Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)
2. Szemle
A bemutatott szövegekben a zsidó(k) ábrázolása az elítélő és pozitív pólus közti semlegesig terjed. Leggyakrabban konkrét emberi sorsok képviselője, s bár a cigánnyal ellentétben nem mindig egyértelműen negatív alak, a zsugori, nyereségvágyó kereskedő szinonimája, köpönyegforgató ( “Dnes see Lajošem, jutre Ludvikem a predca zostanece vše lem Lajzarem "), nyelve érthetetlen, a zsidó (férfi) szakállas, öreg, esetleg piszkos, büdös. Más szövegek szerint okos és ravasz, de irigysége miatt elnyeri büntetését. A cigánnyal szemben mindig alulmarad (mert az még nála is ravaszabb), nem zsidó szeretőit pénze révén szerzi, házaló zsidóként mindent megvesz (tollat, bőrt, hajat), a legtöbb fenntartást ezek ellenére mégis az eltérő vallása jelenti: nem keresztény volta miatt gyakran ok nélkül is “bűnhődnie” kell. A romákat ábrázoló népdalokban a cigány megjelölés (hasonlóan a zsidóhoz) káromkodás funkcióját is betöltheti, de szerepel “muzsikus”, “kovács” stb. jelentésben is. Negatív figuraként hazug, hamis ember, tolvaj ( “Kde Slovenka, tam spev;/ kde Maďarka, tam hnev;/ kde Nemkyňa, tam faleš;/kde Cigánka, tam krádež’’), zajos, verekszik, rosszul neveli a gyerekeit stb.; semleges róla alkotott értékítélet, hogy fél a haláltól, nincs állandó lakhelye, másutt lakik, mint a többiek; pozitív említése: tehetséges zenész, minden helyzetben feltalálja magát, kovács (azaz becsületesen dolgozik), jó lókereskedő stb. A bőséges, gondosan kommentált, típusokba sorolt, adatolt anyag árnyaltabb ismertetésétől (szükségből, azaz helyszűke és a szakmai inkompetencia miatt) eltekintek, a nyájas olvasó figyelmébe ajánlom viszont a szerző néhány következtetését. Krekovičová egyebek közt leszögezi, hogy a bemutatott folklóranyagból egyértelműen kitűnik a roma közösségek elszigeteltsége abban a környezetben, ahol éltek, s ez gyakorlatilag ma is így van. A szlovák folklórban (valamint a sajtóban és az irodalomban) a 19. századtól kezdve politikailag motivált zsidóellenes hangulatkeltés vette kezdetét - amit a szerző azzal a ténnyel magyaráz, hogy a kiegyezés utáni Magyarország zsidósága jogilag több előnyt élvezett, mint a többi nem magyar kisebbség -, s végső soron ez az uszítás a szlovákiai zsidók 20. századi üldöztetéséhez vezetett. A tolerancia a folklórban is kizárólag a pontosan kiszabott korlátok közt juthatott érvényre. Mind a tűrőképességnek, mind pedig a korlátozásoknak konkrét gyakorlati jellegük volt, gyökereik pedig az eltérő kulturális, szociális, faji és vallási jellegben keresendők. A szövegekben persze ezek a különbségek már etnikai alapon nyilvánultak meg, s a romák bennük egy kulturálisan és szociálisan nem kompatibilis közösség képviselőiként szerepeltek. A folklór a többség és a roma kisebbség közötti létező mély szakadékot hangsúlyozta és igazolta, amely a romáknak a többség általi elszigetelésében és megbélyegzésében nyilvánult meg. Napjaink folklórműfajairól Krekovičová megállapítja, hogy azok sztereotípiák és előítéletek formájában élnek tovább. Szlovákiában a többségi nemzet romákkal szembeni növekvő (és gyakran a sajtó által táplált) ellenszenvére már csak az anekdoták és a humoros találósok reflektálnak. Csanda Gábor Selmeczi Kovács Attila: Kézimalmok a Kárpát-medencében. Eszköztörténeti monográfia. Budapest: Agroinform Kiadó és Nyomda Kft. 1999, 168 p. A kellőnél és kívánatosnál ritkábban említjük, hogy a magyar néprajz tudománytörténeti okokból mennyire rugalmasan és folkészülten vállalt el feladatokat, melyek eredetileg nem föltétlenül szerepeltek céljai között. Ezek sorában előkelő helye van a technikatörténeti kutatásnak és a vele összeforrott eszköztörténetnek. Az évszázadosnál nagyobb tradiciót Herman 238
