Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1943. (62. évfolyam 1-26. szám)
1943-04-01 / 7. szám
58. oldal. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 7. szám. Indokolás. így határoztunk, mert az erdei tüzek elleni védekezés közérdek, s ehhez képest méltányos, hogy a védelmi intézkedésekben az erdőtulajdonosok is részt vegyenek. Viszont a kártérítési kötelezetség a tárgyi felelősség elvénél fogva az erdőtulajdonos magatartására való tekintet nélkül egészben a m. kir. államvasutak, mint a veszélyes üzem tulajdonosát terheli, minthogy az óvó rendelkezések nem az államvasutak érdekeinek védelmét célozzák. Véghatározatunk ellen az érdekeltek a kézbesítéstől számított 15 napon belül a m. kir. földmivelésügyi miniszter úrhoz címzett de albizottságunknál benyújtandó felebbe- zéssel élhetnek, mely esetben véghatározatunk jogerőre emelkedését velük megfelelően közölni fogjuk. Felkérjük a vármegye alispánját, hogy véghatározatunkat a vármegyei Hivatalos Lap legközelebbi számában közzétenni szíveskedjék. Véghatározatunkat kiadjuk vétivek mellett az érdekelt erdőtulajdonosoknak megfelelés végett, továbbá valamennyi járás főszolgabírójának a vasútvonalak mentén fekvő községekben való sürgős közhirrététel végett, továbbá tudomásvétel végett a kaposvári m. kir. erdőígazgatóságnak és a m. kir. erdőfelügyelőségnek. (706/1943 ef. sz.) Kaposvár, 1943. március 20. Alispán. Fj. 20/1—1943 szám. Tárgy : 1943, évi pótadó kivetése. Körrendelet. A m. kir. belügyminiszter ur 1943 évi március hó 12-én kelt ad. 41396/1943. III. sz. rendeletével Somogyvármegye 1943. évi költségvetésében megállapított hiány fedezésére Kaposvár m. városban 20.2 °/o-ban, a nagy- és kisközségekben 45.6 °/o-ban állapította meg az 1943. évi vármegyei pótadó kivetési kulcsot. 1943 évben kivetendő vármegyei pótadó alapját képezi: 1. a földbirtok után 1943. évben kivetett földadó, 2. a házbirtok után 1943. évben kivetett házadó, beleértve az ideiglenesen házadó mentes házak adója is, 3. az 1922. évi XIII. t. c. 16. és 18. §-ai szerint 5 °/o-os kulcs mellett kiszámított 1943. évi eszményi kereseti adó, 4. az 1943. évben kivetett társulati adó, 5. az 1943. évben az 1922. évi XXIV. t. c. 28. §-a alapján kivetett külön tantiem adó. A vármegyei pótadó kivetésére, könyvelésére, beszedésére, behajtására, biztosítására és elévülésére a közadók kezelésére vonatkozó törvényes rendelkezéseken kívül 48.798/1932. P. M. sz. rendeletben foglaltakat kell alkalmazni. A m. kir. adóhivatalokat felkérem, hogy a községi előírások hitelesítése után a kerületükbe tartozó községekről a községeket egyenkint felsorolva egy kimutatást, melyben feltüntetendők az adóalapok, nemenként felsorolva és a kivetett pótadók, szíveskedjenek hozzám megküldeni. Erről a kaposvári m. kir. Pénzügyigazgatóságot is értesítem. Kaposvár, 1943 március 26. Dr. Begedy vm. főjegyző.