Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)
1. Tanulmányok - Paládi-Kovács Attila: Természeti tájak és nyelvhatárok a régi Felső-Magyarországon
Slovak E Russin Ethnie majority of the localities in 1900 (after Balogh, P. 1902) Természeti tájak és nyelvhatárok a régi Feiső-Magyarországon Összefoglalás Az Északi-Felföld eredendően természetföldrajzi régió, s a Kárpát-medencének ezt az északi térségét a magyar nyelv már a 16. század közepén Felföld vagy Felső-Magyarország néven ismeri. Földtörténeti és geomorfológiai alapon a Felföld két szubrégióra tagolódik (Magas-Felföld és Dél-Felföld), s e kettő határvidékén húzódnak az ércben gazdag hegyláncok, az Osztrovszki hegység és a Gömör-Szepesi Érchegység. A Dél-Felföld uralkodó faneme a tölgy, a Magas-Felföldé a fenyő, az átmeneti zónáé a bükk. A tölgy a magyarok, a bükk a szlovákok kedves fája. A molyhos tölgy, a feketegyűrűs juhar északi határvonala nagyjából a szőlő, a búza, a kukorica határát is kijelöli. Ez a növényföldrajzi határ (Nyitra - Léva - Ipolyság - Tornaija - Szepsi - Kassa) századokon át a nyelvhatár és egyben népsürűségi határ is. A természetföldrajzi, növényzeti határvonalak nyalábja kijelölte a társadalomföldrajz határvonalainak jellegzetes nyalábját is. E határzónában is számos ökológiai fülke, “életkamra” található, melyek kedveztek népszigetek, enklávék kialakulásának és fennmaradásának. Úgy látszik, hogy a régió keleti részén, a szűkebb értelemben vett Felső-Magyarországon a természetföldrajzi, növényzeti és az etnikai, nyelvi határvonalak között szignifikáns összefüggés van. A Rozsnyó - Jászó - Kassa közötti szakaszon a magyar nyelvterület egy jelentős német néptömbbel volt határos (lásd 1. térkép). A Gölnic és a Bódva folyó felső völgyében alakult ki a 13-14. században a szepesi szászság kisebbik medencéje (Szomolnok, Gölnicbánya, Svedlér). A dél-szepesi és a szomszé-171