Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1936. (55. évfolyam 1-30. szám)

1936-11-19 / 27. szám

27. szám. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 281. oldal. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy teljes szövegű születési anyakönyvi kivonatukkal időközben történt esetleges névváltoztatásukról szó­ló belügyminiszteri engedély másolatával, képesí­tésüket igazoló okmányukkal, esetleges eddigi szol­gálatukat, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat igazoló ős a felettes hatóságuk által is láttamozott bizonyítvánnyal, ez állás betöltésére alkalmas testi épségüket igazoló hatósági orvosi bizonyítvánnyal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám legkésőbb folyó évi november hó 28-ig (huszonnyoloadikáig) déli 12. óráig annál is inkább nyújtsák be, mert a később érkező, vagy a fentiek szerint fel nem sze­relt kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A pályázat idején járásomban rendszeresített közigazgatási állást betöltő, vagy ilyenre beheljTet- tesitett pályázókat mindennek igazolása alól fel­mentem. A választás határidejét később fogom kitűzni. Tab, 1936. évi nov. hó 6-án. *• Főszolgabíró. 4314/1936. szám. Pályázati hirdetmény. Somogy vármegye XIII. állategészségügyi körében nyugdíjazás következtében megüresedett körállatorvosi állásra pályá atot hirdetek. Az állatorvosi kör székhelye Lakócsn, hozzá ] tartoznak Drávafok, Drávakeresztur, Drávasztára, Drávagárdony, Felsőszeutmárton, Katélyosdombó, Markóc, Potony, Révfalu, Szentborbás és Tótujfalu községek. Az állás javadalma az 1826 évi 62000 sz. rendeletben magállapitott ős az érvényben levő ren­delkezésekkel csökkentett fizetés és lakbér, So- mogyvármegye alispánja által megállapított fuvar- átalány, továbbá a vármegyei szabályrendeletben megállapított magángyakorlati dijak. Felhívom mindazokat, akik ezen állást el­nyeri óhajtják, hogy pályázati kérvényüket, képe­sítésüket, erkölcsi ős politikai megbízhatóságukat igazoló okmányaikat, születési anyakönyi kivon a- lukat és rövid életrajzukat hozzám ez óv december hó 20-ig annál is inkább nynjtsák be, mert a ké­sőbb érkező és hiányosén felszerelt pályázati kér­vényeket figyelembe nem veszem. Az állás helyettesítése be van töltve. A választást ez óv december hó 21-én d. e. 11 órakor Lakóosán a községházánál fogom megtar­tani. Barcs, 1936. évi nov. 17. Főszolgabíró. 5602/1936. szám. Pályázati hirdotmóny. Somogy vármegye tabi járáshoz tartozó bálványos! körjegyzőségben nyugdíjazás folytán megüresedett körjegyői állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62.000/1936. sz. B. M. rendeletben megállapított, illetve azóta csökkentett fizetés ős természetbeni lakás, 14 kát. hold 66 négyszögöl föld haszonélvezete, amelynek a fize­tésbe betudott ellenértéké 208 P. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy teljes szövegű születési anyakönyvi kivonalukkal, időközben történt esetleges névváltoztatásukról szóló Belügyminiszteri engedély másolatával, képesité- : süket} igazoló okmányukkal, esetleges eddigi szol­gálatukat, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat igazoló és a felettes hatóságuk által is láttamozott bizonyítvánnyal, ez áliás betöltésére alkalmas testi épségüket igazoló hatósági orvosi bizonyítvánnyal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám legkésőbb f. évi nov. hó 30-ig déli 12 óráig annál is inkább nyújtsák be, mert a később érkező, vagy a fen­tiek szerint fel nem szerelt kérvényeket figyelem­be nem veszem. A pályázat idején járásomban rendszeresített közigazgatási állást betöltő, vagy ebbe behelyette­sített pályázókat mindennek igazolása alól fölmen­tem. A választás határidejét később fogom kitűzni. Tab, 1936. nov. 10. Főszolgabíró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom