Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Szemle
hagyományok is befolyásolhatták, hiszen már a múlt század második felétől kezdve, az egyre erőteljesebb régiségkutatáson belül, a középkori kőkeresztek számbavétele és védelme kapott csupán jelentős szerepet. Miközben a középkori kőkeresztek egykori funkciójáról már akkor heves — és máig tartó-viták bontakoztak ki (ti. hogy szakrális emlékről vagy határjelről, ill. jogi emlékről van-e szó; vő. Saal 1994), az egyéb, nem annyira régi szakrális kisemlékeknek nem szenteltek különösebb figyelmet. Gustav Adolf Kuhfahl kezdeményezésére 1918-ra elkészült a szászországi középkori kőkeresztek teljes körű topográfiája, amelynek 1928-ban egy bővített változata, majd 1936-ban egy pótkötete jelent meg. Ugyancsak Kuhfahl nevéhez fűződik, hogy 1919-ben Drezdában létrehozta a kőkeresztkutatás központját (Zentrale für Steinkreuzforschung). A nyolcvanas évek végére az akkori NDK területén nagyjából 1200, műemlékileg védett középkori kőkeresztet tartottak nyilván, melyek az egész ország területén található régészeti jellegű műemlékek egy tizedét képezték (Quietzsch 1988, 540). A középkori kőkeresztek kutatásához, dokumentálásához képest kissé megkésve a kutatók mind nagyobb figyelmet kezdtek szentelni a szakrális kisemlékeknek (út menti kereszteknek, képes fáknak, képoszlopoknak, szentek szobrainak) s a hozzájuk kapcsolódó szájhagyománynak. Amíg a kőkeresztek kutatása, feltárása inkább archeológiái módszereket igényelt, a szakrális kisemlékek e másik nagy csoportja már néprajzi, kultúr- és történeti antropológiai, vallástörténeti és ikonográfiái megközelítéssel is számol. A kőkeresztkutatásból indult ki az a (később nemzetközivé vált) s Friedrich Kari Azzola nevéhez kapcsolódó konferenciasorozat, amelyet először 1967-ben a hesseni Ziegenhainban rendeztek meg, majd évente megismételtek, végül (1976-ot követően) a német és az osztrák kisemlékkutatók közös megegyezése alapján kétévente felváltva hol Németországban, hol Ausztriában rendeznek meg. Itt fokozatosan helyet kaptak nemcsak a középkori kőkeresztek kutatói saját tudományos eredményeikkel, hanem az egyéb (szakrális) kisemlékek kutatói is. Mindamellett ezek a tanácskozások fokozatosan nemzetközivé terebélyesedtek. Az első nemzetközi konferenciát 1977-ben az alsó-ausztriai Zwetlben rendezték, amelynek a német anyanyelvű házigazdák mellett már magyar, román, csehszlovák, belga, francia stb. résztvevői is voltak (vö. Györgyi 1978). Meg kell említeni, hogy ezeken a konferenciákon hangzott el először többek között Klaus Welker freiburgi népi vallásosságkutató előadása a szakrális kisemlékek terminológiai problémáiról, ill. a szakrális táj fogalmáról (vö. Welker-Strüber 1980), valamint Konrad Köstlin figyelemfelkeltő előadása az út menti haláljelek problematikájáról (Köstlin 1992; Sörries 1995). Ami a terminológiai problémákat illeti, az a közmondásszerű német alaposság és precizitás dacára a német nyelvterületen sincs megnyugtatóan tisztázva (vö. Assmann-Kainzbauer é. n.; Mayer 1985; Riebeling 1978; Schneeweis 1974; stb.). Nincs általánosan elfogadott terminológia, bár a helyzet sokkal jobb, mint azt a magyar vagy a szlovák, ill. a cseh irodalomban tapasztalhatjuk (vö. Liszka 1995b). Az említett konferenciák természetesen csak időről időre történő kicsúcsosodásai a hangyaszorgalommal végzett napi munkának. Inkább példaértékűk miatt néhány csoportosulást emelek most ki, amelyek tevékenységén keresztül lényegében az egész szakrális kisemlékkutatás mikéntje is elképzelhető. Alapvetően egymástól független egyéni kutatók (F. K. Azzola, H. Riebeling, W. Niemayer stb.) munkája révén alakult meg a hatvanas évek elején a már említett Hesseni Kőkeresztkutatás (Hessische Steinkreuzforschung) elnevezésű egyesület, amely 1970-ben feladta az egyesületi jelleget, és modernebb, szakszerűbb kutatási metódust követve munkacsoport formájában, széles körű nemzetközi kapcsolatokat kiépítve működött tovább (Műemlékkutató Munkacsoport - Arbeitsgemeinschaft Denkmalforschung). A munkacsoport lelke az időközben elhunyt Wilhelm Riebeling mellett Friedrich Kari Azzola. Mivel jelenleg személyében ő fogja össze nemcsak a német nyelvterület, hanem általában Közép-Európa kisemlékkutatóit, munkásságát, életútját 132
