Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1941. (60. évfolyam 1-27. szám)
1941-05-15 / 10. szám
10 szám. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 139 oldal. kötelesek fizetni, mely Összegből 200, azaz kettő- száz a. pengőt a beiratáskor, további 800—200, azaz kettőszáz kettőszáz a. pengőt a második, a harmadik és a negyedik félév első napján a jelentkezéskor kell a tanfolyam igazgatójának kezéhez lefizetni. A tiz hóra fizetendő étkezési költség a men- sán egyelőre havi 50, azaz ötven a. pengő. Az étkezési dij belépéskor két hóra és ezentúl egy hóra előre fizetendő. A tanfolyamhallgató az esedékes összeg be fizetésére halasztást, vagy részletfizetési kedvezményt nem kaphat és a befizetett összeg visszatérítésére semmiféle címen sem tarthat számot, még abban az esetben sem, ha a tanfolyamot időközben bármely oknál fogva elhagyja, vagy arról fegyelmi utón távolitják el. A tanfolyamra való felvétel iránti folyamodványt a folyamodó 2 P. bélyeggel ellátót, sajátke- züleg irt és a Szombathelyi Községi Közigazgatási Tanfolyam Igazgatójához címzett kérvényben 1941 évi junius hó 5. napjáig közvetlenül alulírott igazgatóhoz nyújtsa be, vagy póstán, ajánlott levélben küldje meg. A kérvényhez az alább megjelölt okiratokat kell csatolni: 1. Állampolgársági bizonyítványt, amit azonban a trianoni záradékkal ellátott illetőségi bizonyítvánnyal pótolni lehet. 2. Születési anyakönyvi kivonatot. 3. Az 1900 XX. te. 1. §-ában meghatározott iskolai képzettséget (gimnázium, reálgimnázium, vagy főreál iskola VIII. osztálya, vagy ezekkel a középiskolákkal egyenrangú más középfokú iskola sikeres elvégzését) igazoló, magyar állem tejüle- tén érvényos iskolai bizonyítványt. 4. Az 1900 XX. te. 1. §-ban megszabott községi (kör) jegyzői irodai gyakorlatot igazoló okiratot. A községi jegyzői irodai gyakorlat hiteles igazolására nézve a 83600/1931 B. M. sz. szabály- rendelet 31. § ában foglaltak (a megfelelően záradékolt esküjegyzőkönyv), illetve 1937 február 12- ike óta a 83600/1937 B. M. sz. körrendelett rendelkezései (a jegyzőgyakoruok tartására kijelölt jegyző által kiállított és a főszolgabíró által záradékolt bizonyítvány) irányadók. Községekben és körjegyzőségekben a szociális feladatok ellátására a 86500/1938 B. M. sz. rendelet alapján alkalmazott községi kisegítők az esetben bírnak igénnyel a tanfolyamra való felvételre, ha a szolgálati helyükül kijelölt községi (kör) jegyzőnek a főszolgabíró által is láttamozott írásbeli nyilatkozatával igazolják, hogy a h vetkőzött B. M. rend. 4. §-ában előirt fogadalmat letették (a fogadalom letétele idejének pontos feltüntetése szükséges) és hogy a gyakorlati idejük aUtt a közigazgatás minden ágára kiterjedő munkakörökben rendszeresen foglalkoztatva voltak. Azok a községi alkalmazottak, akiknek megvan az 1900 XX. te. 1. §-ában meghatározott iskolai képzettségük és rendszeresített községi állást töltenek be, községi irodai gyakorlatukat a megválasztásukat, a dijnokok az alkalmazásukat igazoló okirattal és szolgálati bizonyítványukkal kötelesek igazolni. A szolgálati bizonyítványban azt is kell igazolni, hogy a folyamodó ezidőszerint tényleges szolgálatban áll. A szolgálati bizonyítványt is a főszolgabíró láttamozza. A 83600/1937 B. M. sz. rendelet előtt alkalmazott gyakornokoknál a gyakorlati idő kiszámi*1 tásánál az az idő vehető számításba, amelyet a pályázó a járási főszolgabíró előtt letett letett hivatali eskü időpontjától számítva igazolni tud. 5. A testi és szellemi fogyatkozás hiányát és az egészségi állapotot igazoló halósági orvosi bizonyítványt. 6. Folyamodó és a folyamodó szüleinek vagyoni, jövedelmi és kereseti viszonyait (a netén fennálló terhek feltüntetésével) a szülők polgári állását, vagy foglalkozását feltüntető, folyamodóra és a szüleire (vagy a fizetésért kötelezettséget vállaló más egyénre) vonatkozólag külön-külön kiállítandó helyhatósági bizonyítvány (4961/1927 B. M. ein. sz. rendelet, Belügyi Közi. 1928 évf.). A bizonyítványban igazolni kell, hogy a folyamodónak, vagy szüleinek (vagy a fizetésért kötelezettséget vállaló 3 személynek) van e annyi vagyona vagy jövedelme, hogy a tanfolyamhallgató tanfolyami tanulmányi ideje alatt magát fenntartani és úgy az internátusi, mint a mensai költségeket viselni képes. A helyhatósági bizonyítványon felül a szülőknek, vagy más harmadik személynek a felöl is nyilatkozniok kell, hogy az internátusi és mensai költségeket vállalják e. A vagyoni és kereseti viszonyokat feltüntető helyhatósági bizonyítvány minden esetben a családtagokra és a tényleg