Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)
1. Tanulmányok - Cox, H. L.: Megnyitó
Megnyitó Tisztelt Liszka Kolléga Úr! Tisztelt Mácza Alpolgármester Úr! Tisztelt Tóth Károly Elnök Úr! Tisztelt Kolleginák és Kollégák! A Nemzetközi Etnokartográfiai Munkacsoportnak, nevezetesen munkacsoportunk szóvivőjének, Alexander Fentonnak, és koordinátortársamnak, Barna Gábornak a nevében szeretném megköszönni Liszka József kollégámnak, valamint Mácza Mihálynak, Komárom város alpolgármesterének és Tóth Károlynak, a Fórum Társadalomtudományi Intézet igazgatójának, továbbá minden támogatónak e komáromi meghívást. Mindnyájan nagyra értékeljük, hogy ez évi munkaértekezletünket ismét Szlovákiában tarthatjuk. Egy nemzetközi konferencia megszervezése rengeteg előkészülettel jár, s ezért mindnyájukat köszönet illeti. A minden nehézségek ellenére egyre inkább eggyé növő Európában a politikai valóságnak még mindig részét képező országhatárok már töredeznek. A kulturális határokról alkotott elképzelések, amint azt a Bonn melletti Bad Honnef-i, 1993-as, Kulturális határok és a nemzeti tudat címen megrendezett ülésszak előadásai hatásosan szemléltették, nemcsak az ideológiai, nemzeti és nacionalista törekvések következményei, hanem nagyrészt azoknak az etnológusoknak az eredményei is, akik a dialektológusok példáját követve határokat kerestek, vélt határokat találtak, sőt maguk alkottak néhányat azáltal, hogy egymástól tartalmilag teljesen különböző és egymással lényegükben összehasonlíthatatlan kulturális jelenségeket önkényesen vetettek egybe. A nyelvjárási és néprajzi térképeknek egészen a közelmúltig ható helytelen geopolitikai használatát nem szükséges külön hangsúlyozni. A Német Szövetségi Köztársaság legújabbkori története arról tanúskodik, hogy a legtöbbször önkényesen meghúzott államhatárok a lakosság tudatában mélyen gyökeret ereszthettek és valóban tartós szociokulturális, túlnyomórészt mentális határrá erősödhettek. Ezévi ülésünk ismét a határokkal, mint néprajzi problémával foglalkozik. Ezúttal viszont főként a mai nemzetállamok makro- és mikroterületeinek határait veszi szemügyre történelmi és szinkronikus szempontból. A legtöbb előadás előterében nem a határ mint olyan áll, hanem egy lehetséges strukturális tagolás, valamint az egyes kulturális rendszerek illetve rendszerrészek kialakulásának a kérdése. Bevezetésként engedjenek meg egy rövid visszatekintést. Amíg a 20. század elején a néprajzkutatók a történeti folytonosságot feltételezve a kora-középkori törzsek megtelepedése és a későbbi tágan értelmezett táji kulturális tagolódás között szoros kapcsolatot véltek látni, a húszas években már a korábbi kultúrtér-kutatás az úgynevezett kultúrterek kialakulását túlnyomórészt azon hullámszerű kultúráramlatok eredményének tartotta, amelyek történelmi kommunikációs-minták alapján mentek végbe. Az időrendi tényező változatlanul az előtérben állt és a kommunikáció fogalma akkoriban még túlnyomórészt a szélesebb értelemben vett közlekedési lehetőségekre és emberi kapcsolatokra korlátozódott. Az inkább a történeti, mint a szinkronikus beállítottságú kultúrtér-kutatást az 1970-es évektől az ún. innovációs kutatás váltotta fel. Ekkorra ugyanis a szinkronikus tereptanulmányok során egyre inkább bizonyosodott, hogy a kulturális mozgás által előidézett folyamatos hullámszerű terjeszkedés nem felel meg a kulturális újítások összetett diffúziós folyamatának. Ezt követően megnőtt az érdeklődés a terület-specifikus kommunikációs csatornák, nevezetesen a társadalmi rendszer és a szociokulturális értékrend szerkezeti adottságainak a kutatása iránt, mégpedig egy-egy ötlet, találmány, eljárási forma vagy eszköz átvételének összefüggésében. E folyamat szükségszerűen az elemzéseknek a makroszintről 19
