Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)

3. Fórum

Ezt leginkább a gyerekeken lehetett lemérni. Mint már említettem, az utca kb. 200 méter hosszú. Nyugati végével a városközpontból kivezető, mai nevén Posta utcába torkollik. A Posta utcának ezen a részén szintén az ötvenes években épített bérházak állnak. Itt lakott egy Gálka nevű család, kiknek fiuk szervezte bandába a Posta utca ezen részének és a Május 1. utca nyugati végének gyerekseregét. A Május 1. utca keleti vége a vasúthoz visz, azon keresztül pedig a mezőre, majd az erdőbe lehet kijutni. A vasút melletti fatelep, a félreállított vasúti teherkocsik kiváló játékteret biztosítottak, ahol a nagyobbak vigyáztak a kisebbekre, de az is előfordult, hogy a kicsiket egyszerűen hazakergették, ha a dolgot túl veszélyesnek ítélték meg. Az utca e végében lakó gyerekeket a tőlem jó tíz évvel idősebb Kollár Zoli vezette. A két csapat örökös rivalizálásban állt egymással, nem volt ajánlatos a másik banda területére tévedni, különösen a nyári szünidőben, mert az embert könnyen kínzócölöphöz kötözték, s komoly kínzásoknak vetették alá. Szerencsére ebben a korban én még elég kicsi voltam a kínzáshoz, a velem hasonló korú gyerekeket kölcsönösen megkímélték a nagyobbak, azt azonban csak ritkán kerülhettük el, hogy megverekedjünk a rivális banda velünk egyidős tagjaival. Az utca mögötti iskola udvara és focipályája semleges területnek számított. Azonban a nagy rivalizálás közepette mindig ügyelt a két csapat arra, hogyha valamelyikük egy harmadik, idegen csoporttal került összetűzésbe, akkor eggyesült erővel léptek fel a “betolakodóval” szemben. (Megjegyzem, ez azért ritkán fordult elő.) Tehát itt is a Leach által meghatározott elv érvényesült. Az egy utcában lakó gyerekek {mi} veszekedtek az utca másik végén lakó gyerekekkel {olyanok, mint mi}, a város más részeiről ide tévedt vagy más (pl. cigány, szlovák; NEM azért, mert cigány vagy szlovák, hanem mert idegen gyerekekkel {idegenek} nem törődtek, de ha túl közel jöttek, beléptek a területükre, s ezáltal felborították a gyerekközösség megszokott rendjét, akkor akár verekedtek is velük.

A későbbiek folyamán - midőn a vezéregyéniségek kinőttek a gyerekkorból — ez a két nagy tömb széthullott, s helyüket több, kisebb csapat foglalta el. Ezek szintén lokális szerveződések voltak. Ahhoz, hogy valaki bekerüljön egy-egy ilyen közösségbe, ki kellett állnia a beavatási próbát. Itt ne is gondoljon senki sem valamilyen jelképes próbatételre. A mi bandánkban izzó faparázzsal égette meg a beavatásra váró gyerek karját a banda főnöke. De a későbbiek folyamán is rendszeresen hitet kellett tenni kisebb csínytevésekkel, pl. gyümölcslopás, cigaretta szerzése a dohányzó szülőktől stb. Ennek a gyerekcsapatnak a tagjai, illetve ezek szülei között voltak olyanok - legalábbis egy részük mindenképp - akik tartották a kapcsolatot a falun maradt rokonokkal, s a gyerekek gyakran nyaraltak náluk. így a különféle “törvényeket”, közösségi normatívákat ők is szállították Tornaijára, amelyeket azonban nem feltétlenül tett magáévá a helyi gyerekek közössége. De számolni kell az ifjúsági regényekben olvasottakkal, filmekben látottakkal is. Egyébként ez idő tájt az indián és történelmi tematikájú könyvek, filmek voltak a legkedveltebbek, s az ezekben olvasottak, illetve látottak nagyban alakították a gyerekközösségek értékítéletét. A lányokra a fent említett merev különállás már nem volt annyira jellemző.

Az egykori gyerekekben, akik közül néhányan már ötvenedik évükhöz közelednek, kialakult egy “mi” tudat, ami egyebek mellett az alábbi formában nyilvánul meg: amikor az egyik gyerekkori barátomnak és feleségének gyermekük született, a kérdésre, hogy fiú-e vagy lány, azt felelte, hogy “egy Május utcainak csak fia születhet!” Vagy amikor az egyik, tőlem idősebb utcabelimmel - mivel elköltözött - csaknem húsz év elteltével összetalálkoztam, s a nevem nem jutott az eszébe, azt mondta, hogy te is ott laktál a szomszédunkban, a Május utcában. S ez már elégnek bizonyult ahhoz, hogy közös témát találjunk, legyen miről beszélgetni. Egyébként mint később megtudtam, a város más részein lakó egykori gyerekek is megkülönböztettek bennünket, és még ma is sokuknak a Május utcáról nem éppen kellemes emlékek jutnak az eszükbe. A fiúk fent említett önszerveződését az utcában lakó gyerekek magas

269