. + 69 képmelléklet A magyar népi kultúra egyes részterületei közül a népművészetet (díszítőművészet, illetve tárgyalkotó népművészet értelemben) a kutatók viszonylag későn, csak a 19. század utolsó harmadában „fedezték föl“ és kezdték el kutatni, dokumentálni, értelmezni. A magyarországi) népművészet e több mint egy évszázad előtti felfedezése a különféle világkiállításokhoz kapcsolódik. E tényből következik, hogy a kezdetektől fogva adva volt a nemzetközi összehasonlítás lehetősége is. A szépreményü kezdeteket azonban csak részben követte hasonló folytatás. „Az anyaggyűjtés és a tudományos igényű feldolgozás nem eléggé átgondolt és rendszerezett, az elméleti szempontok pedig a magyar folklorisztika és néprajzi kutatás határterületeinek legkidolgozatlanabb kérdései“ - hangsúlyoza Verebélyi Kincső már könyve bevezetőjében. Szükség van tehát egy elméleti háttér kidolgozására, ami jelen munkának persze nem lehetett feladata, ám mindamellett - legalább részben, néhány pontban - mégis enyhíti ezt a hiányt. A szerző könyvében „több évtizedes“ kutatási eredményeinek néhány szempontját foglalja össze. A kutatástörténeti háttér, valamint bizonyos terminológiai kérdések tisztázása, továbbá a folklór jellegű képzőművészet esztétikai vizsgálati lehetőségeinek, a művészi megformálás elemi eszközeinek a számbavétele után néhány modellértékű részterület (a magyarországi gótikus ládák kormeghatározásának kérdései, a reneszánsz hímzésminták eredete, fejlődése, a Mária-házak kora és stílusa, a pásztormüvészet kettős arculata, valamint a magyar népi grafika válfajai) bemutatására, a válaszadási kísérlet közepette további kérdések megfogalmazására vállalkozott. Könyve természetszerűleg nem ölelheti fel az egész tárgyalkotó népművészetet, ám mindamellett jóval többet markol, mint amiről hagyományosan a népművészet fogalmáról első hallásra az ember eszébe jut. L. Vica Gyula: Miscellanea museologica. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumok Igazgatósága: Miskolc 2002, 287 p. /Officina Musei 12./ A szerző több mint negyedszázados muzeológusi pályafutása tevékenységének termékeit öt nagyobb egységre osztva a gyűjteményes kötetbe azon cikkeit, előadásait, kiállításmegnyitóit sorolta, amelyek valamilyen módon minden muzeológus pályatárs életútját jellemezhetik. Kiállításokat kell ugyanis megnyitni, ismeretterjesztő előadásokat tartani, népszerűsítő cikkeket, 185
