Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1936. (55. évfolyam 1-30. szám)
1936-09-24 / 23. szám
192. oldal. Somogy vármegy Hivatalos Lapja 28 szám. felszerelt pályázati kérvényüket hozzám legkésőbb folyó évi október hó 24-ig déli 12 óráig annál is inkább nyújtsák be, mert a később érkező, vagy a fenti szerint fel nem szerelt kérvényeket figyelembe nem veszem. A pályázat idején járásomban rendszeresített közigazgatási állást betöltő pályázókat mindhelyen tartózkodik. »Körözendő s feltalálása esetén hivatalom értesítendő." Személyleirása : 59 éves, kb. 164 cm. magas, barna, bajusza hosszú, haja őszes. Távozásakor szürke cérna ruha volt rajta, előtte sötétkék kötény, fekete kalap, rajta kb. 4 ujnyí széles fakó szalag, libán bakancs. ennek igazolása alól felmentem. A választás határidejét később fogom kitűzni. Kaposvár, 1936. szept. 2-án. Tab, 1936. szept. 22-én. Dr. Kiss Emil főszolgabíró. Főszolgabíró. — 5185/1936. kzg. szám. « Nagyatád Nagyközség Elöljágróságátó) 3665—1936. az. Nagyatád nagyközség elöljárósága által a 3665/1936. sz. a., a Nagyatádon építendő uj gyógyfürdő és szálló terveinek elkészítésére hirdetett tervpályázatra vonatkozólag a községi elöljáróság közhírré teszi, hogy a tervpályázat feltételeit a Özv. Bauer Antalné németladi lakos kettő éves zsemlye színű feltűnően szétálló szarvú üszője szeptember elején eltűnt. Kérem körözését azzal, hogy feltalálása esetén a németladi körjegyző 1678/1936. számra értesítendő. Nagyméltóságu m. kir. Iparügyi Miniszter Ur 30714/XIV. 1936. sz. rendelete alapján a következő2871/1—1936. képen módosítja, u. m.: A bíráló bizottság tagjainak számát az Iparügyi Minisztérium és Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége által kiküldendő eKy~B&y hétre emeli fel; Az uj gyógyfürdő és szálloda építési költ ségeinek előirányzatát 125.000 (egyszázhuszonötezer) pengőben állapítja meg és ennek megfelelőleg a pályadijak összegét akként helyesbiti, hogy: Első dij 1000 P, második dij 600 P, harmadik dij 400 P; a község közönségének jogában áll ezenfelül négy drb. pályaművet egyenként 250—250 pengőért megvenni. A tervpályázat benyújtási határidejét: 1936 év nov. hó 20. napjának déli 12 órájában állapítja meg. Kiss Béla bárándi lakos munkaadójától Kövér Elek bárándi lakostól ismeretlen helyre távozott. Nevezetten eltávozásakor levente sapka, szürke kiskabát és lila csikós ing volt. Személyleirása: foglalkozása gazd. cseléd, születési helye Báráud; lakása Báráud, vallása ref. nőtlen, születési éve 1924 január 28, termete alacsony, növő, arca kerek, haja fekete, szeme fekete, szemöldöke fekete, orra rendes, szája szabályos, fogai épek, különös ismertető jele : nincs. Feltalálása esetén a sárréti járás főszolgabírója értesítendő. A községi elöljáróság. 2842/2—1936. 4811/1936. szám. Körözések Füle József hedrehelyi lakos f. évi augusztus hó 18-án hazulról eltávozott s azóta ismeretlen A Szob—zebegónyi vasútvonalon 1936 július hó 25-én feltalált holttest személyazonosságának megállapítása tárgyában a Hív. Lap 21-ik számában elrendelt nyomozást beszüntetem, mert a holttestszemélyazonossága időközben megállapítást nyert.